Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-17 / 7. szám

217 2 18 nái lelke elé rajzolt. () sokkal gazdagabb volt tapasztalatokban, semhogy be ne látta volna, hogy az ilyes agyrémek előbb vagy utóbb népének teljes megsemmisülését fognák magok utan vonni. Azt tanácsolta tehát barátainak, hogy miként előbb, ugy most ismét alkossanak egy békés puritán-egyesületet. De már késő volt. A Sikhek többsége csak egy erényt ismert, a harci vitézséget; s a szent harc folytatásának örve alatt mindenféle erőszakoskodást követtek el. »A Sikhek táborában, — igy szólt egy közmondás, — mindent szabadon elkövethetsz, csak tehenet ne ölj*. Mert a tehén közöttük is, szintúgy mint a Brahmanismusban, vallásos tisztelet tárgya volt. Egy bizonyos Banda nevü asketa és beteges rajongó, ki a Sikhismusra tért, felújította a szent háborút a Muzulmannok ellen. Sok győzelmet nyert, s sok ezreket legyilkolt: de végre is elfogatott. A győző 740-et fejeztetett le Banda katonái közül; s neki magának kellett saját fiának fejét leütni ; mig testét izzó harapófogókkal tépték izekre, — A Sikhismus egy pillanatra teljesen megsemmisitettnek látszott. De 1739-ben, a mongol birodalom bukásakor újra feltámadt hamvaiból. A Sikheknek sikerült Pendjabban visszaszerezni uralmukat, de azért még mindig nehéz küzdelmeket kellett vivniok. Fővárosuk, Amritsar bevétetett, templomuk elpusztíttatott. De az afghanistání mozgalmak idejében fővárosukat, s csaknem az egész Pendjabot sikerült újból hatalmukba keríteni. Ekkor köztársaságszerű állammá alakúltak, melyet az egyes seregek vezérei kormányoztak, kiknek mindenike egy bizonyos vidék fölött uralkodott, s Amritsarban mintegy nemzeti tanácsot, senatust alkottak. De ezek tekintélye korlátolva, s működésük ellenőrizve lőn a rajongók (Akális = az Örökkévaló imádói) egyesülete által, a kik a nép által szentek gyanánt tiszteltettek, s magas turbánaikon élesre fent acél discusokat viseltek, s ellenségeiket azokkal dobálták. Ezen kormánylalan állapotából Banjit-Singh szabaditá ki a Sikheket. Ez Lahoret elfoglalta, a Sikhek többi főnökeit hatalma alá hajtotta, s egy európai módon szervezett hadsereggel egy nagy allam élére állott. Meghalt 1839-ben. Nagyravágyó tervei már összeütközésbe jöttek az angol politikával. A kikerülhetlen küzdelem a Sikhek, — kiknél a régi iUusiók újra föltámadtak, — és India új urai között már a küszöbön állott. A védelem, melyet Anglia Pendjab határain alattvalói és szövetségeseinek nyújtott, arra birta a Sikheket, hogy az alkalmatlan szomszédtól magukat megszabaditandók, hadat izenjenek az Angoloknak. De csakhamar iszonyú, csaknem végleg megsemmisítő veszteséget szenvedtek. Az európai hadsereg izzé-porrá törték táboraikat. A Khálsá, a szent sereg, mely korábban egész északi India réme volt, megszűnt létezni, s a Sikhek országát Anglia annektálta. A Sikhek könnyen megszokták az angol uralmat, s néhány kisebb fölkelést leszamitva, — de a melyet nem volt nehéz leverni, — Angliának a legnehezebb pillanatokban hű szövetségesei voltak. Az angolok is mindig tiszteletben tárták vallási meggyőződéseiket. Afghanistan és a Muzulmannok, ősi ellenségeik, Angliának is ellenei voltak. Az 1857-iki nagy fölkelés, és az Afghanistan ellen vivott legújabb küzdelmekban a Sikhek az angolok legbuzgóbb szövetségesei voltak. Ismerkedjünk meg most már röviden a Sikhek vallásos elvei és tanaival. II. Mióta az Adi-Granth, vagyis a Sikhek Bibliája ismeretes lett, nem állithatni többé, hogy Nának vallásos reformja monotheisticus jeliemu lett volna. Ó a Vishnuismu^hoz és Kabirhoz csatlakozott ; az ős ind pantheismusnak hódolt, mely már a Vedák legifjabb dalaiban is feltalálható. De a pantheismus, — ha lehet is bölcsészek vallása, — de soha nem lehet nép-vallás. A ki a népnek akar prédikálni, annak különbséget kell tenni az imádás tárgya és az ember között. Igy volt ez Nánaknál is ; s a Sikhek vallása könynyen monolheistikus színezetet nyert, s annyival könyebben, mert az erkölcsi törvényeknek nagy becset tulajdonított, s a cultus távol minden bálványozástól, igen egyszerű volt. Főleg ennél a pontnál félreismerhetlen az Izlam befolyása, a melynek lehet tulajdonítani azt is, hogy a „szent háború* tana a Sikhek közé bejutott. — Egyetlen istenük, a ki a világ teremtője Ram, Hari vagy Govind, — a pásztor, — mind megannyi melléknevei Vishnu-naXi. A teremtmények az ő „játékai* vagy „szórakozásai'1

, s a világ elmerül Májába, az illasióba. Az indiai istenek, bar létezésük meg nem tagadtatik, a legfőbb istennek annyira alárendeltetnek, hogy őket imádni lealázó, — bálvány alakban képzelni pedig nevetséges dolog. A lélek az isteni fénynek egy szikrája s annyiban különb a testnél, hogy halhatatlannak nevezhető. Ehhez közvetlenül csatlakozik az ős ind theoria az egymást követő létalakokról, és az isteni igazságosság törvénye (theodicaea), mely által, minden lény, mely viszatér az életbe, megdicsőíttetik vagy elkárhozik. A nyomort s gyötrelmet csak ugy kerülheti ki az ember, ha meg van győződve arról, hogy senki sem lehet boldog, a ki az Istennel való közösségen kivül él. Hogy az embernek saját üdve munkálásában mennyi része lehet: e tekintetben nagy határozatlanság uralkodik itt is. Ugy latszik, hogy ez az üdv egy eleve-elréndeléstől (praedestinatío) függ, a mely pedig a szabad akarat cooperatióját kizárja. De ne feledjük el, hogy a világ valamennyi szent könyve mind a praedestinatiot prédikálja : mégis mindenik egész sereg szabályt állit föl, melyek az embert saját üdvének minden erejével való keresésére s munkálására buzdítják. Egyedül a guru, az isteni mester, ki Harival közösségben él, taníthatja meg az üdv útját. A guru Hari szent nevét susogja a Sikhek fülébe, s a tanítványnak e fenséges nevet naponként kell ismételni, s dicséretét zengeni. Elmélkedéseit ugy kell berendeznie, hogy magát Harival egynek kezdje érezni. Ez iidvözitő meggyőződésre jutva tartózkodni fog minden érzéki örömtől, minden szenvedélytől, s minden oly várakozástól, melynek tárgya e földi élet határain belül fekszik. Csak kevés kiválasztott dicsekedhetik azzal, hogy e legmagasabb célt már elérte. De azért a nagy sokaságnak is folyton kell a felé törekedni, gondosan kell ügyelni a parancsolatokra, melyek a hazugságot, lopást, házasságtörést és kapzsiságot tiltják; s az alamizsnálkodást, mosódást, emberekés állatok iránti jóakaratot parancsolják. Es ha már egyszer Istennel való egységének tudatára jutott az ember, mindezen dolgokkal nem szükség tovább foglalkoznia: Isten maga él a tanítványban, a ki a tökéletességet elérte. Lehetetlen, hogy szemünkbe ne szökjék itt a meglepő hasonlat, melyet Pálnak a hit által való újjászületésről szóló tana és e között találunk. Azonban, bár ez a tan, helyesen felfogva, psychologiailag teljesen igaz : könnyű belátni, mennyire veszélyes lehet, ha csupán a „test* kívánságainak igazolására szolgál. A Sikhismus jellemző dogmái közé tartozik az, hogy a guru, a gyülekezetnek vallásos feje, isteni kiválasztás következtében birtokában van az istennel való tudatos egységnek, mely az embert a legmagasabb tö-