Protestáns egyházi és iskolai lapok – 26. évfolyam – 1883.

1883-07-15 / 28. szám

a lemondás leomol//, méltóságos hangulatát oly megragadó szépen eszményid; € kilenc-tized részben nem egyebek, mint a XVI. százi magyar reformátorok által irt ma­gyar énekek ! a mint már eddig is elég bőven kimu­tatám ! A *Lyra coelestis* ismertetésénél már nem rejt­heti B. ur a gyertyát véka alá, meg kell vallania, mert ott van az előszóban, hogy vannak biz ott »másnak kertjéből kiválogatott rózsák is 4, olyanok t. i. a minők­ről már szólottam. A 27. 1. Illyésről is emlékszik nagy dicsérettel. Bemutatom már, — nyomják még ma is, itt van nálam az 1874-iki -^IJj javított kiadás«, tartalmazván a ^kele­ties, szingazdag, sírva vigadó« dallamokat, melyeket az első kiadás, az 1693-iki nagymérvű plágium ! Mátyás király énekkaráról is emlékszik B. úr a 31. 1. Hát hiszen jól tudjuk, hogy olasz művészek vol­tak a nagy király udvarában, s azok bizony nem éne­keltek a deák miséhen semmi szingazdag magyar éne­keket. Még a Szelepcsényi-féle 1703-iki Cantus Catholici­ről is szól B. ur. Láttam és nagy kíváncsisággal vizs­gáltam Budapesten a Muzeumban 1883. máj 21. Nem egyéb ez, mint után-nyomása az 1651-iki Kudi-íéle első magyar pápista énekgyüjteménynek, sőt a jelenlevő tu­dós uraknak egy kis rövid előadást is tartottam felette, hogy saját szemeikkel győződjenek meg róla, honnét és miből szedi B. úr nagy hangú és merész állításait! Erről egy kicsit nevettünk is. Az 1651-ről igy szól B. ur : »Ezen nevezetes ének­gyüjteményhen a magyar zene története szól hozzánk, Az bizony ! méltóztássék megolvasni e t. lapok ez évi 7. sz. róla irt ismertetésemet, majd megtalálja ott »a nemzeti vallásos költészet e terményeit, melyek mint a rét egy­szerű, de szép virágai léteznek, termettek a nélkül, hogy ismernők a szerzőt/ Lám mily szép szavak, — pedig ismerjük, — csak olvasni kell! a szerzőket : Dévai, Ba­tizi, Sztárai, Huszár, Szegedi, stb. A Mária énekekről mondja B. ur, hogy »különö­sen ezek tűnnek ki ős eredeti magyar dallamuk által. * Latinok azok, édes jó uram ! s bizony mondom, egy csepp magyarságot sem lehet rájuk fogni, még a leg­jobb akarattal se, hacsak olyan állapotban nem beteges­kedünk, mint a sárgaságban sinlődő, ki mindent sárga-­nalc lát. A 32. 1. a „Más régi ének ( < címről is emlékszik B. ur, szerinte ez „arra mutat, hogy ezen énekek az elébbi századokból vétettek át, s a könyvek szerzői azo­kat a mult iránt való tekintetből, a regi könyvek vagy -kéziratokból változatlanul irták le.® Némelyiket — a mint kimutatám — változatlanul, ! némelyiket, — mint Sztáraiét — többé-kevésbbé elvál­toztatva. Úgy igaz a ! Bozóky gyűjteményét nem láttam, de a B. ur ál­tal citált énekkezdetekből is sok mienkre ráismerek. Krisztus feltámada, mi biinünket elmosá, — A piinköstnek jeles napián, szt. lélek isten külde­ték, a mienk! Ha Gönczim most nem Szilády Áron ur­nái volna, hanem itt az asztalomon, majd még többeket is böngésznék ki, de okmány nélkül még a magam em­lékező tehetségére s tanulmányaimra se szeretek hivatkozni. Az 50. 1. az újhelyi pálosok énekes könyvénél em­líttetik »ezen ős régi magyar ének: A keresztyénségben, igaz vallás a hitben.' 1 Az bizony, jócskán irtam róla e t. lapok 7. sz. Dávid Ferencé, az unitáriusok ma is ének­lik, XVI. százi kálvinista alakjából kivetkőztetve s a ma­guk dogmájához alkalmazva s ferdítve ! Ismét egy tős régi« éneket említ B. úr ez után, ezt: Heródes dühös ellenség, Christust elűzni mit — féled, Nem az elmulandóí kevvánia, Ki az meniországot adja. Nézze meg, kérem, B. úr! a n.-dobszai vagy a kal­máncsai Gradualban, akár a Spátzaiban, akár az óvári­ban, (melyek mind a Gelei előtti időkből valók,) sokkal szebb fordításban megtalálja. A XVIII. sz. elméleti müveiről szólván, az 54. 1. azt mondja Maróthyról: »nála, a főszóllamot a tenor viszi. 4 Dehogy viszi ! dehogy viszi ! már Ivánka urnák is mondám, hogy nem mindig az viszi! Legyen szives egy tanácsot elfogadni egy ilyen »nemes ellenségtől, * mint én t. Bogisich úr: ne olyan ha mari-hamvas módon vizsgáljon meg valami könyvet, hanem rágja két-három hétig, vagy ha kell, hónapokig, s akkor nem fog olyanokat állítani, hogy az embernek akarva, nem akarva ^nem^-et kell mondani rá. Meg kell azt a vén könyvet rágni egészen ; valami kimondhatlan lelki gyönyörűség az, mikor az ember az ilyen régi jó­szágokkal több időkön át egyes-egyedül lehet, megnéz minden lapot, megvizsgál minden betűt, cifrázást, kacs­karingós vonást, sokszor megtörténik, hogy az oroszlány farka végén, vagy a sárkány-kígyó kioltott nyelve he­gyén találjuk meg a kincset, az év számot, vagy a ne­vet, hova a hamis initiale rajzoló magát elrejtette, szív­dobogva fordítunk a másik lapra, s lesve várjuk, — mint a szerelmes a rendez-vous óráját, — nem jön-e elő ismét valami érdekes, véghetetlen boldogító felfedezés. Ámde ez Maróthynál lehetetlen, abban ilyen nincs ám, hanem az meg van benne, hogy a főszóllamot nem min­dig a tenor viszi. A magyar katli. népénekekről szólván, az 56. 1. azt mondja B. úr »ez énekek ép ugy virágzottak a pro­testantizmust megelőző időkben, mint azután. 4 Mementó mori! Tiszt, atyámfia ! „Nihil legatur vei cantetur 4, pápista templomban a reformatio előtt nép­énekről, pláne Ferdinánd parancsolatja előtt beszélni = ab­surdum ! Ilyet ne mondjon, ne állítson, a kinek egy csepp irodalomtörténeti jártassága van. De mond még B. ehhez hasonlókat, többet is. Gyulai Pál egy kiszakított helyéből (Vörösmarty élete) ránk olvassa, hogy mi rontottuk meg a hazafiság egységét. Ez is ilyen : 57. 1. midőn azt állitja, hogy a refor­mátusok énekes könyveiben azért találkozunk csak alig a hazafiság eszméjével, mert a szentek tiszteletét elve­tettük. Már az igaz, hogy mi a mindenható isten édes atyai oltalmába szoktuk ajánlani a mi drága magyar ha­zánkat, nem holmi porrá vált emberekébe, kik rajtunk semmit se segíthetnek. Az istenitisztelet különben sem az az alkalom, a hol hazafisággal kellessék kérkedni, hanem azért nézze meg B. úr a legelső XVI. százi ref. énekes könyvtől máig, mindenütt találja a hazfiui igaz érzelmet, mely azonban nem a szentnek nevezett gyarló por-ember cultusában, hanem az Isten dicséretében kul­minál ! Ma is éneklünk igy : Tartsd meg úr isten egészségünket, Add meg mindennapi kenyerünket; Áldás békesség mi országunkban, Megelégedés legyen hazánkban, Köztünk a szegény és árva élhessen, Szent dicsőséged is nevekedhessen. (Lukács István a 135. énekben.) Áld meg ur isten ! a népeket, Melyek e magyar hazában Találták megnyugvó helyeket, Fejedelmünk árnyékában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom