Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-15 / 24. szám
764 752 Azt nem lehet tagadnunk, hogy középiskoláink közül sok épen nem volt képes az ujabb kor követelményeinek megfelelni, s az állam e nemű intézeteivel a versenyt teljes mértékben kiállani; és ennek hova-tovabb az leendett volna sajnos következménye, hogy a mi iskoláink nagyon messze elmaradtak volna azon színvonaltól, a melyre hazánk más e nemű intézetei emelkedtek. Es midőn most a törvény bizonyos minimumot megkíván a felekezeti iskoláktól is, mind a tanárok képessége, mind a tantárgyak tanítása kőiül, hogy ez által azok lehető egy színvonalon álljanak a többi iskolákkal, midőn tehát ez által mindenesetre iskoláink emelkedését célozza : ezen intézkedést sem szabad talán egészen kifogásolnunk. Igen ám ! csak oly széleskörű felügyeletet ellenőrzést ne gyakorolhatna az állam iskoláink felett, hangzik a prot. autonomia buzgó őreitől, támaszkodva az i'/g0 lí . XXVI. t. c. 5-ik pontjára. Ha azon korban s azon kornak körülményei között élnénk, midőn az idézett t. c. létrejött : tökéletesen alapos és méltó volna e részben minden féltékenység és ellenállás. Csakhogy ne feledjük el e tekintetben sem a megváltozott viszonyokat. Más volt az absolút császári kormány és más ismét a felelős nemzeti kormány. A mitől félhetett az egyház abban az időben az elnyomathatástól, ma már nincs oka ilyesmitől félni. Nem lehet azt feltenni, hogy bármely alkotmányos kormány is arra vetemednék, hogy a prot. autonómiának azt a várát, melyben maga az állam is oly sokszor nyert győzelmet idegen támadások ellen, lerontani; s hogy azon terebélyes fának leveleit, melyek a szabadság hős bajnokainak vérétől tápláltatva, ő neki magának is oly sokszor nyújtottak menedéket, hogy azt leszakgatni törekednék. De ha az egyház által eddig magáénak tartott jogokból az állam rendes törvényes uton valami csekélységet viszakér, a mire az államnak az ellenséges magatartású nemzetiségekkel szemben oly nagy szüksége van ; és a mi által az egyház is nem hogy veszítene, de mint fentebb emlitém : a kor igényeinek megfelelő előhaladást nyer iskoláiban általa cseréül : ezért aggodalmaskodni épen nem lehet. Es aztán nem szabad figyelmen kivül hagyni azon tontos dolgot sem, hogy az egyháznak, mint első sorban üdvintézménynek, nem legelső, nem legszentebb érdeke az, hogy p. o. az állammal szemben teljesen független jogokat élvezzen-e vagy nem ; ez csak másodrangú dolog, hanem a főcél a miért Krisztus és az ő rendelése folytán apostolai az egyházat megalkották, az, hogy a a kebelében élő tagok erkölcsi nemes hivatásuknak megfelelőleg éljenek, hogy tagjai igyekezzenek tiszta és szent élet gyakorlása s jótettek véghezvitele által Isten és felebaráti kötelmeiknek eleget tenni és hogy a kegyelmi eszközök buzgó felhasználása által munkálják földi s mennyei üdvöket s boldogságukat. Erre vannak igenis kötelezve az egyház tagjai a szentírás rendelése által. És mégis fájdalom, főrendeltetését kezdi hova-tovább szem elől téveszteni. Mert vájjon hazánk kebelében van-e napjainkban buzgó egyházi élet, van-e kellő lelkesedés s melegség a.z egyház szent és magasztos céljainak megvalósítására? Valljuk meg őszintén, hogy e téren vajmi hátra vagyunk más nemzetekhez képest. Nálunk a belső élet, a belső melegség hiányzik, a mi épen nagy tetteket szülne s s csodákat teremtene. Jótékony intézeteink, léleknemesitő irodalmi vállalataink, nemes célú társulataink vajmi csekélyek. Epen a napokban olvasám, hogy a keresztyén ifjúsági társulatok száma monarchiánkban legkevesebb egész Európában. Bizony az eféle téreken kellene nekünk teljes erőnkből buzgólkodnunk, s a nép vallásos, erkölcsi életére ezen uton hatnunk, mert különben gyászos és nagyon sajnos állapotok következnek népünkre, ezerszerte sajnosabbak, mint a középiskolai törvény következtében. Nem ér semmit a legnagyobb szélsőségig vitt szabadság vagy autonomia sem, ha belső vallásos buzgóság, egyháziasság, krisztusi élet nem élteti az egyház tagjait, míg ellenkezőleg kevesebb jogokkal is az állammal szemben de va^di szent lelkesedéssel, benső hivatással, magasztos célunk és érdekeink iránt, csodákat m ívelhetünk. Vajha e térre fordítaná egyházunk és fordítanák annak vezérférfiai fő-fő figyelmöket, hogy a békés napokban pótolnánk ki a multaknak e téren elkövetett mulasztásait a jövőre pedig építenénk maradandó alkotásokat, mindenekfelett »élő kövekből« álló keresztyén egyházat®. Változnak az idők 1 F. J. KÖNYVISMERTETÉS. Egy XVI. századbeli ifjúsági olvasókönyv ismertetése. (Vége.) Szemelvények Alemann Máté fentebb ismertetett művéből: i. Jupiter teremtvén a világot, az embereket rendelte mindenek kormányzójának s a boldogságot is elválhatatlan társul melléjök adá. Tisztelék is az emberek mindennapi énekléssel s áldozattétellel a boldogságot oly annyira, hogy Jupiterről teljesen elfelejtkezének. Ezen maga megvetését nem szenvedhetvén Jupiter, ószszehivja az isteneket s vádolja az embereknek háládatlanságat, a kik őtet, mindeneknek urát megvetvén, egyedül a boldogságot becsülik s imádják. Egyszersmind tanácsot kér, minemű büntetést szabjon ezen emberi nemzet igen tetemes hibájára ? Némely szelídebb istenek felállván : emlékezzék meg Jupiter, mondák, az emberek gyarlóságáról és engedjen meg nekik. Hogy mindazáltal észrevevén magokat, megjobbúljanak, kevés büntetéssel fenyítse meg őket. Beleugrat Mómus a beszédbe és az egész emberi nemzetnek utolsó veszedelmét kéri. De leültette Jupiter azért, hogy más érdemesebb Isteneknek szájából a szót kiragadá. Elhallgata ugyan akkor Mómus., de valának az istenek közöl is, kiknek Ítélete megegyezett Mómuséval. Tudniilik, mivel az emberek a legfőbb és legjobb Jót s végnélkül való urat bántották meg, méltók a vég nélkül való büntetésre. Sőt méltók, hogy egytől-egyig kiirtassanak, és soha többé emberekké ne alkottassanak, a kik nélkül ugy is ellehetnek az Istenek. Mások javallák a rosszak kiirtását s helyettek más jobbaknak teremtését. Ezek után kérdeztetvén Apolló, igy szóla : Méltán haragszol, méltán panaszkodol, oh Felséges Király! az emberi nemzetre, a kit is minden kegyetlenségnek tulajdonítása nélkül, a te isteni felséged megvetésének temérdek bűnéért, a legirtóztatóbb büntetéssel érdeme szerint megsanyargathatsz. De arról mindazáltal emlékezz meg, hogy ha ez egész emberiséget eltörlöd a földről, a te felséges munkád is, a melyet az embernek alkotásában tettél, elvész ; e pedig a te isteni tökéletességeidnek valami csorbulása nélkül meg nem eshetik, mert ha a mit alkottál, elrontod, ugy látszik mintha cselekedetedet megbántad volna. De hogy az embereket egy lábig eltöröld, és másokat teremts, az sem illendő ; mert ugy, mintegy hibásnak fog látszatni a te isteni kezeidnek első munkája. És ha uj embereket alkotsz, vagy
