Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-30 / 13. szám

395 396 Sőt még ha minden tényező megfelelő volna is, melyek által a vallási ismereteket, valamint a Mindenekurától való függés érzetét elsajátíthatnák a gyermekek, — elég-e az a leendő szabad polgár jövőjének biztos erkölcsi alapjául ? Nincs-e valami mélyebb, áthatóbb hitbeli érzésekre, benyomásokra szükség, melyek a gyermeknek majdan vérré vált ösztöneivé, cselekedeteinek benső irányzóivá legyenek ? 1 Hogyha maguk a vallási ismeretek s a függés érzete csakugyan nem nyújthatnak az élet mozgalmaiban elég biztosítékot az egyén erkölcsi önállóságának védelméül; tehát a mélyebb hatásokra szükség van, oda kell térnünk, hogy ezek, főképen zsenge gyermeki életkorban csakis az ünnepies alkalmak szent áhítata mellett s csakis ez által fogamzanak meg; mert az önmagábaszállás, mely külső behatások nélkül is képes a cselekedetnek erkölcsi irányt és súlyt adni, már emelkedett értelmi fejlettséget tételez föl. Tehát az iskolai és családi nevelés leghelyesebb irányai mellett is, a benső vallásos érzületnek mintegy meggyökeresitése okáért, utalva vagyunk igénybe venni azt az alkalmat, melyben az áhítat varázsereje hatja át a lelket, és ez az alkalom épen fejletlen egyén számára, egyedül csak a szertartásos istentisztelet ! Igaz, hogy általában minden ünnepiségnek mély hatása van a gyermek lelkére, tehát ha családikörben van arra alkalom, tapintatos fölhasználás mellett, igy is maradandó nyomok által ápolható a vallásos áhítat; mindazonáltal erre bizni a jövő nemzedék sorsát igen kétes értékű, bizonytalan eljárás volna; mert ily uton az iinnepiességekben könnyen a hiú érdekek, — gyermeki kíváncsiság, élvezeteket vágyó indulatok — szolgálata játszhatná a főszerepet. A gyermek természete ilyesekre kétségtelenül igen hajlandó. Hanem a mikor erkölcsi irányú befolyásokról van szó, az öntudatlan egyéni hajlandósággal szemben is érvényesíteni kell minden alkalmas módot, hogy a gyermek föltétlen kötelességénak érezze alávetni magát, az előtte leginkább csak érthetetlenségükben imponáló vallási szertartások kívánalmainak. Rá nézve a hatások ereje úgyis csak az öntudatlanságban fölfogott áhítat folytonossága által és csak a megszokás hatalma utján érvényesülhet. Nem a vallási ismeretek szerzése kedvéért vesszük tehát igénybe az istentisztelet ünnepiességét, hanem a benső áhítat ébresztése céljából. És ezzel mindjárt más alapon vagyunk az u. n. gyermek-istentiszteletek ügyének taglalásában is. Ha a célt igy fogjuk fel, már „fölöslegesnek4

, sőt épen „károsnak" valóban nem tekinthető, a gyermekek számára külön rendezett istenitisztelet sem; a miből azonban nem következik, hogy mindenütt szükséges volna. Nevezetesen ott, hol a szülők és az iskola, az ünnepek szentségének átérzésére, úgy a munka beosztásában s a ruházkodásban való alkalmazkodás által, mint a rendes isteni tiszteletben való részvevés utján is pontosan szoktathatják a gyermeket, ott az elég a célra. Mert a mi a prédikációnak föladata, ez a gyermekre nézve tekinteten kivül maradhat. Fődolog itt az áhítat, nem a tanítás; tehát az ének, ima, a közösség megszokása, az ünnepies hangulat és szín hatása : mindez együttesen, a törvényszerűség rendje szerint állandóan ismétlődve, — ezek hagynak oly nyomokat a gyermek lelkében, melyeken a benső vallásosság és erkölcsi önállóság bizton fölépülhet. Tehát vidéki községekben, hol pap, tanitó és szülők közös egyetértéssel befolyhatnak a serdülő nemzedék nevelésére és a hol az alkalom úgyszólván önkényt kínálkozik az ünnepiességek által való állandó hatásokra, — ott bizonyára elég csak arról gondoskodni, hogy az istentiszteletben a gyermekek is rendesen részt vegyenek és pedig lehetőleg felügyelet mellett. Hanem a fővárosban oly állapotokkal találkozunk, melyek mellett valóban különleges intézkedések szükségét érezzük. Én főleg ezen állapotokra tekintettel, igen nagyon megfontolandónak találom a „gyermek istentiszteletek" eszméjét. Helyzetemnél fogva ugyanis, — mint főv. községi iskolai tanítónak, — éveken keresztül számtalan alkalmam volt megfigyelni úgy a gyermekek lelki és erkölcsi életének irányzatait, mint a szülők társadalmi viszonyait is, és megfigyeléseim után az uralkodó állapotok jellemvonásai felől oly tapasztalatok birtokába jutottam, melyek az erkölcsi nevelés némely kérdéseit igen élénken megvilágosítják előttem. Tehát, hogy e részben mire volna szükség, közvetetlen benyomásokból érezhetem. A községi iskolákban elszéledve, elkeveredve ; családikörben nemcsak minden szent érzést, de a felügyeletet is legtöbbször nélkülözve, az ünnepek alkalmait az erkölcsi feslettség kicsapongásaira tért engedő „szabad idő"-nek tapasztalva, úgy nevekednek hitfeleink igen nagy részének sarjadékai, hogyha valahol, itt okvetetlenül gondoskodni kell valamely kísegitő, kivételes utakmódok alkalmazásáról, melyek által valóban az erkölcsileg veszendő lelkeket kell megmentenünk egyházunknak és a társadalomnak. Mert a népiskola befolyása, a hitoktatók legbuzgóbb közreműködése mellet is sokkal gyengébb nyomokat hagy a gyermek erkölcsi érzületében, mint, hogy oly zűrzavaros áradat, a milyen a fővárosi élet, csakhamar el ne mossa azokat. De ha már a fogékonyság ezen korában, a mélyebb erkölcsi hatások meggyökerezhetnének, nyugodt reménykedéssel gondolhatnánk az ifjú csemete sorsára, kiből majdan erkölcsileg önálló egyénnek kell fejlődni, a kísértések soknemü ellenállásai között is. Az isten-tisztelet bensőleg átható alkalmai, mindezen föltételeknek szolgálván, a fővárosi gyermekekre nézve tehát többszörösen életérdeket képeznek. Vagyis kimondhatjuk, hogy a fővárosban a gyermekeknek nélkülözhetetlen szükégük van rendszeres istentiszteletekre ; akár abban vesznek részt, a mely közös célra van tartva, akár külön az ő számukra tartassanak azok, E részben az intézkedést a viszonyok szabják meg ; valamint az is, hogy mily uton lehetne biztosítani a különböző iskolák tanulóinak rendes összejövetelét. Ismervén a helyzetet, e dolgokra nézve kötelezőleg gondolkodom : Tény, hogy vasárnaponként a Calvin-téri szentegyház alig adhat helyet a felnőtt hivek befogadására is ; tény, hogy a ref. vallású gyermekek száma a fővárosban elég tekintélyes arra, hogy érettük külön időben is érdemes megnyitni az áhítat csarnokát; tény, hogy némely vasárnapon, — ujabb időben, — reggel 8 órától io-ig, a rendes istentiszteletet megelőzőleg, külön a katonák számára tartatnak istentiszteletek ; föltehető, hogy a hitoktatók készséggel elvállalják, a tanítás kötelezettsége mellett azt is, hogy a tanulóknak a vasárnapi isten-tiszteletekhez előkészítéséről gondoskodnak, s különösen, hogy a megjelenést ellenőrzik, a miben a ref. vallású községi tanítók is, kétségtelenül hajlandók volnának segédkezni; — mindezeknél fogva valóban természetesnek látszik, hogy ha a célt akarván, az egyedül alkalmas eszközt is megakarjuk adni, ezesetben valamiképpen