Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-20 / 16. szám

499 vei, az nem is szorul vizenyős fejtegetésekre, elnyújtott okoskodásokra. E helyett engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy egy;

már egyszer agyonhallgatott kiáltó szavamat még egyszer ismételjem s felhívjam reá az illető körök figyelmét, mint a melytől én inkább remélem a vallás-erkölcsi élet pangásának megszüntetését, a mennyiben t. i. ez a még ma fenálló hitelvi alapokon lehetséges. Ertem e becses lapok mult évi december havában megjelent számaiban »Ilannibal ad portás4

cim alatt, kellő indokolás mellett közlött indítványomat, hol sürgetem azt, hogy a népiskolai vallástanítás kizárólag a lelkészek kötelessége legyen; mely indítványomat bizo nyosan elnézte Isó Pál ur is, vagy lehet, hogy ő is agyonhallgatottnak látván, nem bolygatá, mivel e becses lapok io-ik számában közzétett cikkében azt is említi, hogy: „ha volna oly irányú mozgalom : nem haboznám azok közé állani, kik azt sürgetik, hogy a vallástanitást —> mi lelkészek — magunk vegyük kezünkbe*. Hát én e kérdést ide s tova fél éve hogy javasiám, ha agyonhallgattak, az az én szerencsétlenségem mellett talan inkább is az ügyé. Hanem ha csakugyan bekövetkeznék, mit emiitett cikkemben indítványoztam, vagy csak meg is indulna felette a méltán követelhető eszmecsere: tudom biztosan, hogy nem egy ajk kiáltana „Kövezd meg4

-et fejemre, hogy „merészeltem« ! Ugyanazért — még ha az volna is sorsom — midőn a gyermek-istenitisztelet kérdése feletti nézetemet az Ló Pál úr cikkére való utalás mellett, — melyet szórói-szóra aláirok, — kinyilatkoztatom : még egyszer elszánom magamat felhívni a valláserkölcsi állapotok javulását igazán óhajtók figyelmét »Ilannibal ad portás« cimű közleményemben tett indítványomra, hogy t. i. a népiskolai vallastanitás legyen kizárólag a lelkészek kötelessége — kedves kötelessége. Ez uton sok minden bajnak eleje vehető s talán néhány év leforgása után vasarnapi iskola s gyermek-istenitisztelet nélkül is javulást fogunk tapasztalni egyházi, vallás-erkölcsi életünkben. Jól tudom a nagy nehézségeket, melyek indítványom elé, részint az előítélet, részint a megbolygatott édes semmittevés párnáiról fognak vettetni; jól ismerem számos lelkészünk igazán siralmas helyzetét, s a kenyérért való küzdését; de hát mindezek mellett is próbáljunk meg legalabb eszmét váltani a talán előbb-később életbeléptethető módszer felett. Hiszen csak oly szegények ne lennénk s lelkészeink igazán kizárólag csak kathedrájoknak s hivatásuknak élhetnének menten a megélhetés terheitől I Hiszen csak ez ! Tudom én, hogy „ez ám itt a fő bökkenő!4 De azért ne essünk kétségbe, ne hagyjuk el magunkat, mert hát az ösztön ellen nem rugódozhatunk. Aztán meg ha vallásos oktatásról, valláserkölcsi nevelésről gondoskodunk, ne feledjük soha, miszerint „nem jó az erényt az ifjak rémképévé tenni«, ne feledjük, mit Szemere Bertalan egy, Szemere Miklóshoz 1851-ben Párisból küldött levelében ezen szavakkal fejez ki: „Bár ismernéd jobban, mint otthon lehetséges, kelet költőit. Azoknak műveikben tükrözik vissza a világ hiven. Minket eluntat a keresztyén vallás, őket a természet szemlélete megmentette4

. Ne értsenek félre kérem ! Szemere Bertalan se az „Ezeregy éj« képeire gondolt, midőn a fentebbieket irá. Jó lesz első sorban is számot vetni az idővel, s ha nem „hu bele Balázs« módjára ujitani, pusztítani is, de mindenesetre első sorban tisztázni a vallásos kérdéseket legalább főbb pontjaiban, mely nélkül észszerűen, célirányosán ma már a kis iskolás gyermek sem nevelhető. „Nem jó az uj bort ócska tömlőbe tenni«, mondja az irás, s a mai napi elkésett vállalatok, ugy látom, e nemű sysiphusi szerepre vállalkoznak — s mi annál roszabb : a nélkül, hogy erre kényszerítve lennének. Brutus. BELFÖLD. A szászok igazsága. (Viszhang.) II. Budapest, 1884. ápril 13. A szászok elnyomása alatt élő erdélyi magyar evangélikusok sanyarú helyzetének jobbrafordulása első sorban magukon magyar ev. testvéreinken áll. Ezt irtam első cikkemben (lásd 14-ik szám) a szászok törvénytapodása által előidézett kiskapusi botrány alkalmából, erdélyi magy. ev. testvéreinket az együttes s erélyes tiltakozásra, oly dologra szólitván fel, mely, mint önvédelem a veszélyben, minden bátor és okos embernél magától értetődik. Vannak ugyan papjaik között néhányan, akik részint szász érzelmök, részint tudatlan pöffeszkedésök miatt a többiekkel egyértelemre jutni sohasem tudnak, s igy minden együttes actionak utjaban állanak : ámde ezeknek száma — legalább pár évvel ezelőtt — csak 3 volt s a többiek mind oly egyének, akiknek tetterejét csakis a szász exclusivitás, mely a magyarnak tért sehol nem enged, bénitá meg s a kiktől, — ha felébreszti bennök az alkalom a szunynyadó erőt, — bizonynyal több telik, mint maguk is hinnék. Szép reményeket fűztünk e tekintetben ujabban Győry Vilmos volt káplánjának, a mostani kolozsvári papnak, Greifenstein Istvánnak működéséhez, ámbár a jelek ezideig nem igen biztatók. Ha ezek s ezekkel elvben társak felemelik szavukat, lehetetlen, hogy sikertelen legyen ; ha pedig azok, kiknek kezében van az erő és hatalom, az igazságnak főconsistoriális szász monopolizalói, túlkacagják panaszaikat, ugy is jó; hiszen épen ezt a tényt kell úgy a magas kormány, mint a magyar közönség előtt ad oculos demonstrálni, hogy ennek folytán azok is tegyenek erdélyi magyar ev. testvéreink édekében végre valamit. Nem szabad ugyanis hinnünk, hogy az a miniszter, aki 1874. nov. 12-én azt irta az erdélyi főtanácsnak: „nyilatkozatra hivom fel az iránt, szándékozik-e erélyesen intézkedni jövőre hasonlók (sérelmek) elkerülése, sőt azok elő nem fordulhatásának biztosítékai iránt?4

—*) az erdélyi magyar evangélikusokat sorsuknak engedve át, ezen kívánalmáról örök időkre iemondott volna. Nem, Tisza kormánya — ezt ellenségeinek is el kell ismerniök — a magyar nemzetiség megszilárdítására mindent megtesz és ha 1875-ben nagyrészt azon egyenetlenség következtében, melyet az érdekeltek közt elleneik ravasz uton támasztottak, erdélyi magyar ev. testvéreink érdeke hozzá képest nagyobb érdeknek feláldoztatott is: elfelejtve az nem lehet s kielégítését a kiskapusihoz hasonló botrányok csak siettetni fogják. Reméljük, meg fog szólalni majd újra a 10 év óta hallgató igazság szózata: „Szándékszik-e erélyesen intézkedni jövőre hasonló sérelmek elkerülése, sőt azok elő nem fordulhatásának garantiái iránt?!4 És ez az, amit a magas kormány erélye magyar ev. testvéreinkért tehet és kell, hogy tegyen, ha őket a szász molochnak feláldozni nem akarja : garantia szerzése törvényadta jogaiknak a szászok által leendő tiszteletben tartása iránt. Nem új jogoknak szerzéséről, csak a ásd»Prot. egyh. e's isk. lap« 1882. évf. 12. sz. 379. lap.