Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

927 lesz megrakva, mig ember él a iöldön. De másfelől kétségtelen dolog, hogy ha magában a törvényben is hézagok mutatkoznak, akkor aztán közel van a baj : a falak közt van az ellenség. S ezzel elérkeztünk felszólalásunk tulajdonképeni céljához. Mi a lelkészválasztási törvények, illetőleg a zsinat által alkotott törvénykönyv 3-ik részében foglalt 180—215 §-ok között, már eddig is több olyan erős hézagot vettünk észre, a melyeken át a gyakorlati élet tanúsága szerint az emberi furfangnak többször sikerült szerencsésen kereket oldania. E hézagokat, vagy ha ugy tetszik: réseket, már be kell tömködnünk, ha azt nem akarjuk, hogy azok a gyakori áttörések által egyre szélesedve, magát az egész épületet meggyöngítsék. Elmondjuk szerény nézeteinket e tekintetben minden gyüliilködést mellőzve, nyíltan és félelem nélkül, nem gondolva vele, ha talán itt vagy ott nem tetszik is szavunk. Az egyházi törvények 186—187 §-aiban a a lelkészválasztásra nézve általános elvként kimondottakat mi is készséggel aláírjuk. Bölcsebb, körültekintőbb elvet a zsinat keresve sem találhatott volna. Hanem aztán mikor az elvnek keresztülviteléről van szó, ott már elhagyta a zsinat szellemét, bocsánat a szóért, a gyakorlatiasság érzékének erős lüktetése. Azt várná az ember, hogy az idézett §-ok után nyomban következnek a lelkészek minősítésének elvi alapokon nyugvó közérvényü határozmcmyai, kapcsolatban az egyházaknak hasonló szempontból eszközölt osztályozásával. Sajnos, hogy nem ugy van, s hogy a következő 188 §. nagy bágyadtan mindkét fontos dolgot az egyházkerületekre bizza. ^ Az egyházak osztályozása s a lelkészek minősítése iránti eljárást, az egyházkerületek állapítják meg, az egyházmegyék meghallgatásával. Az egyházkerületek a lehető egyöntetű kijárás eszközlése végett közlik egymással megállapodásaikat1

1

. Igy szóle §. Itt van, szerintünk, az egyik jókora rés ; itt kellett volna a zsinatnak jövőben beállható s immár be is állott visszaélések útját egy más fejezet által erőteljesen elmetszeni. Ha valaki, ugy mi vagyunk leghívebb barátai az egyes egyház-individiumok szabadságát sanctionáló józan presbyterianismusnak, s bizonyára legkevésbé jutott valaha eszünkbe a centralisatio merev keresztülviteléért lelkesülni; de bármilyen tisztelettel viseltessünk is az egyházkerületek autonom jogai s az azok gyakorlásában nyilvánuló bölcsesség iránt, minket az élet arra tanított, hogy mikor az egyház egyetemének legfontosabb érdekeit érintő törvény alkotásáról van szó, akkor jobb nem állani meg a fél uton, s nem maradni pusztán az elvek ködös madártávlatában. A köd mindig homályt okoz s nagy károkkal szokott - 928 járni nemcsak a physikai, de az erkölcsi világban is. Egy szóval szerintünk nem kellett az egyházak osztályozáséit, s a lelkészek minősítését egész terjedelmében odaengedni az egyházkerületeknek. Igy azt nyertük, hogy a magyar ref. egyház öt kerületében jóformán ötféle, hogy ugy szóljunk — lelkészi és ekklézsiai scala van, holott a forint mindenütt csak forint, és az emberek mindenütt csak emberek. Az egyik egyházkerület a káplánok iránt igen is szigorú, a másik túlságosan bőkezii; az egyik a lelkészi képesítésű tanárokat csak a 3-ik és 4-ik osztályú egyházakra, a másik ismét a legelső egyáházakba is képesiti. Sőt annyira megy e részben a jó akarat, kivált itt a tiszántul, hogy a tanároktól csak pár évi tanári működés kívántatik, a lelkészi tényleges szolgálatok pedig csak ugy sub rosa értetnek. Egy helyen a rendes, más helyen a segédlelkészek panaszkodnak, méltánytalansággal vádolva az egyházkerületi qualilicationalis szabályzatot, s meg kell vallanunk, hogy sok tekintetben igázok van. És kell-e valami bántóbb dolog, mint mikor egy és ugyanazon egyén egyik kerületben első osztályú egyházra minősíttetik, a másikban meg már még a második osztályra sem tartják érdemesnek ? a mint ez már többekkel, s azok között velem is megtörtént. Igaz, hogy a törvényben ott áll, miszerint az e. kerületek a lehető egyöntetű eljárás végett közlik egymással megállapodásaikat, de mi ugy vettük észre, hogy ha talán a közlés itt-ott megtörtént is, az egyöntetűség még mindig késik az éji homályban. Az ilyen pium desideriumszerüleg hangzó gyenge megjegyzések csak arra valók, hogy ne sokat adjon rájok senki. Aztán meg — mondják nék melyek — bajos dolog is egy egyházkeriiletnea maga statútumaitól elállani csak azért, mert szomszédainak tetszik más véleményen lenni. Valóban a mi közmondásos nyakasságunk igen sokszor érvelt már olyan „csak azért is^-féle argumentumokkal. Láttuk a közel múltban elégszer, menynyire nem tudtak a kerületek, még csekélyebb fontosságú ügyekben sem, egyöntetűen eljárni; mennyire féltékenykedtek u. n. autonomikus jogkörük felett, sőt minő nagy fejtörésébe került magának a conventnek is néha az összhangot ugy a hogy létrehozni. Mi azért nem habozunk őszintén kimondani, hogy az >;

>

egyöntetűségetc

ugy a lelkészi minősítés, mint az egyházak osztályozását illetőleg, az egyházkerületektől se remélni, se kívánni nem tudjuk. A zsinatnak, vagy legalább is a conventnek kell azt, és pedig minél előbb, eszközölni. Több oldalról hallottuk az ellenvetést, hogy a zsinat csak az elvet mondhatta ki törvényileg, de ilyen >casuisticus* dolgokba nem tévedhetett. Határozot-PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.