Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

391 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 TÁRCA. Mint készültek e század elején a ref. papok hazánkban ? Pápán a szegényebb sorsú hittanhallgatólc számára tápintézetet rendezett a főiskola, 40 frt fizetéssel, mit a diák négy szakaszban fizetett. Az első 10 frtot novemb. i-ső napjától karácsonyig. A másodikat karacson után egy héttől húsvétig. Á harmadikat húsvéttól pünköstig; a 4-iket pünkösttől aratásig. Kapott érte tányér nagyságú cipót, egy héten kettőt. Délben levest, főtt húst, főzeléket, hetenként kétszer száraz tésztát. Estve levest és marhahús pecsenyét. Gond volt rá, hogy meg ne terhelje gyomrát éjszakára. Szolgatanulók voltak 15—30-an. Ezek estvénként főtt, vagy sült burgonyát pecsenyéztek. Ezek hordották fel a konyhából az ételt. A diákok 12 szo bábán laktak. Háromban 12— i2=3Ő-an. Kettőben 6—6. A többiben 4—4. — Az egy szobaban lakók mint együtt ettek, a sokszor ízetlen főzeléket fűszerezve mulatságos tréfával és élccel. Legációba már a 6-ik osztályú (logikus) is mehetett. Igy e sorok irója is háromszor volt, először 5 írtért (sájn), másodszor 8 írtért, harmadszor Baranyában 12 frtért 24 mértföldnyi gyaloglással. A mikor a csizma feltörvén lábait, bocskort volt kénytelen venni visszamenőre. Tandijt a tógás, valamint a szolgatanuló sem fizetett. A többi, a köztanitónak négy, a privát tanítónak két frtot fizetett váltóban. Gyalog jártunk legacióba is, haza is, és ismét vissza az iskolába. A nyári kéregetők (suplikánsok) bejárhatták majdnem egész magyar hont, mindig gyalog 70, 80. jövet-menet 160 mértföldig. Neki edződtünk melegnek, hidegnek. 1822-ben karácsony előtt Baranyaba megindultunk öten, szolgagyermek nélkül. Öten 30 frtot tettünk össze úti költségre ; sáfárnak engem választottak. A Balaton jegén csúszkálván Tihanynál keresztül, Szárszón háltunk, hol az előkönyörgő Visolyi nevű Borsodból, igen szívesen látott mindnyájunkat. Jókor megindulván, reggeli 8 óra tájon már Mocsolád fölött haladtunk a hegyen, honnan a völgyben fekvő faluban, több udvaron disznó perzselést látván, ellenallhatlan vágyunk támadt pörkölt káposztara friss sertéshússal. Lementünk egy olyan házhoz, hol már a leölt állatok húsát betakarították. Előadtuk kérelmünket azzal a bensőnkben élő reménynyel, hogy kálvinista helységben az ur gyalog apostolainak kérelmét ingyen is teljesitik. El is láttak bennünket illendően. Becsületből kérdést tettünk, hogy mivel tartozunk. Csak két forint ; 60 kr. lévén az akkori frtban, egy személyre 24 kr. nem is lett volna sok. De a mi erszényünkre, kik előtt még 15 —16 mértföldnyi messzeség nyújtózkodott, kegyetlenül sok volt ez is. Kértük hogy engedjenek. Nem engedtek.'") Szerencsénk a volt, hogy a bor, az egész úton mindenütt csak 2 kr. lévén, egy pár itcét behörpentve, estig biztosítva hittük az éhségtől magunkat. Mindenütt pápista helységeket hagyva utánunk, estvére Kaposvárra értünk. Itt egy-egy zsemlyét, és ismét két itce bort elfogyasztva, a vendéglőstől nyughelyet kértünk. Zsúpot teritett és fejpárnát adott. Reggel 20 krt fizettetett velünk. Még volt 26 krunk. Ebből egy-egy zsemlyével útnak indultunk. Olyan útnak, mely 10 öl szélesen az erdő közt kivágva, egyenesen vezetett ugyan Hárságy felé ; de nyom nélkül. Nem volt sem fogadó, sem csőszkunyhó, de még csak ivóvíz sem egész napi utunkban. Éjjel 11 óra táján értünk Ilárságyra. Zörgettünk a vendéglő *) Itt német evangélikusok is laknak s mi szerencsétlenül épen ilyen házba vetődtünk. ajtaján; még csak nem is szóltak belőlrül. Már a széles tornácban egymásra borongatott nyári asztalokat kezdettük leszedni, hogy azokon nyujtózzuk ki fáradságunkat, midőn ott toppan két cifra szűrös ember; a szép hold világon fénylő baltával, mindenik egyet koppant a korcsma ajtóra. Tüstént kinyílt az, mi is hamarosan be surrantunk. Enni kenyeret kértünk. Nincs. Két itce bort kelletlenül csipegetve néztük keservesen, mint vesz elé a két cifra szűrös, szép fehér kenyeret és szalonnát a szerdásból.Egyszer az egyik fölugrik; elém tol egyjó darab szalonnát ,ne eb —ta zsidója egyél, de egyél ám! mert a t.— dat stb. Én alázatos engedelmességgel, fogom a késemet s levágtam az egész darabnak a bőrét. Hatalmas fogaim voltak hozzá, melyekből 16 éve már, hogy egy sincs. A borocska mindjárt jobban csúszott. Az én grófjaim is (latinul comes útitárs) igy címeztük egymást, hozzáláttak kenyér nélkül a szalonnához. Ekkor oda lép hozzám ismét az elébbeni emberem. „Eb—ta ! tán nem is zsidó vagy te ? Nem bizony bátya, mert mi pápai kálvinista diakok vagyunk. Ej haj ! hát miért nem mondtátok? Mert nem kérdezte senki®. — No! itt a kenyér, itt a szalonna, korcsmáros bort ide! de aztán danoljatok. Ha énekeltek sem bánom, én is kalv. vagyok. Reggel elvezettek a gyalog ösvényre, mely az erdőben Szigetvár felé vezetett. Áz erdőből kilyukadva járt útra találtunk. Meghagyták embereink, hogy ünnep után egy hétre ismét ott legyünk Hárságyon. Akkor lesz friss hurka, kolbász stb. De visszamenet, Pata felé mentünk, hol a lelkész*) mind azzal, mit a két betyár igért, dúsan ellátott, még útra is adott eleget. Ép egy év multával ismét Baranyaba utaztam mint ünnepi követ másod magammal. Karádon mar elestveledtünk. De szép holdvilág lévén, a már előttem ismert uton Fiadra igyekeztünk. Azonban az út elfogyott előlünk, mely az erdőben egy domb felé, a fahordó szekerek által töretve, a dombon többfelé vitt. Irányt vettem s mentünk ut nélkül, mignem a hold felhők alá bujt, s mi alig láttunk az, erdő sűrűjében. Azonban egy vizmosta árokhoz jutván, annak vezérlete mellett, bejutottunk Fiadra éjji 12 orakor. Majd az egész kisfalut házról házra jártuk be szállást kérve. Felelet : a jó lélek nem jár ilyenkor. Péntek estve lévén, egy zsidó ház mellett többször elmentünk. De látván égni a sokágú lámpát, nem nyitottunk be. Végre is kénytelenek voltunk oda szólni be. Szívesen ! lőn a válasz. Az ünnepi kalácsból és igen jó szilvoriumból megelégített, jó ágyat adott, és másnap reggel a szomszédban számunkra kömény magos levest főzetett. No lásd ! mondám az útitársamnak, ha nem ellenkezel, egy órával hamarább megpihenhettünk volna ennél a jó zsidónál. Ismét egy év múlva szinte másod magammal Baranyába utazásunk közben, Pápáról a szóládi lelkésznek, Veres nevűnek, levelet vittünk, melyben tudósíttatott, hogy egyetlen fia beteg. — Jól van ! válaszólá ; bennünket, kik egy kis reggelit is vártunk, meg csak üléssel sem kínálván meg. Viszszatértökben ünnep után jöjjenek be, majd én is küldök levelet Pápára. Várhatsz minket, gondolánk s aztán mondánk is magunk közt. Visszajövet a köcscsei csárdánál már elestveledtünk. Az odavaló kocsmáros erősen marasztott, ijesztett is, hogy Szóládig baj érhet. Végre kérdé, hat aztán kihez szállunk Szóládon, Én felelém, hogy a rektorhoz. Ez után a kocsmáros többé nem erőltetett a maradásra. Eljöttünk hat órakor, Szóládra értünk fél nyolckor. A rektor, Győri nevű, szives örömmel fogadott, jó veres borral és hideg pe*) Erős nevű; áldásom lengjen nyugvó porai fölött! PÁPA