Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-13 / 15. szám

461 seltetve kell lenniök; s másodszor, hazai viszonyainkat tekintve, a prot. püspöknek helye van a főrendiházban azért is, mert onnan a többi felekezetek főpapjait se akarják kizárni, tehát a prot. püspök főrendi tagsága a vallásfelekezetek közti egyenlőség és viszonosság következménye. Ami pedig a ref. püspökök állami dotátióját illeti, erre nézve épen a legnyomósabb érvet hallgatja el Orbán. Azt t. i., hogy ilyen dotatiót az erdélyi lutheránus püspök már 1861 óta élvez anélkül, hogy ennek fejében egy szemernyivel is függőbb viszonyban állana a kormányhoz, mint magyarországi kollegái. Az erdélyi püspök, személyi járandóság cimén 6000 frtot, szálláspénz, irodai átalány cimén 1500 frtot, vicáriusának fizetése cimén 900 frtot, titkárának fizetése cimén 1400 frtot húz évenként a magyar állam pénztárából. S mit ad érte ? Semmit, még csak azt sem, hogy a magyar állameszme megszilárdítása érdekében ott, a mi szász barátaink között tenne valamit. De ezek nem is annyira kifogások, mint inkább kiegészítő részletek Orbán fejtegetéseihez. Az iskolai autonómiának az államsegélyhez való viszonyát Orbán először általánosságban, azután kiterjeszkedve a különböző tanintézetekre tárgyalja. Itt hasonlóképen csak egy-két észrevételre szorítkozunk, mert nagyban és egészben egyetértünk a szerzővel. Mindenekelőtt konstatáljuk, hogy Orbán is azok közé tartozik, akik a közoktatásügynek állami jellegét vitatják. És ezen nincs is mit csudálkoznunk. Oly szabadelvű és tiszta'fejü iró, mint Orbán, nem is lehet más nézetben. Mint protestáns ember se szégyelheti ezt a nézetét. A protestantismus alapelveivel ez által' legkevésbé se jő összeütközésbe. „Hogy a közoktatásügy fölött intézkedni — irja Macaulay — az államnak nemcsak joga, de kötelessége is : ez az én meggyőződésem ; és ezen meggyőződésemben valamennyi nagy törvényhozó, valamennyi nagy államférfi, valamennyi nagy politikai gondolkodó nézetei megerősítettek. Minden időben, minden művelt nemzetnél ezt fogjuk tapasztalni; sőt még azoknál is, kiknek szabadságszeretete mindenképen oda törekedett hatni, hogy a kormány hatásköre minél jobban megszoríttassék. E nézetet vallják a polgári és vallásfelekezeti szabadság legnagyobb előharcosai, mind az ó, mind az uj világban, s nem habozom kimondani, uraim, hogy ki sem ragaszkodik oly melegen az állami beavatkozás tanához, mint azok, kiket Anglia nonconformista protestánsai leginkább tisztelnek. Ime azok, kik Laud érsek korában inkább odahagyták hazájokat, inkább egy vadonnak magányában telepedtek le, csakhogy teremtőjöket lelkiismeretök sugallata szerint szabadon imádhassák : mit tettek ők ? Azt, hogy megalapították a massachusettsi köztársaságot, amiért is a történelem megdicsőitette őket; dehabár határtalan és megronthatatlan volt is a szeretet, melyet ők a lelkiismereti szabadság iránt tápláltak : 1642-ben törvényhozásuk figyelmét azonnal e tárgyra fordították, kijelentvén, hogy a közoktatásügy az állam dolga*. A közoktatásügy államivá tételének nagyszerű processusát már meg is indították minden művelt európai államban, s hogy ez javában folyik és halad előre, arról az egyes államok közoktatási budgetjének folytonos emelkedése teljesen meggyőzhet bennünket. Leroy-Beaulieu például kimutatja, hogy Franciaországban mig 1830-ban mindössze 2 milliónál valamivel többet költött az állam közoktatási célokra: már io évvel később kerekszámban 15 milliót, 1860-ban, tehát 30 évvel később csaknem 21 milliót, 1879-ben pedig 72.400,000^ frankot í áldozott hasonló célokra ; e szerint Franciaország közoktatásügyi költségvetése 50 év alatt megharminchatszorozódott. Angolország hasonlóképen 1817-ben még csak 2 millióval járult a közoktatási szükségletek fedezéséhez, 1877-ben ellenben, tehát 60 év múlva, már 80 millió frankkal. Hogy hazánk e tekintetben teljes következetességgel nem követheti a nyugateurópai nagy államok példáját, annak egyes egyedül szegénységünk az oka. De azért ha az 1868-iki, első alkotmányos költségvetést összehasonlítjuk a jelen évivel ; ha számba vesszük azt, hogy mig 1868-ban az összes vallási és közoktatási szükségletek fedezésére mindössze 1.346,400 frtot irányozhattunk elő: a jelen évi budgetben ez a fejezet — gondolom — már 5 millió frttal szerepel : akkor a magyar állam és a művelt külföld közoktatási politikájának irányát egy mással rokonságban állónak fogjuk találni. De épen mert a magyar állam ez idő szerint még nem veheti kezébe a közoktatás ügyét: nem szabad elkedvetlenitenie azon társadalmi faktorokat, amelyek a népnevelés terén az állam szerepét pótolják. Különösen nem tanácsos, az állami beavatkozás körének túlságos kiszélesítése által a protestánsok buzgalmát csökkenteni, a protestánsokét, akik — mint azt Prónay báró a középiskolai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával pozitív számadatokra hivatkozva föltüntette — oly óriási áldozatkészséget fejtenek ki kulturális intézeteik fenntartása és fejlesztése körül, hogy ezekhez képest az állam közoktatási kiadásai valóban eltörpülnek. Efféle jótanács amint helyén van szemben a magyar álammal: viszont ép oly kevéssé tartom részemről ildomosnak és jogosultnak az olyan szemrehányást, mint aminővel Orbán előáll, hogy t. i. »a kormány, szabályrendeleteivel oly mélyen benyomult iskolai autonómiánk belső sáncai közé, hogy annak egyes nyilatkozatait egészen gyámság alá vette s önkormányzati jogunkat e téren csaknem megszüntette; amint ezt jogakadémiánknak a kormányhoz való viszonya s érettségi vizsgáinknak gyámság alá vétele világosan bizonyitja«. Ha ez a tétel ugy lenne formulázva, hogy az állam iskolai önkormányzatunkat a suprema inspectió cimén megnyirbálta: még akkor csak érteném, habár ilyen alakjában se irnám minden észrevétel nélkül alá; de mikor Orbán apodiktice kimondja, hogy a kormány iskolai önkormányzatunkat csaknem megszüntette s erre egyebet nem tud vagy nem akar bizonyítékul felhozni, mint jogakadémiánk helyzetét és az érettségi vizsgák kormánybiztosát: ez már olyan túlzás, mely kirívó ellentétben áll a derék kis röpirat egész irányával, hangjával és modorával. Anélkül, hogy most belebocsájtkoznám a jogakadémiák és érettségi vizsgák kérdésének megvitatásába: egyszerűen csak jelzem az ellenmondást, amibe Orbán belekeveredik, midőn azon munkában, amelyet csupán azért tett közzé, hogy figyelmeztesse hitsorsosait, miszerint autonómiájukat föl ne áldozzák az állam által nyújtandó segély viszonzásául, — deklaralja egyszersmind, hogy iskolai autonómiánktól csaknem egészen megraboltak bennünket. Ha ez utóbbi áll: akkor ne törjük a fejünket az államsegély elfogadása felett ; hanem fogadjuk azt el, köszönjük meg szépen, hiszen amitérte adhatnánk — a mi legbecsesebb kincsünket: az autonomiát — úgyis elvették tőlünk. Vagy talán önkormányzatunk rongyainak a megtartásáról van csak szó ? csak ezeket kell megvédenünk a segélyt nyújtó kormány kapzsiságától ? Bizony e célból meg kár a szót is vesztegetni. Ha elvették tőlünk sarkalatos önkormányzati jogainkat erőszakkal, min-