Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-04-20 / 16. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 502 meglevő keveseknek háborittatlan élvezéséről van szó : elég méltányos tehát a kívánság, hogy édemes legyen tüzetesebb tárgyalása. Az erdélyi evangélikusok egyházkerületében az a törvénykezési eljárás dívik, mely szerint az esperességi consistoriumnak, mint első bíróságnak Ítéleteire nézve az egyházkerületi- vagyis főconsistorium a felebbezési fórum és itt — vége a világnak. Hogy az esperességi consistorium Ítélete által sértett magyar felek a főconsistoriumtól rendesen csak oly orvoslást szoktak kapni, amelyről bátran el lehet mondani: medicina pejor morbo, — azt a kiskapusi esetre hozott és a »Budapesti Hirlap* április 5-diki számában ,Szászok igazsága* cim alatt közölt főconsistoriális itélet is világosan bizonyítja, bár kívánatra többet is tudok felhozni. Es ez nagyonis természetes ; mert ha már egy hatóság a törvény oly lelkiismeretlen magyarázatára engedi magát ragadtatni, mint a selyki consistorium, az azt azon felsőbb jóváhagyásra megszerzett biztos kilátásokkal teszi, amely ellen fölebbezés nincsen. Gondoskodjék a nm. miniszter úr, ha erdélyi ev. magyar testvéreink azt kérilc, egy ily 3-ad bírósági vagy felülvizsgálati fórumról, tegye azzá a tiszai ev. kerületet, és az erdélyi magy. evangélikusok jogainak a szászok altal leendő tiszteletben tartása iránt a garantiát megszerezte. A kormánynak eddig is jogában állott a jus supremae inspectionisnál fogva „egyesek vagy egyházközségek részéről benyújtott panaszok- vagy kérelmek folytán az erdélyi prot. egyházkerületektől, mint a magyarországiaktól, jelentést kérni®, *) mert a legfelsőbb felügyelet jogát gyakorló államkormány nem nézheti tétlenül a visszaéléseket, melyek egy egyházkerület kebelében annak hatóságai által a hívek egyetemének egy tetemes része ellenében elkövettetnek*, mondja maga a nagyméltóságú miniszter úr 1874. nov. 12-én kelt leiratában. '**) Es épen ezen jog erejénél fogva rendelhette el 1875. nov. 2-án a szász főconsistoriumhoz intézett leiratában a magyar esperességet e szavakkal : „fölhívom, hogy alkotmányos uton a kellő lépéseket mielőbb megtegye, hogy a magyarajkú egyházak külön egyházmegyévé alakíttassanak. « ***) Ugyanezen jogánál fogva megteheti a miniszter úr azt is, hogy az erdélyi ev. egyházkerületből hozzá intézett panaszok elbírálását végleges elintézés előtt a tiszai vagy egy másik ev. superintendentiának — mint az egyetemes ev. főtörvényszék egyik tagjának — törvényszékére bizza, és idők folytán az erdélyi ev. főtanácshoz intézendő rendeletében kimondja: „fölhívom, hogy alkotmányos uton a lcello lépéseket mielőbb megtegye egy oly törvény alkotása iránt, a mely a házassági kérdéseken kivül az erdélyi ev. egyházkerület minden jogi- és fegyelmi ügyeire nézve az ev. egyetemes főtörvényszék tiszakerületi tagjait harmadbirósági vagy felülvizsgálati törvényszékül rendeli és igy az ev. magyaroknak jogaik épségben maradása iránt kellő garantiát nyújt.« Tudom, sokan azt fogják mondani, hogy ennél sokkal jobb, mert gyökeresebb orvoslás azon intézkedés, melyet Ballagi Géza a »Prot. egyh. és iskolai lap* 1882. évi 46—49-ik számaiban „Erdélyi lutheránusok* cim alatt javasol, t. i. a magyar evangélikusoknak a szászoktól való teljes különválása. Lehet; de az általam javasolt mód sokkal könnyebben kivihető s első lépés lenne azon cél felé, melyet Péchy Tamás, br. Prónay Dezső elé e szavakkal tűzött: „Nagy befolyásoddal oda fogsz hatni, hogy *) A miniszter szavai. Lásd »Prot. egyh. és isk. lap« 1882. 12. sz. 381. lap. **) »Prot. egyh. és isk. lapc 1882. 12. sz. 381. lap. ***) »Prot. egyh. és isk. lap« 1882. 13. sz. 404. és 405. lap. erdélyi testvéreinket is keblünkre ölelhessük, ez lesz a korona a fáradozásokért, melyeket az egyházi téren magadnak szereztél*.*) Egyébiránt szóljanak ehez bővebben egyházunk jogtudósai, az erdélyi magyar evangélikusok és azoknak minden jóakaró barátai, s ha akad egy magyarul tudó szász, e lapok tisztelt szerkesztője, azt hiszem, annak véleményét is szívesen meghallgatja. Még hátra volna néhány szó arról, mit tehet a magyar közönség ez ügynek érdekében. Ezt is megírom. Most pedig soraimat azon hő óhajtással zárom be: vajha jönne már egy jobb kor azokra, kik egyházunkhoz s nemzetiségünkhöz tartozva keblünkről oly messze szakadtak 1 Tyrtaeus. Az ó-budai ev, ref. egyháztanács kegyelete. Kivonat nevezett egyháztanács 1884. márc. 15-iki ülése jegyzőkönyvéből. 6. p. Tárgy altatott a következő indítvány : Eőtisztelendő Dobos János ceglédi lelkész ur, ki gyülekezetünkben 14 éven át lelkészi hivatalt viselt s ugyanitt született 1804. ápril 17-én, folyó évi ápril 17-én ünnepli 80-ik születésnapját. E körülmény közönséges ember életében is méltó a megünneplésre. Egy olyan kiváló egyén pedig, mint a kiről itt szó van 80-dik születésnapja alkalmából megérdemli — s méltán — azok kegyeletét, kik áldásteljes hosszú életének, s munkás napjainak — ha csak részben is, — tanúi valának. Indítványt tevő felhívja azért az egyháztanácsot, hogy ápril 17-ikére azon férfiúnak (ha az ég ura őt e napig élteti), a ki gyülekezetünkben 80 évvel ezelőtt látta meg a napvilágolt, s a kinek munkás életének napja 14 éven át áldásthozólag világolt gyülekezetünkben : 80-ik születése napja alkalmából a gyülekezet háláját s örömét tolmácsolandó üdvözlő irat küldessék. Határozat. E kegyeletes indítvány egyhangúlag elfogadtatik, s elnöklő lelkész megbizatik szerkesztésével és átküldésével. Az üdvözlő irat igy hangzik : Az ó-budai ev. ref. egyháztanács, főtisztelendő Dobos János ceglédi lelkész úrhoz, 80-ilc születésnapja alkalmából. Főtisztelendő úr! Szeretve tisztelt egykori lelkipásztorunk I Az ó budai ref. egyház ez időszerinti képviselői abban a szerencsés, s ugy ránk, mint egész kisded gyülekezetünkre örvendetes helyzetben vagyunk, hogy a hála és kegyelet némi adóját leróhatjuk egy, gyülekezetünk annálisaiban kitörülhetetlen betűkkel beirt Aroni család iránt, s kifejezhetjük hálás örömünket a majdnem félszázadon át gyülekezetünk nagynevű lelkiatyjának méltó utóda kimagasló alakja előtt. Igen, főtisztelendő ur! az 011 áldott emlékezetű édes atyja, nagytiszteletü Dobos István senior ur, 1787. május 23-án foglalta el gyülekezetünkben a lelkipásztori hivatalt s 1831. febr. 26-ig, szive dobbanása megszűntéig, tehát 44 éven át hirdeté apostoli buzgósággal atyáink között az igét s terjeszté a világosságot ott, hol arra — azon korban — oly igen nagy szükség vala. Az ő pásztorsága alatt s buzgólkodása folytán épült a már kész oratoriumhoz ragasztott s máig is fenálló 10 öles kőtorony 1788-ik esztendőben, tehát csakhamar hivatalba lépte után. Ugyancsak akkor készült a még ma is épségben levő két harang, hirdetve az unokáknak az ősök s lelkipásztoruk buzgóságát. 1788-ik esztendőben 550 forinton iskolaépület vétetett; a lelkészlak megbővittetett • *) »Prot. egyh. és isk, lap* 1883. 21. sz. 664. lap.