Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-02-17 / 7. szám
110 csak azért pedig, mert mint mondám, idősebb vagyok, hanem azért is, mert én sem szoptam az uijamból azt, hogy 1569-ben egy Szegedi István nevü egyén volt a bihari lelkész. Hogy még ezen is fel lehessen akadni: arra nem számítottam, azért mult közleményemhez magyarázatot ragasztani nem is tartottam szükségesnek. Én szemeszöktében nem szoktam semmit se mondani, annyival kevésbé irni, hogy tehát Szegedi István bihari lelkészre nézve igazoljam magamat, előadom következő okaimat: 1. Ember Pál a Lampe-féle szöveg 248. lapján azt mondja, hogy saját kezeikkel (propria manu) irtak alá az elől alló hitvallásnak, és igy saját kezével irt ala : 6-ik helyen „Paulus Thurius S. St. Peteriensis Pastor® is. Ha pedig saját kezével irta le nevét: tudnia kellett, hogy hova való lelkész ő. Nálánál jobban bizonyosan senki nem tudhatta. Ez az aláirás tehát minden kifogáson felül áll és hiteles, akármit olvasunk is a 170-dik lapon, és akármit mondanak is a Lampe után dolgozó Bod és Kis Áron. A 248 dik lap tehát kifogástalanul authenticus, és se nem „toll®, se nem ^sajtóhiba*. 2. Az én birtokomban Lampe-Ember Pálnak oly példánya van, mely 1754-ben Szúnyogh Jánosé volt, év nélkül a Váradi Pálé, volt még más két egyéné, de azok neveit nem tudom elolvasni, mert behúzva és öszszetintázva vannak. A cimlapon ismét van egy egykori gazdajának neve: Tóth János, ki Sárospatakon vette ezt a példányt 1766 ban. Ennek a példánynak szélén a 170-dik lap szövege igy van kiigazítva tentával: „cui assistebat Georgius Ceglédi, pastor varadiensis, Andreas Sándor pastor Devajensis, Paulus Turi Senior et Sajószent per iensis Pásztor, Stephanus Szegedi Pastor Bihoriensis, Laurentius Klein stb\ Ugy látszik, valamelyik gazdája e példánynak, itt nyomdahibát fedezett fel s azt kiigazította. — A ki ezt kiigazította, az talán épen a Révész K. ur által felfedezett kéziratos példányt olvasta és a szerint tette itt a javítást. 3. Bod Péter M. Áthénásának oly példánya van birtokomban, mely 1867. előtt a Lugossy József uré volt. Ebben a 304 dik lapon kék írónnal a Turi Pálról szóló szöveg vége alá ez van írva: »Tríri Pál még 1569-ben s-szt.-péterí lelkész volt.« Ki irta és mikor: azt nem tudhatom. A fentebbiekkel összevetve, hitelt adtam e jegyzeteknek. 4. Az utrechti betűszedők a nyomdahibák elkövetésében némi rendszerességet tartottak maguk előtt. Ugyanazért analógiát használtam, midőn Szegedi Istvánt bihari lelkésznek irtam. Vegyük fel a confessiót aláirók közt a 22-dik helyen álló nevet, az igy van nyomtatva: „Laurentius Szegedinus, P. E. Dékésiensis et senior in Nörös-Maros-közi< ( . Vegyük fel a 24-dik helyen aláirót, neve igy van ^nyomtatva: »Thomas Papai P. E. Déltekien*. Már kérem szeretettel, itt mindenki látja, hogy a D, B helyett áll, t. i. békési és bélteki lelkészek voltak az illetők. 26-dik helyen pedig ezt olvassuk : „Stephanus Szegedi, P. E. Ditroriens*. Analógia szerint itt is B-nek olvasva a D-ét, a h-ból elferdített tr-t pedig eredeti betűjével helyetesitve: önként következik, hogy az nem lehet más, mint „Bihoriensis®. — S midőn ezt igy előadtam: záradékul azt is merem állítani, hogy Túri Pal bihari lelkész nem volt soha egy óráig se : az ő egész bihari lelkészsége a Lampe 170. lapján esett nyomdahibából eredt; — hanem Sajó-Szent-Péterről elment Szántóra, Abaujmegyébe, hol be is végezte életét 1574-ben. Ugy hiszem, hogy nem sértek meg senkit, ha jelen közleményemet, Göthének, bár más értelemben mondott, de némileg itt is alkalmazható eme soraival zárom be : »Nicht rühmet, oh ilir Gla'ibigen, euern Glauben, Als einzigen, wir glauben auch wie ihr ! Der Forscher lássl : ich keineswegs berauben Des Erbtheils, aller Welt gegünnt unJ mir '< Pácz Kár olt/, ménes-gyoroki ref. leik. KÜLFÖLD. A S i k h e k. — Dr. A. Reville után. — (Vége.) Az általunk említett guruk utolsója, Govind-Singh, inkább politikai, mind vallásos fejedelme volt a Sikheknek. De igen jól tudta, hogy híveit, kik semmi nemzeti karakterrel nem bírtak, csupán vallási kapocs képes egy néppé egyesíteni. A sikkeknek ennélfogva más vallásos társulatoktól a lehetőségig megkellett magukat különböztetni. Mindaz, a mi erkölcsben vagy szokásban a kasztrendszerre emlékeztetett, eltörülve, megszüntetve lőn. Nának és társai a kasztrendszert elvben elejétől fogva elvetették ugyan, de a gyakorlatban a Sikhelcnél is ismétlődött az, a mi korábban a Buddhismusban történt: a meggyökerezett előítéletek fenntartották azt, a mi elvetendő vala ; mint Franciaországban is a nemesi kiváltságok a forradalom után ismét érvényre jutottak. Itt is a Brahmanismus kasztrendszere felujult. De Govind-Singh eltiltott minden külső jelt, a mely utalt azon kasztra, melybe az illető tartozott; s tanítványait az utcaseprőkkel, az alsó osztályok legmegvetettebb tagjaival kényszerité együtt étkezni. A Sikheknek nem volt szabad hajukat nyíratni. Mindeniknek egy csuprot, egy kést s egy kardot kellett magával hordania. A dohányzás szigorúan el volt tiltva. A szentek gyülekezetének külön hadserege (khálsá) volt, mely vallásos és katonai testvériség alapján berendezve, vakon alá vetette magát a guru akaratának. Minden úgy volt berendezve, hogy a katonák közt a fanatismust növelje. Mindenki, a ki a szent seregbe bevétetett, kapott egy bizonyos szent italt, — pahult, — melyet Govind-Singh maga készített el. O egyszersmind az első szent könyvet, az Adi-Granthot megtoldá egy pótfüzettel, melyet ő a „tizedik király Granthjának* nevezett. Ez uj könyv kizarólag harci dalokból állott, melyek mindenike a legfeketébb gyűlölséget leheli az ellenség ellen. Némelyek a Sikhek közül ellene voltak ezeknek az njjitásoknak, s a második Granthot a nagy többség nem fogadta el szent könyvül. Govind-Singh katonáival hallgattatta el az ellenzéket; s serege élén, mely a muzulmánok ellen halált s pusztítást esküdött, holta napjáig mint despota uralkodott. De Aurangzeh szultán fogságba ejtette Govind-Singh két kis fiát, s egy toronyba záratta, hol az ártatatlan gyermekek éhen vesztek el. A járó-kelők napokon át hallhatták szívszaggató jajveszékelésüket. Kevéssel halála előtt bocsátott ki Govind-Singh egy rendeletet, melyet nem könnyű megmagyarázni. Minthogy nem volt örököse, neki is, mint az első guruknak, utódot kellett volna kinevezni. De ő vonakodott ezt tenni, s kijelenté, hogy ezentúl a Granth leend a Sikhek egyedüli guruja. Valószínű, hogy Govind-Singh már maga sem hitt azon álmakban és ábrándokban, melyeket a világi hatalomról a hivők s különösen kato-
