Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

I 397 PROTESTÁNS el lehetne s kellene is intézni, hogy a főváros összes iskoláinak ref. vallású tanulói s általában a ref. ifjúság számára, vasárnaponként, a rendes isten-tiszteletet megelőzőleg, rövid istentisztelet tartassék ! Nem kellene ide prédikáció okvetetlenül, — mely »kemény eledel« volna a gyermekeknek ; de kellene egyszerű ima és orgona melletti éneklés. A nagy célért bizony csekély áldozat azok részéről, kiktől függ a megvalósulása! Lelkem mélyéből óhajtom, vajha gondolkodnának e dologról a hivatottak ; mert szentül meg vagyok győződve, hogy ily úton sok panasznak elejét lehetne venni, mely a társadalom erkölcstelenségéről, méltán fölfölhangzik napjainkban. Révész Béla. A ,,gyermek-istentisztelet"-röl. E becses lapok io-ik számában egy cikk jelent meg, ily cim alatt a „gyermek-istenitisztelet®-ről. író előszámlálva gyakorlatba hozatala elleni érveit; kimondja Ítéletül, hogy „el vele4

! Megvallom, szerintem ez eszme gyakorlatba vétele vagy eldobása sokkal fontosabb és jelentékenyebb, mintsem minden hozzászólás nélkül a kimondott »el velé*-vel elveszni engedjük. Sok kisebbszerü eszmékkel többen és hosszasabb ideig foglalkoznak a vallás és erkölcsiség őrei. Miért ne szólhatnánk hozzá ez eszméhez is többen ? A kölcsönös eszmecsere jobban meggyőz valamely eszme üdvös vagy káros voltáról. Kezd elveszni a hit, az igaz kegyesség, a vallásos buzgóság, a jézusi szeretet; ezt mindnyájan láthatjuk és tapasztalhatjuk. Azt hiszem erre bizonyítékot is fölösleges felhozni. Tudja ezt a legtöbb falusi lelkész; láthatják üres templomaikban s tapasztalhatják a társadalmi életben a városiak is. — Könnyű az olyan lelki-pásztornak, ki beszédét, ha van hallgatója, ha nincs, mint a szinész, ha van közönsége, ha nincs, bölcs nyugalommal, nem vizsgálva a hatást, nem figyelve a vallásos haladásra vagy maradásra, egyformán eltudja mondani; de annak kit hivatás vitt a lelkészi pályara, ki tenni és munkálni akar hivei s igy az emberiség javára, bizony fáj, ha üres templomot, erkölcstelen életet, vadházasságot és szeretetlenséget lát és tapasztal. Tenni a vallásosság előmozdításáért és az erkölcsi élet fenntartásáért nekünk lelkészeknek kell. Mi vagyunk az LT

r szöllőjének munkásai ? első sorban minket illet a felelősség. — Miért ne lehetne a „gyermek-istenitisztelet* egyik legmagasabb mód a vallásossag emelésére ? Mindenesetre azt kell tudnunk előre, hogy mi célja van a „gyermek-istentisztelet® tartásának. A mi csakugyan nem más „mint a gyermekekkel a szükséges vallásos ismereteket közölni, s azok alapján bennök az erkölcsi érzést felébreszteni s fejleszteni.® E cél elérhetése azonban sokkal nehezebb mint azt egyelőre hisszük. Igaz, hogy »ott vannak az anyaszentegyház veteményes kertjei, az iskolák«. S igaz az is, hogy ha a vallástanítás vallásos érzésű tanitó kezében van: nyugodtan lehetünk. De kérdés, hogy az anyaszentegyház virágos kertjeiben a legszebb virág, a vallás ápoltatik-e ugy, mint kellene. S váljon feltehető-e továbbá az is, hogy minden tanitó annyira vallásos érzésű, hogy az anyaszentegyház az iskolákból kikerült gyermekekben vallásos és buzgó tagokat nyer ? A tapasztalat ellenkezőt mutat, s ezen nem is csu-ÉS ISKOLAI LAP. 398 dálkozom, mert a községi elemi iskolák tanitói annyira megvannak szorítva az előirt tananyagok halmazával, hogy teljes lehetetlen a vallásra nagyobb gondot fordítni, mint más tárgyakra: én pedig abban a véleményben vagyok, hogy a vallásra igenis több gondot kell fordítni. — De bár annyi gondot forditnának; de ezt sem teszik. Nem teszik azért, mert a vizsgákon a »tanfelügyelők,« a világi biztosok, a vallás vizsgán csakúgy gyorsan mennek át; mig más tárgyaknál már szigorúbbak. Igy a tanító év folytán tudva azt, hogy a vallásvizsga semmi, mellőzi annak tanítását s foglalkozik a más előirt tananyagokkal. Szerintem a lelkész iskolalátogatása sem elég a vallásos érzés felébresztésére. De nincs is idő a látogatásra ; a rendes órák a tanítók részére bevannak osztva, ezeken a látogatás zavart okoz; máskor pedig tanuló nincs az iskolában. Én azt sem tartom célszerűnek, hogy a rendes egyházibeszédekben annyira leszálljunk az egyszerűségre, hogy azt a gyermekek is megérthessék ; de nem is lehet. Szerintem a mi teendőnk az, hogy a tökéletesség magosított terén mind magasabb-magasabb „nívóra® emeljük híveinket; rnár pedig mindig alant járva nem emelkedhetünk. Kezdjük meg tehát a »gyermek-istenitisztelet®-nél : akkor haladhatunk akadály nélkül. Én a „gyermek-istentiszteletet® pár hónap óta gyakorlatba hoztam, gyakorlom ma is és fogom ezt tenni ezután is. Eljárásom következő. Miután téli időben a kisebb gyermekek a templomban a meghűlésnek is kivannak téve, ezideig az iskola nagyobb termében tartottam : még pedig vasárnap reggel 8 és 9 óra közt. — Először a gyermekekkel rendesen énekeltetek; azután imádkozom ugy, hogy a gyermekek is megértve az ima tartalmát is, imádkozhassanak. Az ima után fennhangon utánam mondatom az „Úri imádságot.® Ezután megint énekeltetek. Most jőne az egyházi beszéd. A helyett előveszem a bibliát s az előre kikeresett részletet elolvasom s még egyszer elolvastatom a tanulók közül egygyel. Mikor elolvastuk, közöttük szabadon jarva megmagyarázom a felolvasott részletet; a végén a kivont }anusagokat mégis kérdezem most egy, majd más gyermektől. S mikor már meggyőződést szereztem, hogy valamire csak taníthattam, egy énekkel bezárom. — Ez által ugy vélem, a nagyobb istentisztelet nincs profanálva. A kezdet nehéz. A nép fél az újítástól ; igy voltam én is, hanem, hogy mi a célja, azt a szószékről hoztam híveim tudomására, s ma már az a haszon is meg van, hogy nemcsak iskolás gyermekek, hanem a kik már lejártak iskolai éveiket, azok is eljőnek, és igy hiszem, hogy a mit tanultak nem felejtik el ; sőt vallásos érzésök tökéletesedni fog, hogy majd ne kelljen erősen leszállni a templomi beszédekben. Én igy tanítom „a gyermeket az ő utának módja szerint,® ha a t. lelkész urak jobbat mutathatnak, követem ; mert én tudom, hogy a célt elnem értem, de törekszem elérni. Bizony az időt és fáradságot vesz igénybe ; de ha terhes az iga, gyönyörűséges is. Lelkiismeretem azt súgja, igy betöltöm hivatásom s teszek valamit a vallásért, a közerkölcsiség megtartásáért. Végül is tehát azt mondom, nem „el vele®; hanem hozzuk gyakorlatba a „gyermekistentiszteletet® ! ! Mózes Mihály, torockói segéd pap. 1