Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-16 / 11. szám

283 PROTESTÁNS EGYHÁ ?A ÉS ISKOLAI LAP. 337 sem a múltban sem a jelenben nem koplal. A pataki convictus most is csak olyan rossz, mint régen volt. A szegény diák most is gyalogol eleget, annak vasutat nem épitenek. Legfölebb akkor megy vasúton, mikor a diligentia ősszel beáll; de a pápai diákok közül, hazafelé már sokan gyalog mennek. De ha mindig vasúton járnának is, azzal még elsatnyulttá nem lenne a fiatalság. Supplicatilba pedig még most is járunk. És ha Görömbei úr supplicans korában, krumpliból jól ehetett, a mostani supplicans gyakran nincs abban a szerencsében. Mert akadnak lelkészek, kik déli 12 órakor is, azzal fogadják a supplicanst, hogy délig még elmehet a másik községbe. S mire a másik községbe ér, épen d. u. 3 óra ; a hol aztán meg sem álmodja a lelkész, hogy a supplicans úr ebéd nélkül legyen. Nem hagyhatom emlités nélkül Görömbei úr azon megjegyzését, miszerint ő a törvényszéki jegyzők állapotát — 600 frt fizetés mellett — nyomorultnak nevezi. Ez ő szerinte nyomorult; de a káplánok 50 forintja nem nyomorult! Hisz csak nem kezdhetik a miniszterelnökségen ? Én a debreceni szomorú eseteket nem a nagyzás okának tulajdonítom. A nagyzás a kor fejlettségéhez képest mindig meg volt az emberek között; valamint a mostani emberi fogyatkozás is — mint bujaság, fényűzés, fösvénység stb. mindig megvoltak. A 16 ik század egyházi írói még többet foglalkoznak e gyengeségekkel mint mi. Jól mondja bölcs Salamon: „Nincs semmi új a nap alatt*. Nagynevű Tarczi úrtól hallottam én egyszer, hogy a fiatalság most is, csak a régi. Akkor is voltak vérszegények, mint most; akkor is voltak egészséges, erős, edzett fiatal emberek, s most is vannak. Tegyük fel azonban, hogy a mai fiatalság, mint Görömbei úr állítja; elsatnyult, gyáva, gyenge, tehetetlen. Kérdem kik annak okai ? Bizonyára nem a gyermekek, hanem a nevelők. A csemetéből csak úgy lessz fa, ha gondozzák. A gyermekből csak úgy lessz ember, ha nenevelik És én bizonyosan tudom, hogy Görömbei úr ifjúságakor sem voltak a fiatalok semmiféle tekintetben, előnyben. Mert a fiatalság csak az apákra üt. „Sasok csak sast nemzenek.4

A milyen az anya, olyan a leánya. S ha elsatnyult a fiatalság, — a mit nem hiszek — abban már az apáknak is van részük bizonyos tekintetben. Szerintem tehát a gyáva élhetetlenség és elsatnyulás sem oka a debreceni eseteknek. Mi volt tehát az ok, a mi a debreceni eseteket előidézte ? Ennek okául én is azt tartom, a mit Szalay József úr. T. i. hogy reformált egyházunk a káplánok sorsával nem sokat törődik. Igy van-e ez, az ágostai testvéreknél ? Oh nem 1 Az ágostai egyháznak általjában sokkal kisebb gyülekezetei és igy sokkal kevesebb jövedelemmel biró lelkészei vannak, mint refolmált egyházunknak. S a legszegényebb eklézsiában levő káplánnak is van ellátás s évi 100 frt fizetése. Az ágostai végzett theologusok sorsáról — az egyházi hatóság, még el sem hagyta az iskola küszöbét, — már gondoskodott. Van-e hivatalos állás több a világon, a hol ily szánandólag — 50 forinttal — lenne jutalmazva 12 évi tanulásnak a szorgalma? A 60-as években elkáplánkodhatott a káplán 20 frt mellett, mert kápláni évei alatt, nem kellett neki sem könyveket, sem öltözetet szerezni, miután a szép jövedelmű rektoriák alatt, egy takarékos fiatal ember, ezt mind megszerezhette. Akkor nem a 20 forintból kellett ruházkodni, de most, a dunántuli kerületben a 20 usque 50 forintból kell. De azért a mostani káplánok, nagyobb tisztelettel viseltetnek a mezőföldi egyház m. papjai iránt, mint a 60-as években -nem streikolnak mint a 60-as évek káplánai közül né melyek. Tisztelet és becsület a kivételeknek'! És azt tapasztalja az ember, hogy azok a lelkészek, a kik mint káplánok, a kápláni sorssal legelégedetlenebbek voltak ; azok most mint lelkészek, a káplánok helyzetével legkevesebbet törődnek. Ez aztán a logica. S szerintem ez az oka a debreceni esetnek. Görömbei urat pedig arra kérem, sohase törjön pálcát azon öngyilkosok felett, a kiknek viszonyait nem ismerte. Gondoljon vissza a történetre. Hány nagy lélek választá inkább a halált, mint a nyomorult életet ? Gondoljon Senecára, vagy másokra ! És látni fogja, hogy nem csak az állás nélküli fiatal emberek, hanem még a nagy lelkek között is vannak, öngyilkosok. Még a nagy lelkek is megrettennek a nehéz körülményektől, még azok is lerogynak igen sokszor, a szenvedések alatt. Hát egy fiatal ember, a kit — állás nélkül levén — elneveznek falujában csavargónak, kódorgónak ; úgy hogy maguka szegény szülék meghallják a fiukra mondott rossz véleményeket. És Görömbei úr ezen mégsem tud megindulni. Sőt fáj neki az, hogy akadnak lelkészek, a kik kimondják a végzett theologusok szomorú helyzetét. És az ilyen lelkészeknek igy felel: > vezércikkeket irnak az apró élhetetlenek gyáva tettének magasztalására! Jó hogy még gyászkertbe nem teszik ki a neévt!* Oh jó Istenem ! te légy a te kicsinyeidnek, azoknak a kik e világban, szerető, pártfogó sziv nélkül, egyedül állanak, pártfogójuk, vigasztalójuk, hogy ev. reformált egyházunkban többé ily szomorú, gyászos esetek ne történjenek. Oh! jó Istenem ! ébreszd elöljáróinkat ama kötelesség tudatára, hogy nem csak az öveikről, de a végzett theologusokról is kell nekik gondoskodniok. Dunyi S. BELFOLD. Még egyszer a volt ménes-gyoroki lelkész Kovács József özvegye. A mult hó közepe táján véletlenül a főhercegi uradalomhoz tartozó nadabi malommester Joó István vendége voltam. Estendet érkeztem oda. Még le sem ültem, mikor házigazdám neje, a szives vendégszeretetéről egész vidéken kedvezőleg ismert Czili néni, egy előttem ismeretlen agg nőt vezetett be a szobába s vele előttem megállva igy szólt: „ajánlom, tiszteletes ur! a testvéremet, Kovács József volt ménes-gyoroki lelkész özvegyét®. Egész valómban megrezzentem e szavak hallására; hiszen élénk elevenen emlékezetemben volt még jószivü esperesünk körlevele, melyben a most előttem álló s merően reám néző szerencsétlen asszony iránt részvétteljes könyörületességre hivta fel egyházmegyénkben lelkésztársait. Eszembe jutott az a kétségbeejtően szomorú életrajz is, amit a most jobb kezét felém tartó szegény nőről köztudomásra hozott Rácz Károly lelkész ur. Reszketve fogtam meg a felém tartott kezet s könyeimet vissza nem tarthatva, alig birtam annyit mondani : örülök, hogy szerencsém van itt találhatni, — aztán elfordultam s letöröltem meleg könyeimet. A félhomályban nem látta e könyeket a bemutató testvér .. . ő pedig akiért azok aláhullottak, nem látta volna tiszta napfény mellett sem ! Czili nénivel folytatott rövid beszélgetés után