Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-13 / 2. szám

3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1 r, Minden irányban szédelgés s nyomában, mint árnyék, a krach! Egy két fokkal többnek látszani, kétháromszorta többet költeni, mint a mennyit lehetne s szabad volna: ez a divat. Nem követhetem ! Saját szellemi s családom anyagi szükségleteit tisztességesen fedeznem: elég feladat nekem. Mozoghatnának a főpásztorok az ékesen beszélni szerető s tudó nagy birtokú urak körül, alapítsanak ezek nemes célú egyházias egyletet anyagilag, s mi nem maradunk adósok szellemileg! Hiszen a protestantismus nagy érdeke nem papi érdek ! És a mennyiben papi: annyiban a prot. papság megteszi szolgálatát. Pénzzel mi nem birjuk. Hiszem ugyan, hogy a divatos illem kényszere még sok szegény sorsú papot is erején felül késztet itt-ott látszatos anyagi áldozatra, de ez erőlködést sokáig megbírni immár nem lehet. Az meg épen bizonyos, hogy papikarunk szegényei, adnak, adnak, de midőn az adóztató fényes társaskörökből a nélkülöző családba térnek: »jókedvű adakozók4

aligha lehetnek. Ne vedd rossz néven, barátom ! a bizalom szavait, sötétek, de valók. Minden hasonsorsu prot. papi családfő, 6—7 gyermekre tekintve, kénytelen igy érezni, igy gondolkozni, vagy pedig szédeleg, hogy az anyagi és erkölcsi bukás örvényébe sülyedjen Munkása szívesen leszek a Luther-társaságnak, de adózója nem lehetek s ha valaki ezen megütköznék : olvassa e levelet és gondolkozzék i Egy ev. pap. A domestika. Mult év december 16. (50. sz.) számból olvastam Nagy Sándor ref. lelkész ur értesítését, hogy az ágyai presbyterek a domestika beszedésénél nem csak nem fejtenek ki kellő buzgóságot, hanem azt egyenesen megtámadták, ellenszegültek ; sőt egyik presbyter lelkészének az ivet azon határozott nyilatkozattal adta vissza : nem fogadom el, nem engedem meg, hogy uj adó ve'tessék a népre! Van nekünk elég fizetni valónk. Ily dolgokat tűrni nem lehet; a törvény törvény, ennek engedelmeskedni mindenki tartozik ; a presbyterek azok megtartására, magukat esküvel is kötelezik; ki ezt meg nem tartja esküszegő, s egy pillanatig sem lehet az ilyen presbytert hivatalos állásában megtartani. Egyházi törvényeink erre elég világosak. Nagy Sándor lelkész ezt az esetet nyilvánosságra hozta, a Protestáns Lapban kiadta. Ez az egyháznak alta Iában véve nem válik nagy dicséretére, de egyesek hibája, tévedései miatt az egyházat elitélni nem htlyes; igaz, nem is tette azt a lelkész ur, csak egyszerűen közölte a presbyterek eljárását. De cikkéből kifelejtette azt, hogy azzal szemben mit tett? feljelentette-e azt az egyházi felsőségnek? Mert most már a nagy közönség óhajtaná tudni azt, hogy mily eljárás vétetett foganatba. Meg vagyok győződve, hogy az illetékes egyházi felsőbbség erre nézve a legerélyesebb intézkedéseket meg is fogja tenni. Csirájában tépi ki a dudvát, mert félni lehet, hogy különben még a gabonát is elnyomja. A rossz példa, fájdalom, követőkre szokott találni, kivált a mai világban a ne fizessünk-re örömest hallgat a nagy tömeg. Nem vagyok hivatva teljességgel bírálatot mondani arról, hogy vájjon helyes volt-é Nagy Sándor lelkész urnák ezt a lapban nyilvánosságra hozni, mert a körülmenyekkel ismeretlen vagyok. O tudja miért tette. Talan egyházi felsőbbbégét nagyobb erélyre akarta ez által fokozni. Sokan azt állítják s már a magyar hirlap-egyesület is foglalkozik ezen ügygyei, hogy a hosszasan fejtegetett öngyilkosságok leirása sok szerencsétlen emberben érlelik meg az öngyilkosság eszméjét. A domestika megtagadása egyházi életünk öngyilkossága. Az ágyaihoz hasonló esetek közlésénél a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Nem helyes a szenynyest az utcán kimosni. Meglehet, hogyha Agyára egy tekintélyes küldöttség kiszálland, az egyházközséget, presbytereket a dolog felől felvilágosítja, időt enged a tévedést helyrehozni, igyekezni fognak ott a domestikát kifizetni. Számtalan példánk van arra, hogy sok egyházközségben bizonyos körülmények folytán — talán tapintatlan eljárás — vagy egyesek izgatásai miatt szabálytalanságok, rendetlenségek, törvénytelenségek fordulnak elő s tekin'élyes egyházi és világi férfiakból álló küldöttség azt a hely szinén rendbe hozza, csak fő dolog, hogy a mennyire lehet, az illetők által személyesen ismert, tisztelt, szeretett férfiak legyenek a küldöttségben. Ugyanis valljuk meg az igazat, még az értelmiségnél is igen sokszor döntő befolyással bir a személy, ki valamit mond, tanácsol. Még ha nem tetszik is, teljesitik sokan annak kedviért óhajtását, kihez ragaszkodnak. Meg vagyok győződve, hogy az egyházi felsőbbség bölcs belátása szerint meg fogja tenni intézkedéseit, hiszem, hogy sikerülni fog a do'got lehető legrövidebb idő alatt békés uton kiegyenlíteni. De felszólamlásomnak tulajdonképeni célja az, hogy Agyával szemben örömmel tudassam, miszerint az abonyi reform, egyházközségben a domestika terén semmi, legkisebb ellenkezés nem merült fel, sőt a legszebb rendben, s lelkesedés közt intéztetett el. Egy egyhaztagra vagyoni körülményeit figyelembe véve 75 kr. vettetett ki, és ő öt frtot, ajánlott. Többeket csaknem vissza kellett tartani, hogy túlságosan meg ne terheljék magokat. Ez történt Abonyban. Nálunk az a szokás, hogy mielőtt gyűlésbe mennénk, megbeszéljük bizalmas körben a dolgot, befolyásosabb egyénekkel a határozatban megállapodunk, a gyűlésben rendesen egyhangúlag vagy nagy többséggel, de mindég szép egyetértéssel végezünk. Ebben a lelkésznek nem kis érdeme van. Egy presbyter. Örömmel vesszük tudomásul, hogy az abonyi egyház megértve egyháztarsadalmi hivatását, a domestika ügyét oly lélekkel karolta fel, a minőre egyházi és nemzeti életünk regeneratiójára célzó ez intézmény nagy mértékben érdemes. Jóravaló pap mellett, milyen az abonyi, és oly presbyterek mellett, milyen a fentebbi sorok irója, egyebet várni nem lehetett. Ámde épen mert tudom, hogy mens agitat molem, én Ágyát sem féltem, és meg vagyok győződve, hogy derék lelkésze elébb utóbb találni fog módot, hogy megértesse presbyteriumával. mennyivel jobb önként áldozni s magát ajóltevés gyönyörűségétől meg nem fosztani, mint törvény által kényszerítve adózni. Azt pedig az ágyai lelkész épen nem helytelenül cselekedte, hogy az esetet a nyilvánosság elibe vitte. Hadd szóljanak a dologhoz többen. Maga az is máinem kis nyeremény, hogy a nyilvánosságra hozott szűkkeblűség ellenében a fentebbiekben az értelmi tevékenységre megérett presbyterium ellenkező magatartását olvashattuk. B. M.