Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

280 schola in laudem praecipuam sese semper extulit, unde orti sapientissimi homines per ornnes Pannoniarum regiones humanitate politas etiam nostra aetate, celeberrima sui nominis Glória sunt pervagati. Viget adhuc, vigebitque semper clarissima Lucae Mezeo Szikszai memória . . . Neque vero ulla temporis diuturnitas oblivione obscurabit unquarn insignem glóriám 1 alentini Hellopaei . . . Taceo de Demetrio Fabricio, nostri praeceptoris fratre . . . Nihil dicam et de Keverendő viro Dn. Gregorio Szikszai, qui cum in omni virtute tantus sit, generosos conatus Spect. Magn. Dn. D. Casparis Magocii, Comitis in Torna et Bereg . . . Fatroni mei liberalissimi ita suis consiliis temperát etc.« Lapokat Írhatnék ki e becses műből, érdekesebbnél érdekesebb dolgokat, de mostani célomra elég ennyi. Na már, aki még ézekután is kétségbe vonja, hogy a Szikszaiak az abauji Szikszóról származtak ; az vagy tréfál, vagy tökéletesen eljátsza azon jogát, hogy mint történetírót komolyan figyelembe vegyük.*) De hát el lehetett volna hinni mindezeket a most közlött latin citátumok nélkül is márcsak azon adatokra is, melyeket első cikkemben közöltem. Rácz űr azonban a végsőig kételkedik és itészkedik, azért is még felállítok egy hatalmas üteget a temesmegyei — különben minden tiszteletreméltó Szikszó ellen.**) Szikszai Demeter azon üdvözlő' versében (Carmen apobaterion simul et epibaterion), melynek egy részét Rácz úr magyarra fordítva a >.,Zarándi egyházmegye történetében« kiadta, közvetlen azon sor előtt, ahol Rácz úr a fordítást elkezdte, ez a pár vers van : ,Atque ubi Zikzoviae fines lustrabimus almae Furpureus larga quam rigat amnis aqua«. Lám, Demeter is a Bársonyospatak melletti Szikszót emlegeti. Milyen jó lett volna, ha Bácz úr két sorral feljebb kezdi a fordítást ! Nyugodjunk meg tehát a megmásithatlan tényben : veszítse el Délmagyarország Szikszója a Szikszaiakat, hogy a jogos Abauj annál inkább örvendjen, egy percre kétségbevont tulajdanjoga teljes elismerésén. A Bársonyospatak habjai pedig mormolják teljes elégültséggel : Yeritas triumphavit! ***) II. Balsaráti Margit Szikszai Bazil neje. I. ,EM0A./IAMION Nuptiis Clarissimi et Doctissimi Viri D. Basilii Fabricii Ziczai, Rectoris Scliolae Patachinae in Pannónia, et pudicissimae virginis Margaretae, quae soror est excellentis Doctoris Joannis Viti Balsaratii scriptum a Caspare Decio, discipulo Vitebergae *) Az egykorú történeti forrásoknak mingaddig és mindabban teljes hitelt kell adni, mig és amennyiben azokat egy másik sokkal nagyobb hitelességű és fontosságú, de szintén egykorú adat meg nem cáfolja. Tévedhet az egykorú történetíró is egy vagy két adatbem, de hogy a tévedések és valótlanságok egész láncolatát adja elibünk, azt csak a szántszándékhal hamisító Írókról tehetjük fel. Már pedig IC. Császár György ilyetén hamisító nem volt. **) Hogy miként »bánthattam és profanálhattam« én hazánk »szegény és szerencsétlen* (déli) vidékét egyszerű hasonlatommal: azt valóban nem értem. ***) Ezek után természetesen semmi szükség sincs arra, hogy a Rácz úr idevonatkozó állításait apróra szedjem. Elmosta azokat a Bársonyospatak, Pedig szeretném megkérdeni, hogy honnan tudja ő, hogy Kovács Vazul épen 1539-ben született, holott az egykorú Császár is csak »circiter< beszél ; honnan bizonyítja ő, hogy K. Vazul csakugyan tanult Gyulán stb. stb. Csak azt az1

egyet kell megjegyeznem, hogy K. Vazul nem mehetett az ifjú Mágocsi nevelöjeként Wittenbergbe, azon egyszerű okból, mert Szikszai 1558 október 15-én, Mágocsi pedig csak másfflévvel később, 1560 február 13-én íratott be az egyetemi anyakönyvbe. Csak Wittenbergben ismerkedtek meg egymással. Anno 1567, qui et annus est solennitatis Nuptiarum*. Wittenberg 1567. 2. »Carmen in honorem nuptiarum doctissimi et clarissimi viri, Domini Basilii Fabricii Zikzai R. S. P. in P. ac p. v. Margaritae, Sororis excellentissimi viri Domini Joannis Viti Balsaratii, Doctoris artis Medicae peritissimi, scriptum Vitebergae Anno M. D. LXVIII. Mense Martio, a Joanne Vetesio et Francisco Copacio discipulis«. Wittenberg 1568. E két címlapról, melyeket magokból a kezemközt levő művekből írtam ki, azt hiszem, lesz szives Rácz úr meggyőződni: 1) arról, hogy Kovács Bazil 1567-ben csakugyan Balsaráti Vid János »soror* át vette nőül. A ^soror* — tudjuk — nénét és húgot egyaránt jelenthet, én B. testvéréről és nem húgáról beszéltem. Tagadhatatlan, hogy jelenthet a soror unokanövért is, de ekkor rendesen mellé tétetik a »patruelis*. De szíveskedjék meggyőződni Rácz úr 2) arról is, hogy nem azért irunk mi folyvást Balsarátit, mintha az ő felfedezését és Bassarág tisztes emlékét ignorálnék. Hisszük és valljuk immár mindnyájan, hogy Balsaráti Bassarágon neveltetett s — amint Kálmán Farkas úr kimutatta — Péczeli Király Imre Pécselen születt; de engedjenek meg nekünk, ha mind ennek dacára Balsarátit és Péczelit irunk és mondunk. Miért ? Mert maguk is így irták nevüket, igy irták a kortársak, így az utódok, így ismerjük mi is őket. Luther helyett sem mondunk és irunk Ludert, sem Kálvin helyett Cauvint vagy Caidvint. Ilyeténképen ne a Maros két partján keresse a t. olvasó }

a B. és Sz. sógorsága között az összekötő kapcsothanem abban a körülményben, hogy a házasságot megelőző éveken Balsaráti nővérével együtt, épen azon városban élt, ahol Szikszai tanár volt, t. i. Patakon. *) III. Bévész Imre és Szegedi Kis István. De bizony csak s

vesztegessünk * még egy pár szót Rácz ur azon — ismétlem, teljesen jóhiszemű — állítására, hogy R. I. azt állitá, hogy Szegedi K I. a váradi disputácion jelen volt, vagy más szavakkal : R. I. a legnagyobb kritikátlansággal járt el e kérdést illetőleg. En élére állítom e csekélynek látszó kérdést, nem azért — ismétlem — mintha bármely történetirónak is, lett légyen az saját édes apám, tévedhetienséget tulajdonítanék ; hanem igenis azért, mert nem tűrhetem azt, hogy arról, ki a valódi történelmi itészetnek igazi megszemélyesítője volt, ki soha egy szót sem irt le anélkül hogy minden oldalról meg ne forgatta volna : bár ki is — és épen alaptalanul — azt állítsa, hogy az itészetről csak egy percig is megfeledkezett. Nem fejtegetem Rácz ur e tárgyban felhozott ujabb érvét, mert igen furcsán megfognám őt a saját bizonyítékával, melylyel még jobban kitüntette téves felfogását. Hanem ha csakugyan megmarad Rácz ur állítása mellett, nem kívánom ugyan, hogy puskaporos hordóra üljünk, mint Dévai és a barát akartak, hanem azt ajánlom, hogy válaszszunk mind a ketten hazai egyháztörténészeink közül két-két ,arbitert«, miként a nagy unitár viták alkalmával történt — s ezek aztán a Rácz ur által kijelölt egyén elnöklete alatt döntsék el, kinek van igaza ; — mondta-e azt R. I. hogy Szegedi K. 1. *) Rácz ur a B. és Sz. sógorságáról szóról szóra ezt mondja : >No kérem ha ez nem az én állitásom mellett szóló erősség, qkkor serrnni sem az>. Te mondád!