Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-03-09 / 10. szám
283 PROTESTÁNS EGYHÁ ?A ÉS ISKOLAI LAP. 319 * A komáromi prot. jótékony nőegylet m. hó 17-én tartotta meg évi közgyűlését, mely alkalommal a tisztikar s a választmány, három évi működés-ideje lejárván, lemondott. Azzal a három esztendővel, mely alatt a most belépett tisztikar s választmány vezette az egylet ügyeit : meg lehetnek elégedve Komárom szegényei, mert ez egylettől 503 frt 83 krajcárnyi segély osztatott ki közöttük. De meg lehet elégedve maga az egylet is, mert vagyona oly szépen szaporodott, hogy az, ma mar, 3461 frt 69 krajcárra rúg! A tisztújítás megejtetvcn, elnökké Konkoly Thege Balázsné, alelnökké Pap Gaborné, pénztárnokká Szépe Pálné, számvevővé Thaly Mórné, titkárrá Erdélyi Gáspár választatott. * A Zwingli-ünnepély Hódmezővásárhelyt a ref. ó-templomban m. hó 17-én tartatott meg. Szépen sikerült. Igen nagy számmal vettek részt azon nem csak az egyházi elöljárók, presbyterek, tanárok és tanitók, hanem a buzgó ref. hivek közül is sokan, valamint a főgymn. tanuló ifjúság is. Az iskolai énekkar alkalmi quartettjének elhangzása után Bányay Sándor fog) mn. vallastanár lépett a szószékre és szép előadást tartott a nagy reformátor életét ismertetvén mely után Szathmary István VIII. oszt. tanuló egy alkalmi költeményt szavalt e' s az ünnepélyt az iskolai énekkar éneke zárta be. * Az iskolás gyermekek szellemi túlterheltetése. A fővárosi polgári iskolák tanárai Budapest tanácsához egy emlékiratot nyújtottak be, melyben jogosan panaszt emelnek a tanórak nagy száma ellen és paedagogicus szempontból a sok hátrányt felemh'tik, melyek ezen körülményből a gyermekek szellemi fejlődésére nézve há ramlanak. Nagyon sajnos, hogy alapos panaszaik orvosi tekintélyek ez irányban való nézetei által nem pártoltatnak; mig ellenben külföldön orvosok őrködnek, hogy a fejlődő gyermekek szellemi munkája túl ne csigáztassék, mivel nem titok, hogy a szellemi munka és az ivarszervek (más szavakkal a nemi élet) közt kölcsönös viszony all fenn. Az agyműködésnek nagyobb igénybevétele mellett, a phantáziaban erotikus képek képződnek, melyek a fiuknál önftrtőzéshez, leányoknál pedig kezdetben vérszegénység — ebből fejlődő idegességhez, majd pedig masturbatióhoz vezetnek. A sok szerencsétlen hazasság, a fiatalok közt ijesztő módon elharapódzó öngyilkosságok nem csekély száma a jelenlegi tudományos szellemdressurara vihető vissza. Épen e napokban Laufenauer budapesti tanar tollából az öngyilkosságról szóló tanulmányok egyik szaklapban napvilágot lattak ; a szorgalmas búvár tanulmányai kö/.ben meggyőződött arról, hogy az öngyilkos agya beteg ; hogy mik okozzak ezen, az agy felé történő vértorlódást, melynek következtében az egyen önuralmat elveszti, arra nézve az Oktató Háziorvos azon nézetet nyilvánítja, hogy az agynak idő előtti túlterheltetése! Ily veszedelmekkel járván az elemi iskolások szellemi túlterhelése, ez idő szerint világszerte napirendre került a kérdés tárgyalasa. E részben Carpenter Lant W. a British Association vegytani osztályának tagja szerint, ugy lehetne segíteni a mai tarthatatlan allapotokon, hogy a tanulókat a nap bizonyos szakában uj targygyal: a positiv tudományok gyakorlati tanitásaval foglalják el; ezzel a kifaradt elme uj táplálékot nyer, és felfrissülve újra megkezdheti működését, épen ugy, mint a felnőtt ember is, ha szellemi munkálkodás utan pl. könyvtárba vagy laboratóriumba megy, kellő élénkséggel foglalkozik az uj, bár nem könnyebb munkával. Manchesterben és Liverpoolban már több idő óta oly sikerrel alkalmazzák ez uj rendszert, hogy azóta a tanulók haladása 18%-kal javult. Az az uj tárgy a fiúiskolákban a természettan, a leányiskolákban a házigazdaságtan és ezzel kapcsolatban a természettan, vegytan és élettan elemei. A birminghami iskolákban uralkodó rendszer a tanítást még kisebb gyermekek előtt is érthetővé és élvezhetővé teszi; főbb elveik ugyanis : hogy kézikönyvet nem használnak, hanem pusztán csak szóbeli előadással tanítanak. * Gyaszhirek. A beregi ev. ref. egyházmegye fájdalmas szívvel tudatja nagyságos Kántor Sámuel kir. tanácsos, egyházkerületi s konventi tag, zsinati képviselő, forrón szeretett egyházmegyei gondnoknak folyó hó 3-án estveli 8 órakor, élte 75-ik évében, végelgyengülésben történt gyászos elhunytat. A boldogultnak hűlt tetemei folyó hó 6-án d. u. 2 órakor a gyászos háznál és a templomban végzett ev. ref. egyházi szertartas után a beregszászi sirkertben örök nyugalomra tétetnek. Beregszász, 1884. március 4-én. Béke lengjen porai felett! *) — Gzelder Márton ref. lelkész és neje Szentimrei Kocsis Emília, maguk és gyermekeik : Ilona, Kornélia, Zoltán, Béla, nevében mély fájdalommal jelentik gyermekük, illetőleg testvéröknek Czelder Juliskának élete ötödik évében, váratlan kimultát. A kedves gyermeknek hűlt tetemei márc. i-én délután a helv. hitv. egyház szertartása szerint fognak örök nyugalomra tétetni. Felsőbánya, 1884. márc. 1. Legyen áldásban a kedves gyermeknek emlékezete! — Zeke Vince, várpalotai ref. tanitó, február 8-án 37 éves korában jobblétre szenderült. Nőt és 6 kiskorú gyermeket hagyott hátra. Lapunk bezártakor vesszük távirati uton Deb- I recenből a mélyen lesújtó gyászhirt, hogy Lugossy I József meghalt, s temetése ma, f. hó 9-én fog I végbemenni. Ki volt az a Lugossy ? fogja kérdeni I az ujabb nemzedék nem egy tagja. De akik vele I együtt működtek, az u. n. régi emberek, s a szakférfiak jól tudják, hogy az a Lugossy a maga idejében, a 40 es és 50-es években első rendű tudós és it'ó, roppant ismeretekkel birt kitűnő történetbúvár volt. Született Felsőbányán 1812-ben. Előbb szigeti, majd debreceni tanár, s 1841 óta a 111. tud. akadémia tagja Encyclopaedista volt, a tudósok e genre-jének legjavából. Os magyar mythologiai s régiségtani, könyvészeti s egyháztörténeti, magyar és keleti nyelvtudományi cikkei és értekezései egyarant becsesek,valamennyien eredeti gondolkodás- I mód s mély tanulmányozás eredményei. Fényes I elme, s gyöngéd lélek egyesült benne. Huzamos, I évtizedekig tartott betegsége, majd gyöngélkedése I ragyogó szellemi tulajdonait meggyöngité ugyan, I de nem törte meg. Mikor Debrecenből Felsőbányára 1 vonult vissza, ott is, otiuma minden percét komoly I búvárlatokra fordította, s mikor szülővárosába Debre- I cenbe tért meg, ott újból csak a komoly múzsáknak élt, s igyekezett bevezetni a debreceni törekvő ifjakat a sanskrit, persa, arab, chaldaeus nyelvek titkaiba. Egész életének méltó jelmondata lett volna: nulla dies sine linea. Most már nyugodni tért ősz barátunk, s vele sírba szállt a régi tudós világ egyik legtanultabb s legtypikusabb alakja. Áldás emlékezetére! *) - *) Bővebb necrológot kér a Szerle. *) Elhunyt kitűnőségünk bővebb nekrologját kéri a SzerJc.