Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-20 / 29. szám
935 lágot. A másik két segédlelkész az első választás ellen nem felebbezett, a miből azt a bölcs következtetést vonja le a főconsistorium, hogy a második választást sem kifogásolhatják, holott az egyházi alkotmány 223. §-ánák értelmében minden pályázónak minden választás ellen joga van panaszt emelni. Hanem hát persze a törvény csak „tanítómester® az apostol szerint, a szászoknak pedig, állván ők a cultur legmagasabb fokán, tanítómesterre szükségök nincsen. Az egyházi alkotmány nem is arra való, hogy a szász főconsistorium, hanem hogy a barbar magyar ekklesiák és „a műveltség kellő mértékét® nélkülöző*) magyar papság emeltessék a szász cultura (?) azon magaslatára, a melyen a magyar nemzeti érzület és honszeretet mint Romwald a szép Melusina csókjától örök halaira válik. No de ismerjük meg azon indokokat, melyek a szászokat a kiskapusi papválasztásnál vezették s aztán meg fogjuk érteni magát az eljárást. A ki a »Siebenb. D. Tageblattot« olvassa, az észrevehette, hogy annak szerkesztője Wolf, nagy szebeni nemzetiségi szász képviselő nevéhez hiven, mint egy kiéhezett fenevad, ugy ront neki cikkeivel mindennek, a mi magyar. Épen ilyen gyűlölettel viseltetnek a magyar iránt más szász urak is, különösen a tanitók és a papok s ezért törekesznek mindenütt arra, hogy a magyart s általában a más nemzetiségűt mindenből kiszorítsák. Mintegy 40 évvel ezelőtt Nagy-Szeben és Brassó városokban magyar embernek nem volt szabad még mesterséget sem folytatnia. A tavaszszal Brassómegye egy szász falujaban a szászok egy románt csak azért, mivel szász gazdák házsorában mert magának házat venni s igy a szászok közé tolakodni, bosszujokban megöltek. A városi tanácsba a szászok magyar embert egy városban sem engednek bejutni, sőt egy szász helység, a melyből a közorvos eltávozott a „Siebenb. D. Tageblatt* 3207. számában nyilt felhívást intéz a szász orvosokhoz, hogy ez állomásra pályázzanak, nehogy más nemzetiségű nyerje el. Ezt már csak nem lehet félremagyarázni. Igaz ugyan, hogy a szászok által is vallott keresztyénség főelvével a szeretettel, ez a magyar gyűlölet nehezen volna összeegyeztethető, de hát a szász papoknak a vallásosság ápolásara hivatott egyház is csak a nemzeti aspiratiók eltakarására szolgál s a magyar-gyűlölet kezdve a püspöktől az utolsó templomszolgáig az egyházi téren is dominál. Hogy szász egyházba magyar pap bármily német nyelvbeli jártassággal is valaha bejutott volna, bár volt eset, hogy pályázott, arra nincs egyetlen példa se. De arra igenis van, hogy még egy testestől lelkestől szász pap is 3—4 szász ekklezsiában rendre megbukott a papválasztásnál csak azért, mert a felesége magyar. Annál több példa van aztán megint arra, hogy a magyar egyházakba szász papok ülnek be. És ez a szászok legfőbb törekvése. Megesik azonban ha az üresedésben levő magyar egyház igen csekély jö vedelmű, hogy nem akad szász vállalkozó s akkor, ha már »muszáj«, hát olyan embert keresnek, a ki vagy renegát, vagy olyan gyenge, erélytelen s hiányos készültségü egyén, hogy a maga lábán semmi tekintetben megállani nem birván, a szászok karjai közé veti magát. Igy történt ez kiskapuson. Ily egyént kerestek és talál tak a kiskapusi előbb református vallású, majd az evang. hitre tért tanítóban. A ki megtagadta hitét, arról méltán feltehették, hogy megtagadja nemzetét is, annál is inkább mert a jelek biztatók valának. Nevezett tanitó 1882-ben ugyanis az „Egyetértés® 177. számában harcias cikkel A főconsistorium saját szavai a magyar papokról. kelt védelmére a szászoknak s abban a többi között ezeket mondja: »/í szász nemzet csak alckor emeli fel szavát a kormány ellen, ha a kormány a szászok törvény -biztosította jogait lábbal tiporja.« y y A szászok jó hazafiak1 -'. Ez az ember kellett a szászoknak minden áron. Ezért kellett megsérteni az egyházi törvényt. Ha elgondolkodik az ember a szászok magatartása felett, ha látja, hogy mig egyfelől a magyar ev. egyházaktól még a szellemi s erkölcsi fejlődés alapfeltételeit, az értelmes vezetőket is elvonják és pedig az egyházi törvények megszegésével; addig másfelől a kormánnyal szemben állítólagos sérelmeiket hánytorgatván, önigazsáságukat a legártatlanabb képpel Európa piacain fennen hirdetik, önkénytelenül eszébe jutnak azok a farizeusok, a kik „a mennyeknek országát bezárják az emberek előtt« s mig „az özvegyek házait felemésztik, színből hosszan imádkoznak a piacokon s az utcák szegletein, hogy az emberektől láttassanak.® Óh képmutatók 1 Ha a ti igazságtok feljebb nem bővölködendik a farizeusok és írástudók igazságánál, semmiképen nem mehettek be a mennyeknek országába. Váljon mindezek eszébe fogják-e juttatni a magyarországi ev. egyetemes egyház intéző férfiainak, hogy erdélyi magyar ev. testvéreikre az eddiginél több gondot kell forditaniok ; váljon mindezek felköltendik-e a kormány figyelmét, hogy belássa: a hol betegek vannak, orvosságra van szükség. Ha igen, akkor legyen szabad egy hathatós szert ajánlanunk s ez az: lássa el a kormány minden megyéjét Erdélynek, a hol csak szászok vannak, egy gr. Bethlen Gáborral. Ez lesz a legjobb flastrom a szászok vérző szivére, s ez szerez könnyebülést a magyaroknak. s. ly. Utolsó szó az X. egyházmegyei ügyben. E becses lapok 26. számában, Ultramontán egy — e lapok 6-ik számában megjelent cikkemre egy pasquille-t (mert egyébnek nem nevezhetem) tett közzé. Tehát husz héti érett megfontolás eredménye az a piszkolódás, melyet epéből és méregből keverve, a közönség elé vinni U. nem átallott. E késedelem célja más nem lehetett mint az, hogy e helyi érdekű kérdés fölött folyt vita 20 hét alatt feledés tengerébe merülvén, légből kapott állításait a nagy közönség előtt hihetőbbé tehesse. A benne foglalt, qualificalhatatatlan személyeskedésekre tekintve, érdeme szerint illó' hallgatással akartam válaszolni ; de mégis megdöbbentem, ha vájjon nem-e saját cikkem nyújt neki fogódzó pontokat. Előkerestem hát a 20 heti homályból. S e vizsgálat meggyőzött arról, hogy U. ismét a levegőbe vagdal. Nem velem, de saját eszméivel harcol, azokat nekem akarván tulajdonítani, mit pedig én el nem fogadok. Cikkemhez csatolt magyarázatait komolyan visszautasítom, a melyekre ő jogositva nincsen is. Távol legyen azonban, mintha e'n a fölött szóvitába elegyedni szándékoznám ; ugy tartom, hogy e becses lapoknak nemesebb hivatása van, mint a személyeskedés. A csípőre tett kezekkel való nyelvelést pedig hagyom a piaci fejedelemnőinek, s az ultramontánoknak. Az igazság érdekében mégis egy pár észrevételt. Ha soraim kuszáltak voltak, vegye Ultr. tudomásul — a közönség ugy is láthatta — hogy az ő cikke volt vezérfonalom. Arra a kétségbeesett vergődésre, melyet szavaim — mindenki által érthető — jelentésének elcsavarásában kifejt: reflectálni nem kívánok. Mégis saját reputatiom, valamint a nagy közönség iránt való tisztelet kényszerig
