Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-08 / 23. szám

631 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 632 Másrészt azonban, hogy félelmünk nem volt teljesen alaptalan, mutatták a küzdelmek. A folyam, még ha kristály tisztaságú forrásból fakad is, futása közben sok piszkos, tisztátalan elemet kénytelen magába felvenni. A választások folyama is egyre zavarosabbá kezdett lenni. Már hiába 1 Mint hajdanában, mikor a theologiai nagy viták s pártharcok voltak a felszínen, nem menekülhetett senki, hogy a theologiai küzdelmekbe bele ne vonassék: úgy mai napság elkerülhetetlen, hogy a politika bele ne ártsa magát, a tőle legtávolabb álló küzdelembe is. De hát hála Istennek, a választás megtörtént, a küzdelemnek, mielőtt az a politikai salakkal nagyobb mérvben árasztotta volna el az egyházi tért, vége szakadt. Vége szakadt 1 És pedig ezzel az eredménynyel 1 Ez azután még inkább fokozza örömünket. Nem célunk e helyütt s ez alkalommal az új püspök dicsőítésére dythirambust zengeni, avagy embert istenítő hymnust énekelni; sőt általában nem szeretünk a felkelő nap előtt, keleti pogány népek szokása szerint áldozni (bókokkal,) s tömjénezni : de annyit talán mégis elmondhatok, hogy mi sokan, kik az ő megválasztatását óhajtottuk, vérmes reményeket fűzünk hozzá s uj állásában kifejtendő munkásságához. Erős a reményünk, hogy a protestáns püspöki szék tekintélye, annak hatása be-és kifelé jelentékenyen fog emelkedni a most megválasztott püspök munkássága által is. íme körülöttünk mindenek újjá lettek! Ilyen formán szólt egyik szent iró már évezredekkel ez előtt! Mennyivel inkább így szólhatunk mi a tizenkilencedik század utóbbi felében élők. Megváltozott, újjá lett körülöttünk minden a politikai s társadalmi, a köz s magán élet körében. Csak egyházkormányzatunk az, mely nem mondom, hogy külalakjára, hivatalos szervezetére nézve, de lényegére nézve még mindig a régi. Az egykori pátriárkális világ a mi egyházkormányzati ügyeinkben még tisztán felismerhető. Az a pátriárkális állapot pedig elhiszem hogy kedves emlékű, talán azt is elhiszem, hogy boldogító volt; de ha valamely nép vagy felekezet már nagykorúvá lesz, ha nép-képviselete, parlamentje, szabad sajtója van, akkor már az nem illik be a viszonyok közé, s nem lehet áldást hozó. Ma már a püspök nem egy két nagy tekintélyű világi urnák a kegyéből ül abba a püspöki székbe, mint egykor a dunai kerületek egy némelyik püspöke; nem is egy pár szász lelkész választottja, mint voltak a mult századokban a tiszántúli kerület püspökei: hanem választottjai Ők a világi hatalmasoknak, a lelkészeknek, és néhány százezer léleknek. A miből következik, hogy ma már a protest. püspök hatalma sokkal szélesebb alapon nyugszik, mint előbb, de következik az is, hogy ő ma már más állást kell hogy foglaljon el úgy kifelé, mint befelé, ugy az állammal s más vallásfelekezetekkel, mint a hatósága alá tartozó lelkészekkel, hatóságokkal, gyülekezetekkel szemben. Az uj idők a szó valódi értelmében vett kormányzókat igényelnek minden oly testület élére, mely élni, virágozni akar; kormányzókat, kik nem tekintgetnek jobbra és balra, kik sem a zsarnok tekintetétől, a hatalmasak mosolyától avagy szemöldök összeráncolásától, sem a nagy tömeg éljeneitől avagy „feszítsd meg"-jeitől nem engedik lépéseiket irányoztatni, hanem haladnak az uton, melyet helyesnek, célravezetőnek tartanak. ,,A hol baj van" majd nem stereotyp cíművé válik már az e lapok hasábjain mostanában megjelenő vezércikkeknek. Baj van igen sokszor oly helyeken, a hová egy erélyes főpásztor van leginkább hivatva s képesítve belenyúlni s orvosolni. Egyházunk büszkén nevezi magát Kálvin egyházának de azt sokan feledik mostanában, a mit Kálvin már ezelőtt negyedfél száz évvel hirdetett és pedig nem csak szavai, de tettei által is, hogy más a szabadság és más a szabadosság, más az önkormányzat és más a féktelenség. Nem akarok ez alkalommal az egyházi életünk egén fel feltűnő homályos foltokra reámutatni. Erélyes kormányzóra van szükségünk, és azt a megválasztottban, erősen hisszük, hogy feltalálandjuk. Az erély mellett szükséges még az is, hogy annak, kit egyházunk élére állított a közbizalom, kezében legyen folyvást a vakoló kanál. Szükség van a fegyverre a védelemre is, de ma talán már első sorban nem erre, hanem az építésre, egyházunknak a modern kor szellemében való folytonos de ovatos fejlesztésére. Szász Károly élete kora ifjúságától kezdve a munkásság szakadatlan láncolata. A munkakedv ő nála szüleitől nyert oly örökség, mely reményijük, nem fog a sírig csökenni. Ezen munkakedv tette lehetővé, hogy ő oly sokoldalú műveltséget tön sajátjává, de egyszersmind, hogy élénk szellemének gyümölcseit annyi különbféle körben élvezhették. Élvezte egyházunk is, s nem kételkedünk, hogy jövőben munkásságából az oroszlánrész egyházunknak jutand. S munkássága reményijük, hogy áldásos leend, mert hiszen egészséges szellem, józan irány az, mely által ő vezettetett. Kora ifjúságától kezdve bármi téren a szabad eszmék harcosaként küzdött, de ifjúsága éveiben is ment volt minden túlzástól szélsőségtől. Hű utóda lesz e tekintetben közelebbi elődjének, ki a haladás s a szabadság szelleméhez késő vénségig hű maradt, a nélkül, hogy egy pillanatra is elfeledkezett volna arról, hogy neki hivatalos állásánál fogva bizonyos mértékig a conservativ eszméket kell képviselnie.