Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-04-06 / 14. szám

391 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 Ennyit a köztünk szóban forgó ügyhöz. Különben teljesen méltánylom Szőllősi tiszttársam szorgalmát, fáradhatlan munkásságát, mindenekfelett pedig kitartó türelmét, hogy üres óráit felhasználva 12 évi szakadatlan munkássága után elkészítette a néhány ezer családot magában foglaló makói családkönyvet. A ki tudja, hogy mily fárasztó munka ez s mily óriási türelmet kiván, az kalapot emel Szőllősi lelkésztársunk előtt. Örök hálára kötelezte ez által egyházát és hivatali utódait ; a mü használhatóságát s a gyakorlati életet tekintve hasznos jóravaló munkát végzett. Hanva, 1884. márc. 26. Kovács László, ev. ref. lelkész. A szászok igazsága. (Viszhang.) Budapest, márc. 29. A „Prot. egyh. és isk. lap4

és az »Ev. egyház és Iskola* ez idei 9. számában a „Szászok igazsága* cim alatt egy közlemény jelent meg azon manőverről, amelyet a szász consistorium a magyar evangélikusok ellen legújabban kitalált. Amit az a közlemény elmond t. i, hogy a kiskapusi magyar ev. lelkészi állomás betöltése alkalmával a szászok a theologiát végzett s a papi hivatalra felszentelt pályázókat a jelöltek közül kizárták, csak azért, mert magyarországiak voltak s helyettök két tanitót kandidáltak, kik közül az egyik, aki aztán mégis választatott, csak 6 gymnáziális osztályt végzett — az a szászok részéről nem egyéb, mint rendszeres butítást eljárás és valódi attentatum a törvénytisztelet, a papi méltóság és a haladás ellen. Vájjon milyen fogalmai lehetnek annak a szász consistoriumnak a papi hivatalról és a törvényekről ? Hogy mernek azok a szászok — hacsak egy szemecske becsületérzés van is bennük — az ilyen eljárás után a magyar kormány állítólagos törvénytelen intézkedései ellen még panaszkodni ? Es milyen szánandó lehet sorsuk azoknak a szegény erdélyi magyaroknak, akikre nézve ev. vallásuk áldásait a szászok uralmának átka meghiusítja : mert hogyan fejlődhetik a hívekben az erkölcsi érzet ott, a hol az egyházi felsőség ily demoralizáló példával tündököl 1 — Az eset bizonyára sokkal komolyabb, mint a milyennek első tekintetre látszik : megérdemli ugy a kormány, mint a magyarhoni ev. egyház őrállóinak figyelmét. A magyar kormány előtt azt hiszem épen nem lehet közömbös az, hogy mikép tartják tiszteletben a szászok a magyar evangélikusoknak amúgy is szűkre szabott jogkörét s hogyan csempésznek — a magyar érzelmű s képesített papokat a törvény világos értelmének szinte kihivó ignorálásával mellőzvén, — a magyar egyházakba képesítés nélküli és szászérzelmii egyéneket, kik a népet tudatlanságban megtartani, nemzeti öntudatát elaltatni s végre nemzetiségéből kivetkőztetni segítsék. A magyarhoni ev. egyház őrállóira sem lehet kívánatos, hogy az autonomia ily önkénykedés következtében maguk a hivek előtt hitelét veszitve vagy a nép elkeseredésében vallást cserélve elleneink kezébe ujabb érvet adjon. Annál csudálatosabb tehát, hogy a magyarhoni közönség körében eddig senkisem akadt, aki az idézett közleményhez hozzászólott volna s legalább jó tanácscsal vagy néhány biztató szóval mutatta volna ki érdeklődését az elnyomott testvérek ügye iránt. Ugy a magas kormánynak, mint a magyarhoni ev. egyház befolyásosabb egyéneinek tenni kell valamit érdekűkben s ha már el nem választhatják az össze nem férő elemeket, legalább javítsanak sorsukon ugy, amint lehet. Első sorban azonban természetesen magukra az erdélyi magyar evangélikusokra vár a kötelesség, hogy helyzetök javítására valamit tegyenek, azon közmondás szerint : »segits magadon, megsegít az Isten1

. Csakhogy nekik, — (ne fájjon az igazság a jó barát szájából) — az a nagy hibájuk van, hogy jól leteremtik a szászokat — természetesen a hátuk mögött; — egyik vagy másik rászánja magát egy hirlapi-cikk írására és azután, mint akinek legjobb rendben van a szénája, összedugjak kezeiket, és várják a sült galambot — a megváltást a kormánytól s a magyarhoni közönségtől. Ismerem az erdélyi viszonyokat, megfordultam erdélyi hitsorsosaink között. Hjah uraim, ez igy nem megy. Hát nem tanulták meg önök a szászoktól,Jhogy'mit kell tennie az embernek, ha felsőségének valamely eljárását magára nézve sérelmesnek találja ? Nem olvasták-e a lapokban annak idején, hogy mily pokoli lármát csaptak a szászok a középiskolai törvényjavaslat ellen csak azért, mivel az a hála kötelességére, — melyet eddig leróni önkényt eszökbe nem, jutott, a magyarnyelv tanulásának kívánása által, kényszeríti; milyen népes gyűléseket tartottak, mily nagyhangú tiltakozásokat fogadtak el azokon a zsarnok (?) magyar kormány s a türelmetlen (?) magyar nép chauvinista politikája ellen. Tessék a példát követni de tisztességesebb alakban 1 Álljanak össze a lelkészek és az ekklezsiák és szólaljanak fel, mint egy ember s tiltakozzank a szász consistorium eljárása ellen, de nem a szenvedély, hanem a megsértett törvény nevében a jog és igazság erélyes hangján. Tiltakozzanak, mert qui tacet, consentire videtur. S majd ha ezt megtevén megmutatták, hogy akarnak is, tudnak is ügyöknek maguk is védelmére kelni, majd ha hallani fogjuk a bérces kis hazából innen is onnan is a bátor felszólalásokat, hírét vesszük az erélyes mozgalmaknak, akkor megösmerjük s örömmel ösmerjük meg, hogy az egyetértés erősítő lelke szállta meg testvéreinket és megérdemlik, — amiről még egy következő cikkben röviden szóiandok, — hogy a magas kormány s a magyar közönség is támogassa őket. — Isten legyen velők s igazságuknak emelő tudata. Tyrtaeus. Nyilatkozat. Midőn az öngyilkos theologusok szomorú esetéből a végzett theologusok és a tiszántúli e. kerületben működő káplánok keserves (?) állapotának rajzolásához tőkét csináló cikkre elmondtam nézeteimet, minden figyelmes olvasó érezhette, hogy én igazságérzetemből folyólag ugyanazon elvből, azon irány- és szellemben s/óltam némely káplánok nagyzási törekvései s tulkövetelései ellen, mint midőn szavamat a zsiros parochiákban ülő s mégis a papi konvenció csekélysége miatt sopánkozó Márk Ferencek ellen emeltem fel, Isten tudja hányadszor mar 14 — !5 év óta; elvem lévén hogy: »a megélhetés egyéni kérdés.« Szánalomérzettel kellett azonban tapasztalnom, hogy szokott közvetlenségemmel Szalai Károly és Dunyi S. káplán-atyámfiáinál nagyon az elevenre találtam tapintani s ez ifjú lelkész- atyámfiak, mint valamely mérges kígyók dühtől, szenvedélytől neki bőszülten sziszegnek felém. — Sajnálom, szánom őket nagyon; de ha jelentkeztek s magukra olvassák az általam általánosságban mondott dolgokat, most tűrjék a következményeket. — Most már tudjuk, hogy nemcsak a nagyzás, hanem a feltünniakarás mániájában is szenvednek némely káplánatyafiak, p. Szalai Károly és valami Dunyi S. urak. O sancta simplicitas l