Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-29 / 30. szám

és szívbeli szükség, hogy az lehetőleg tökéletesittessék, s bánni anyagi áldozattal is tartsuk Isten iránti kötelességünknek az éneklést céljának megfelelő irányban vinni a tökély magaslata felé s Isten dicsőítése, magasztalása végett ne gépiesen gajdoló, ordítozó gyülekezeti tagokat neveljünk, hanem olyanokat, kiknek megható és szabatos előadásuk az istenitisztelet magas fogalmaival teljesen összeüljék.— V. Fejezet. »Mi okok miatt nem tökélyesülhetett eddig egyházi éneklésünk ?« E kérdésre a következő feleleteket adja : Azért, mert annak vallásos irányú alapos tanitására énelc-tankönyvek, mióta a felekezet fennáll, soha sem voltak; mert a régi iskolai rendszer sok helyen folytonosan fenntartatik; mert nem minden tanitónak van kifejlett énekképessége sat. s e felhozott okok bőven indokolvák. VI. fejezet. %

A régi iskolai énektanítás mi eredményt szült az egyházi éneklésre?* Azt, hogy hangjegyismeret nélkül csak mechanice taníttatván többnyire mindenütt a tanitók által az énekek s az illető tanitó éneklési modorát sajátítván el a tanítványok : a hány volt a tanitó, annyiféle éneklés jött létre. Azonban a növendékek életkorára, felfogására, mellszervi fejlettségére való tekintet mellőzésével s minden fokozat nélkül egymásra következőleg taníttatván a zsoltárénekek : az eredmény az lett, hogy alig akadt növendék ,ki azokat egymagában hibátlanul el tudta volna mondani; s a folytonos éneklésbeni erőtetett gyakorlat a mellszervet megrongálta sokaknál. VII. fejezet. » Őszinte szó a vallásos ének tanításáról. « A népiskolai nevelés-tanitás főfeladata lévén, hogy a növendékeket, mint a haza, felekezet s emberiség leendő tagjait buzgó, vallásos nevelésben részesítse: kiváló gondot s figyelmet kell fordítani a vallásos éneklés és ima tanitására. VIII. fejezet. „Micsoda feltételek alatt fog tökélyesülni az iskolai éneklést* 1. Ha a tanitó minden gyakorlatba vett és vehető' éneket alaposan megtanít: azaz, ha zsoltár-zenei ismeretekre tesz szert, s annak alapján kezdi a tanítást. 2. A tanitó folytonosan vezesse növendékei éneklését vagy legalább jelen legyen az iskolában gyakorlat alkalmával. 3. Növendékei előtt meleg vallásos érzelemmel, buzgósággal mintegy megilletődve énekeljen. 4. Növendékeit az éneklés, mint foglalkozás iránt is vallásos kegyeletre és tiszteletre szoktassa. 5. Növendékei éneklését cikornyák s kanyargatásokkal, a dallam hangkörébe nem illő hangtételek beszövésével ne ferdítse el. 6. Végezetre : a tanitó minden éneket a gyermeki hangkörön belől kezdjen és mondjon el. IX. fejezet. »A magyar ref. egyházban dívó temetési éneklésről.'1

Igen helyesen rója meg szerző a ref. egyházakban divatozó temetkezési gyarlóságokat, minőek a többek között a búcsúztatás, mely nem egyéb, mint rimbe foglalt gyermekes hízelgés, vagy mesterkélt dicsérgetése a holtnak. Óhajtandó volna, hogy az ily módú, s a nép gyermekkoruságát fenntartó szokást az illető gyülekezetek végkép elhagynák, s helyébe tiszta vallásos éneklést vennének használatba. X. fejezet. „ Temetési rendszerünknek milyennek kell lenni jövőben ?€

E cím alatt a ferde fogásoknak, minemúek : a bucsuztatóvali éneklés; az orgonával, a templomba felhozott halott feletti magán — solo — énekeltetés; a halottak virrasztásakor, koporsóba tételekor való éneklés stb. elhagyását, s a temetési szertartásnak, a közönséges istenitisztelettel egy tekintélyűvé tétele végett a templomban történését javalja; vagy pedig a temetőkben állittassék alkalmas hely, a hol a temetkezési szertartás az oda kiszállított halott felett megtörténhessék. Igy meg lenne szüntetve az utca hosszanti éneklés. Szóval : „a magyar ref. temetkezési rendszernek jövőben olyannak kellene lenni, mint egy valódi istenitiszteletnek, mert a népnek folytonosan az ige fegyverét kell villogtatni, nem pedig esetlen rímekben foglalt gyarló hizelgésekkel hálózni be szellemi látkörét." A második szakaszban a XI. fejezet: »Néhány szó azokról, kiket a ref. gyülekezetek a templomi, iskolai és temetési énekléssel megbíznak.1

Ilyenek az énekvezér, tanitó, és az orgonista, kik a nagyobb egyházakban külön személyek, de a kisebb egyházakban többnyire egy személybe vannak összpontosítva. XII. fejezet. Mire kell vigyázni a fenntnevezett hivatalok betöltésénél ? s elvállalásánál ? Erre nézve igen helyes tanácsokat ad szerző részben az egyházi elöljáróságoknak, részben a hivatalra vállalkozóknak. XIII. fejezet: az énekészben, mint egyénben szükséges szervi kellékekről szól, hogy t. i. legyen tiszta lát- és hallérzéke; orrszerkezete ne legyen hibás, hogy azon keresztül szuszkaszerü orrhang ne jöjjön elő stb; melle külsőleg széles, domború, ne szűk legyen; a gégecső a hangrések gyorsan és könnyen egybevonására s kitágítására elég bőséggel birjon ; ép fogrendszere s ép nyelve, hangja, természetesen hajlékony, kellemes, intonált, jó svádáju legyen stb. A XIV. fejezetben az éneklő szervek fejlesztése s biztosítása végett ajánlja szerző, hogy az énekész a szó teljes értelmében mértékletesen éljen ; reggelenkint mellét s beszélő szerveit friss hideg vizzel mossa, túlságosan ne dohányozzon, szűk feszes öltözetet ne viseljen, soha erőből ne énekeljen stb. XV. fejezet az énekész szellemi kellékeit tárgyalja, hogy okvetlenül szükségesek benne a zenészeti hajlam és tehetség, a hangfelfogási képesség, a tiszta erényes jellem, az énekek biztos tudása, s ha tanítani kell, zenetan-ismeret, énektanitási ügyesség, tapintatosság, s ha orgonista is : az orgonának szabályosan biztos kezelése, az orgonaszerkezet ismerete s kisebb hibáinak kiigazítására való képesség stb. A XVI. fejezet: e kellékeknek mikénti megszerzésére ad józan tanácsokat. A Ill-ik szakaszban a XVII—XX. fejezetig igen jóra való intések foglaltatnak arra nézve, hogy miképen alkalmazza magát az énekész a gyülekezet tagjaihoz, az egyháztanács irányában, a növendékekhez, tiszttársaihoz. A tapasztalat az ily intések, tanácsok nem felesleges, sőt nagyon is szükséges voltát igazolja. A második részben — az egyházi éneklés tanitásmódjáról a népiskolákban — a XX—XLIX. fejezetig, részletesen s bőven, igen életre való s gyakorlatias eszmék, tanítási utmutatások adatnak elő. „Mi a teendője a tanitónak az uj növendékekkel szemben, mielőtt azokat az egyházi énekek tanulására előkészítene ? Az uj növendékek hangitészi képessége, hogy fejlesztessék, gyakoroltassák alászálló, felemelkedő, váltakozó hangok által. S ezekre gyakorlati példák vannak közbe szőve. Hogyan keltse fel a növendékek vallásos érzelmeit, s miként gyakorolja őket a vallásos éneklésben: ezekre is gyakorlati példák vannak. Továbbá: az énektanítás módszerének egész folyamát gyakorlatias részletességgel tárgyalja szerző a II. III. IV-ik elemi osztály tanításánál, beleszővén a hangjegyek, szünetek, ütenyek, hangnemek — az ujabb s a régibb egyházi hangnemeknek is — ismertetését. Különösen e része az »Óramutatónak® oly kitűnő szakértelemre, s tanítási óvatosságra vall, a melyért magáért megérdemlené, hogy minden tanitó, ki éneket is tanítani köteles, megszerezze, áttanulmányozza, s minden ref. is-