Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

932 erre is kell célozni, nem csupán a nyelv szabályainak elsajátíttatására. Hisz a nyelvtani alakoknak mondattani alap nélkül való tanítása alig lehetne egyéb, mint olvasmányokból kikerestetése s aztán összeállított elmondatása a ragoknak és képzőknek, szóval oly paradigma tanítás féle, mint a hogy a régi iskola az idegen nyelveket tanította. Úgyde melyikre hat ez eljárás a lélek tehetségei közül 1 Vájjon kiválólag nem csupán az emlékezőte hetségre-e ? Aztán van-e szükség arra, hogy magyar fiúnak ilyen alaktant tanítsunk, a ki úgyis ösmeri a magyar szóalakokat ? Vájjon nem az e inkább a cél, hogy azt a mit a magyar nyelv anyagából öntudatlanul bir, öntudatossá tegyük előtte ? Ismeri már, tudja is használni a vei meg a nál ragot, de nem tud számot adni magának értékükről, hogy milynemű változást hoznak létre azon névszókon (illetőleg mily más viszonyban tüntetik föl a névszók által jelzett fogalmakat,) a melyekhez járulnak. A ragok ezen értékének fejtegetése már, mely szerint azok az alanyból majd másik alanyt, majd tárgyat, majd különféle határozókat alakítanak, — nem történhetik meg mondattani alap nélkül. Hogy lehetne pl. a t ragnak, mely tárgyat is, meg helyhatározót is alakíthat az alanyból, — vagy a nek ragnak, mely birtokos jelzővé meg véghatározóvá is teheti az alanyt, értékét, s ily kölönböző erejét megértetni mondattani kategóriák nélkül? Én tehát azt hiszem, hogy magyar gyermekeknek a középiskolákban már ilyen nyelvtanítás szükséges, mely az emlékező tehetség mellett egyszersmind a judiciumra is kivalólag fejlesztő hatást gyakorol, s mely nem tanit be semmi olyat, melynek egyszersmind okát is meg nem magyarázza. A könnyítést illetőleg pedig elegendőnek tartanám, ha az alak- és mondattan tanítását csak az elemi iskolában választanok el egymástól, mint a hol a kezdők fejletlen tehetsége csakugyan nehezen birja el s folytonosan összezavarja az együt esen tanított két kategóriat. Itt már a szükség hadd rontson paedagogiai törvényt. A kezdők a 3 első osztályban tanulják a beszédrészeket, — továbbá a töveket, ragokat s képzőket egymástól megkülönböztetni, s csak a 4. osztályban ismerkedjenek meg a mondattani kategóriákkal, ekkor már természetesen, viszonyítva is az év második felében ezeket az alaktaniakkal. A középiskola növendéke azután már ezen az alapon bátran megkezdheti a két kategóriának egymás melletti részletesebb tárgyalását. Itt már nem képezhet olyan nagy nehézséget az a két katégória. Igaz ugyan, hogy más kategóriaba tartozik, ha az asztalról mint főnévről, s ismét másba, ha mint alanyról beszélek ; de nem ilyen forma-e, ha pl. a 7-et majd hozzáadom, majd kivonom, majd szorzónak majd osztónak veszem ugyanazon egy számtani feladat kidolgozásánál ? Nem kell-e itt a mennyiségtani fogalmak különböző kategóriával bajlódni, s mégis nem tanitanak-e már az első elemi osztályban egymás mellett összeadást, kivonást, szorzást, osztást ? Szerzőnk ezen általa javaslott methodushoz közelebb állóknak tartja a Szvorényi-Ihász-féle nyelvtanokat, s azért azoknak bővebb, részletesebb átdolgozott kiadásait óhajtaná középiskoláinkban használtatni. Miután a fentebbiekben a tudós szerző egyik-másik nézete ellenében a magam szerény véleményét is bátor voltam kifejezni: a legnagyobb tisztelettel hajlom meg alapos okoskodásának egésze elől, s bizton hiszem, hogy jó akaratú törekvésének szép eredményei meg fognak látszani magyar nyelvtanításunkon. Fejtegetései kiváló mértékben gondolat-ébresztők, s ha gyökeres átalakítást nem is, de az ellentétes tanítási rendszerek közeledése által sok javítást fognak eredményezni; olyanformán, mint a hogy a homeopathia nem absorbeálta ugyan az allopathiát, de jótékony visszahatást gyakorolt reá az orvosszerek számainak és mennyiségének redukálása által. Ha még utalok arra, hogy a szerző részletes bírálat tárgyává teszi e könyvében a gymn. tanítás tervéhez 1880. kiadott miniszt. utasításoknak a m. nyelvi oktatásra vonatkozó részét ; továbbá megbeszélés tárgyává teszi még Lábos Imre, Mártonji Károly és Nagy Jánosnak elemi iskolai grammatikáit, valamint dr. Szinnyei Józsefnek újonnan és még csak részben megjelent középiskolai m. nyelvtanát : megneveztem röviden azon tárgyakat, melyekkel e könyv a tanítás javítása érdekében foglalkozik. — A könyv másik része címéhez hiven, inkább a nyelvtudomány szempontjából érdekel bennünket. Itt a széles látáskörü szerző tudományos bírálatainak műhelyébe vezet bennünket s a tudományos vizsgálódás alaposságával és részletességével bizonyitja be azon nyelvtani tételeit, melyeket csak egyszerűen kimondott a grammatikákra tett észrevételei közben. Ezekben a m. nyelvtanoknak sok homályos részletét teljes világításba helyezi, sok hiányos szabályát teljesen kiegészíti; ugy hogy e vizsgálódások a magyar nyelvtudománynak valóban maradandó becsű részleteit képezik s a nyelvtaníróknak értékes kincsbányául szolgálnak. Hogy cikkem túlságosan terjedelmes ne legyen: néhány megjegyzésen kivül aligha tehetek többet e tárgyak felsorolásánál. Ezek a következők: „A régi nyelvemlékek olvasása«, mely szakaszból igen sokat tanulhat az a tanitó, kit e tárgyra nézve sem Toldy, sem Imre S., sem Simonyi ide vonatkozó fejtegetései kellőleg nem tájékoztattak és ki nem elégítettek. Aztán következik: „ A tárgyas ige vonzata.« A nyelvtan tanítója e szakaszban kap legtöbb uj és legértékesebb anyagot. Az igék tárgyatlan és tárgyas alakjainak használatára vonatkozó eddigi nyelvtani szabályaink, érezhették a tanítók, meglehetősen tökéletlenek voltak »A tárgyas igét használjuk, ha a mondat tárgya határozott«, igy hangzott a főfő szabály ; azután mindjárt következett rá a részletezésnél, hogy az 1. és 2. szem. tárgy mellett, bár ezek határozottak, a tárgyatlan alakok járják. Aztán azt mondták a nyelvtanok: határozott tárgy az is, a mely birt. személyragos; de nyomban jöttek a kivételek, hogy néha a birt. személyragos tárgyak mellett is állhat tárgyatlan igealak pl. Kövérjét kérek. Hunfalvy meglelte az útvesztőben az Ai iadne-fonalat s rátalált a szög fejére, midőn a szabály felállításánál nem a mondat tárgyából, mint eddig történt, indul ki, hanem a targyas igéből. Feállitott szabályainak veleje a következő : A tárgyas igealakok ja, je, i, stb. tárgy jelölője a 3-ik személyes névmásból való és demonstratív természetű ; e szerint a táryyas igealak csak olyan mondatokban fordidhat, elő, melyeknek tárgya 3-ik személyii és egyszersmind, demonstratív természetű. Igy szépen ki van zárva az 1. és 2. személyü „határozott8

tárgy, valamint a fehérjét-féle is, mint a mely nem demonstratív, hanem partitiv természetű. Igy világosan látják, mi a különbség az ilyes két mondat és két használat között: „Elloptak három sonkámat® és: s

Ellopták három sonkámat®, levén amabban a „határozott* tárgy partitiv, emebben demonstratív természetű. Amaz t. i. azt teszi, hogy a szám szerint meg nem mondott sonkáim-£o7 hármat loptak el; emez meg, hogy volt három sonkám, s azt mind ellopták. Azonban az erre vonatkozó egyik szabály, ugy a mint a 78. lap II. száma alatt olvasható, nem elég szabatosan van kifejezve. Ez ugyanis igy hangzik : »A tárgyas igealaknak tárgyi jelölője — — — demonstratív jelentésű lévén, nem vonatkozhatik relatív?

mondatbeli