Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

Huszonhetedik évfolyam. 29. sz. Budapest, 1884. julíus 20. PROTESTÁNS -Ifi 17 m SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL : IX. ker. Kiniísy ulca 29. sz. I. am. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. W Teljes mirLd.ig' szolg-ájha/tio-ials. Az uj lelkészválasztási törvények hiányai.* 1. Amicus Plató, amicus Aristoteles, sed maximé amica veritas! Mióta a legközelebbi debreceni ref. zsinat egyházalkotmányunkat megállapítva működését berekesztette, azóta több másokkal együtt mi is feszült várakozással fogadtunk és folytonos figyelemmel kisértünk minden olynemű intézkedést, mely a magyar ref. egyház organismusának bármelyik izében, a hozott törvények életre keltését, azok gyakorlati alkalmazását csak részben is célozta. Nem kerülte ki tekintetünket a legcsekélyebb *) Mielőtt kitűzött tárgyamhoz fognék, meg fog engedni nekem szerkeszrő ur egy kis önigazolást. Én; mióta a tollat a nyilvánosság előtt használni megtanultam (pedig van már ennek vagy 16 esztendeje), egy árva betűt sem irtam soha e lapba. Bevallom, beismerem mulasztásomat nyugodtan. Pedig hát ref. egyházunk napi'kérdései iránt én is érdeklődtem mindig s érdeklődöm ma is, Úgy érzem. jogQm van hozzá, hogy ezt kimondjam. Azonban mint mindennek, úgy az én e Laptól való távolmaradásomnak is megvolt a maga oka. Theologiai nézeteim már ifjúságom ideje alatt más táborba vittek. Igy aztán, a mi csekély tehetségemtől telt, azt a »Figyelmező*, »Evangyéliomi prot. Lap«, ^Debreceni prot. L.« és a » Figyelő* közt osztottam meg. Csekélység volt az is, a mi azokba jutott ; de szívesen adtam, a mit adtam. S talán keresztül megyek mindvégig az életen a nélkül, hogy szerkesztő úr becses lápjába cselekvöleg belekerüljek, ha a theologiai viták elcsendesülte után figyelmes szemlélés utján azon tapasztalatra nem jutok, hogy a szabad szó előtt, szerk. ur lapján kivül (kérem, ne vegye ezt üres bóknak!), egyetlen ref. egyházi közlöny íincs hazánkban annyira nyitva, hogy azokban az ellenvéleményeknek is minden feszélyzés vagy korlátozás nélkül meg lehetne szólalniok. Sajnos tapasztalat, de kimerem mondani, hogy tényeken nyugvó tapasztalat. Csak egyet a sok közül. Megesett rajtam, hogy mikor a »Debr. prot. Lap«-ban néhány évvel azelőtt a protestantismus arcába, egyik kath. apát plébános részéről dobott vastag szidalmat saját nevem alatt visszautasítottam, s nem sokkal azután ugyanazon lapban álnév alatt az illető apát ur ellen ujabb cikk jelent meg, az akkori szerkesztő megengedhetőnek tartotta, hogy az apát ur a névtelen cikk Írójának engem gondolva, brutálisán nekem ronthasson. Egy sovány sorocskában *) alatt kimondta ugyan a szerkesztő ur, hogy az incriminált cikket nem én irtam, de azért nem zárta be a személyem ellen egészen alaptalanul irányzott cikknek dühöngő irója előtt a kaput. Hanem aztán mikor én erre azonnal választ küldtem be — no már akkor a t. szerkesztő ur annyira ment, hogy lapja protestáns olvasóinak nagy gyönyörűségére, a méltányosság igenis classikus ürügye alatt szépségesen lebocsátotta előttem a sorompót. Sajnálom, hogy igy történt, de én azóta végkép oda hagytam azt a lapot. Igaz, hogy most más ember áll a lap élén, s gondolkoztam is rajta, hogy e cikksorozatot ott is közé lehetne talán tennem; de — nem tehetek róla — én mindig kerülöm azt a helyet, a hol egyszer igaztalanul bántak velem. s első pilanatra talán jelentéktelennek látszható jelenség sem, mely akár az egyházkerületek és egyházmegyék, akár az egyes egyházak körében, akár végül egyes emberek részéről hírlapi uton a törvényekre vonatkozólag felmerült. E tekintetben tehát, dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy egészen jól vagyunk értesülve. Különösen a lelkészválasztási törvények alkalmazása hivta fel kiváló mértékben figyelmünket. Nem csoda, hiszen az egyház a lelkészi karával együtt áll vagy esik. A lelkészi kar értéke és súlya tudományos és erkölcsi tekintetben, magára az egyházra nézve is elannyira határozó dolog, hogy valamint nincs okozat ok nélkül, ugy egyházi egészséges, életerős közszellem nincs megfelelő lelkészi kar nélkül. És ha borús sejtelemmel kell vala tekintenünk a közel múltban ama súlyos beszámítás alá eső, még hozzá egyre jobban felburjánzott visszaéléseket, melyek a korlátlanul szabad választás korában lezajlottak : mennyivel több igényt támaszthattunk a reményhez, hogy e viszszaéléseknek most már erős korlátai lesznek a zsinat ide vonatkozó végzéseiben' Nem vagyunk elfogultak, pessimismussal pedig még kevésbé vádolhat valaki; de annyit előre is jeleznünk kell, hogy a zsinati végzések e tekintetben már is gyenge korlátoknak bizonyulnak. Jól tudjuk mi, hogy a törvény akármilyen kemény hangon, ha mindjárt drákói szigorral van is fogalmazva, önmagában még csak papirra irt malaszt marad, ha hiányzik a végrehajtóknál amaz erős akarat, hogy a törvény — elvégre törvény is legyen, minden egyéni apró érdekek, vagy kicsinykedésekkel szemben. Olyatén optimisticus álmok sem kisértettek bennünket soha, hogy talán az uj aera uj törvényei mintegy varázsütésre átfogják gyúrni az emberi természet önös rugóit s lészen teljesen uj ég és uj föld, uj emberekkel, uj angyalokkal. Gyarlóságok alá vetett világban élünk, s a világ folyása mindig fogyatkozásokkal 20