Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-29 / 30. szám

kes lelkészi hivatal előtt? Bizony együgyüen, mintha tudomásuk sem volna az ujabb törvényhozás, nevezetesen az 1868. évi 53. t. c. intézkedéseiről. Elmondják hogy a kezöknél levő reversalis mindig egyik szolgálat teljesítésére jogot adott nekik, hogy peanyakönyvezés végett sem szolgáltatják át, ennek meg útját állja a vallás- és közoktatásügyi ministernek azon rendelete, hogy senki két helyen nem anyakönyvezendő, mert ekkor az országos statístikai hivatal zavarba hozatik. Ez azután a védelem. Hát szabad-e reversalisokat kierőszakolni ? Szent atyák, nem tudjátok-e, hogy a re versalisok értéke ma már nem kelendő pénz az egyenlőség szent piacán ? A győri ev. egyházmegye tárgyalván e sérelmi ügyeket, folöttök következőlég határozott : a n.-baráti, peéri és ötevényi róm. kath. lelkészek ellen a bűnvádi keresetlevél az illető törvénykezési hatóságnál benyújtandó, de egyszersmind a sérelem gravamen alakjában a kerület tudomására hozandó. — Egyik a másikat nem zárja ki, de egyik intézkedés okvetlen maga után vonja a másikat. Boldog Isten! mikor érnek a mi panaszaink véget? Vagy továbbá is az erősebb félnek részén lesz az igazság? Bognár Endre. KÖNYVISMERTETÉS. Ór amutató a magyar ref. énelcügy terén. Enektanit óknak, én t le vezér elme le, orgonistáknak tanulmányozás végett, az énekügy barátainak pedig olvasmányul saját tanulmánya és számos évi tajjasztalata után irta Ivánka Sámuel főiskolai ének- és zenetanár. Sárospatak, 1882. Az itt jelzett mű már több mint félévvel ez előtt jelent meg, és mégsem akadt egy szakértő s az énekügy iránt oly buzgón érdeklődő ügybarát, ki e — véleményem szerint — valódi szakértelemmel és ügy buzgósággal készült, jeles s pártolásra igen méltó művet a magyar ref. egyház elöljáróságai s hivatalnokai előtt megérdemlett méltatással ismertette volna. Talán az e téren legkitűnőbb szakavatottsággal és igaz buzgalommal munkálkodó Kálmán Farkast a szerzőhöz fűzött szorosabb barati érzet— és mert a mű ő néki van ajánlva — tette tartózkodóvá, megszólalni, pedig ő ezt legilletékesebben tehetné ? Hogy tehát a mű iránt mutatkozó részvétlenség fagyát valamennyire megtörjem, habár szakértelmem korlátozottabb, mint az énekügy iránti meleg érdeklődésem: e korszerű s jelenleg valóban hiányt pótló művet ügyesebb vállalkozó hiányában megismertetni szükségesnek látom. Óramutatónak — az előszóban kifejezett — komoly célja: »énekügyünk terén kellő és biztos tájékozást nyújtani mindazoknak, kik vallásos éneklésünk korszerű fejlődését, előhaladását, tökélyesbülését Krisztusi ihlettséggel, lélekkel, igaz benső meggyőződéssel kívánják és óhajtják, hogy miként az óramutató pontosan jelzi a tovahaladó időt: úgy e szerény dolgozat is híven s kifogástalanul kimutassa azt, hogy a ref. vallásos éneklés, a vallásos élet fejlődésével s kívánalmaival szemben, mily ponton áll? mi akadályozza, hogy kellő eredménynyel nem haladhat a tökély magaslata felé ? egyszersmind az énekügy elővitelével, fejlesztésével megbízott közegeknek tanulmányul oly tapasztalati ismereteket nyújtson, melyeknek tudása nélkülözhetetlen/ Mert, mig „egyházi s iskolai életünkben bizonyos pontokon észlelhetünk lassú, de mégis fokozatos előhaladást: az énekügy jelenben is ott áll, hol ezelőtt félszázaddal állott.« Hogy szerző miként felelt meg kitűzött céljának ? arról a meglehetősen terjedelmes műnek (279 1.) tartalomjegyzéke 79 fejezetben kellő tájékozást nyújt. Ez oknál fogva, az egyes fejezetek tartalmának közlése s egymásutáni sorrendben rövid méltatása mellett eszközlöm ismertetésemet, azon édes reményt táplálván, hogyha az e munkában színre hozott eszmék, javaslatok az illetők által megismerve s elfogadva foganatba vétetnek, a magyar ref. énekügy előhaladása bizonyosan örvendetes lendületet nyer. Szerző művét öt részre osztotta. Első rész I. fejezete szól: általában az éneklésről, mely „beláthatlan időktől fogva lelki és szívbeli szüksége volt az emberiségnek.* A régi népek, még a pogányok is, épen úgy, minta maiak, saját eszményi istenöket énekléssel ép úgy dicsérték, mint az ős héber nép a Jehovát dicsérte vagy jelenben a keresztyénség imádja, dicséri s magasztalja az örök Fővalót. Az éneklés a magasabb érzelmek nyelve levén, kiváló eszköze a lélek és sziv nemesítésének s mig ember leend, a lélek és sziv szükségének fog tartatni az érzelmek világában. Az emberiség gyermekkorában tárgya leginkább a vallásosság volt. Később a társadalmi élet s különösen a keresztyénség terjedésével, tartalmánál fogva, egyházi és világi lett. II. Fejezet »különösen az egyházi éneklésről1

1

beszél. Milyennek kellene annak lenni, és milyen az jelenleg?— Az egyházi éneklés a tökély magaslatát akkor éri el, ha elmondhatni felőle azt, hogy: csak sikeres hangon dicsértetik általa a teremtő; de a mi ref. éneklésünk e magaslattól messze van. III. Fejezet. Milyen és hányféle volt a ref. egyházi éneklés és miként fejlődött az? Tárgyalja röviden, hogy minő volt a ref. egyh. éneklés kezdetleges állapotában. — A reformatió koraban eleinte hasonlított a róm. katholikusokéhoz, t. i. magán, váltó és khorál módú, s ezek szerint volt szerkesztve a „Nagy Graduál4

című énekes könyv. Magán és váltó éneklés tárgyai voltak a „Passió,« „Lamentatió/ „ Litániák* ; — a khorál énekek vagy régi magyar templomi, vagy a reformátorok s külföldi egyetemeken tanult papok által fordított vagy bibliai zsoltárokból szerkesztett „Isteni dicséretek, énekek®, eredeti magyar, vagy belga, cseh, lengyel s német dallamok szerintiek voltak. De mind a dallam, mind a szöveg, mind az előadás ferde, Ízléstelen, tökéletlen volt ; a valódi komoly, buzgó, vallásos énekléstől távol állott. Elsorolva aztán a nevezetesebb régi énekszerzőket, kiemeli végül Molnár Alber!et és Maróthy Györgyöt, mint előretörő harcosait a fejlettebb éneklésnek, mely fokról ar.óta sem igen emelkedett feljebb; sőt a IV-dik Fejezet: »A ref. egyh. éneklés jelenben"- szerint „a magyar ref. egyházi és iskolai éneklés a XlX-dik század utónegyedében sok helyen azon ponton áll, hogy abban a dallamtételeknél sem rhythmus, sem az előadásnál izlés, kellem, belső határozott kifejezés és nyelvtani szabatosság a szövegek tagozásánál nincs; tehát a mai éneklés a ref. egyházban, iskolában nem egyéb, mint valódi öntudatos, vallásos érzés és ihlettség nélküli, szabálytalan, fékezetlen hangtömörülés, mely a művelt hallgatóban távolról sem képes az isteni tisztelet iránti vonzalmat felkelteni.* — Nem lehet, nem szabad tehát engednünk, hogy az egyh. éneklés magyar ref. felekezetünknél ily állapotban maradjon, hanem lelki