Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-12-23 / 51. szám
a drága hamvak, itt, f. hó 29 én Szász Károly tartá a gyászbeszédet, Petri Elek theol. tanár pedig imát mondott. Gyászszertartás végeztével, a kihűlt tetemek Ikladra szállitatván, ott fognak örök nyugalomra letétetni. * Helyreigazítás. E lapok 48. számában a „Somlyóvidéki Evang. Tanitóegylet veszprém nagy-szőllősi közgyűléséről® egy hosszabb közleményem jelent meg, mely közleményemben a közös ebéden nt. Kalmár Pál ur által mondott felköszöntő félreértésből hibásan lett megismertetve. Ugyanis én üldözésről, fegyelmi vizsgálat kérésről, annak beszüntetéséről beszéltem. A felköszöntőben, mint később meggyőződtem ezekről nem: csak arról volt szó, hogy egy öreg, 53 éves tanítót önakarata nélkül azért, mert a kir. tanfelügyelő' szerint iskolája nem áll a kor színvonalán : nyugdíjazni akartak, s helyette uj tanitóválasztást sürgettek. Ez volt azon mondat, a melyet én félreértésből hibásan ismertettem. A mit ezennel annak kijelentésével igazitok helyre, hogy nem volt célom senkit távolról sem érinteni vagy megbántani ; és hogy a hiba mégis becsúszott egyedüli ok : a szavak helytelen magyarázása volt. Kérem vegyék ezt szives tudomásul mindazok, a kik a helytelen ismertetés által érintve érezték magukat; és bocsássanak meg nekem azért, hogy pillanatnyi kellemetlenséget okoztam tévedésem által, mert hiszen tévedni emberi gyarlóság ; de a tévedést, a hibát helyreigázitani oly cselekvés, a melynek jutalma csak a megbocsátás lehet! —gy. — s. * Gyaszhir. A felsőszabolcsi ref. egyházmegye egyik ároni csaladja szomorú gyászt öltött: Gesztel.yi Nagy István bodrogolaszi ref. lelkész özvegye, szül. Nagy Zsuzsánna aszony, özvegysége hetedik, élte 68-ik évében e hó 10 én rövid betegség után elhunyt. Három reform, lelkész, u. m. Lajos encsencsi, István mogyorósi és Kaimán lövő-petrii lelkész a boldogultban szeretett édes anyját siratja, kinek 12-én végbement temetésén a ravatal felett Molnár Miklós eperjeskei lelkész mondott megható gyászbeszédet, a sirnál pedig Rácz Gyula vett búcsút az üdvözülttől. NECROLOG. I Gróf Teleki Gyula ravatalánál. (Gyomron, 1883. dec. 26.) Koporsó előtt állunk s a koporsó tekintete mindég gyászos és szivreható látvány. Annyi kötelékkel vagyunk a földi élethez kötve, szivünk minden rostja, ezernyi finom szállal annyira ide nőtt, hogy az elszakadás vérzés nélkül, sokszor elvérzés nélkül meg sem eshetik. S a sir oly setét, még hitünk fáklyájával is oly kevéssé s oly bizonytalanul tudjuk azt bevilágítani, a lét és a nemlét kérdései oly súlyosan, oly összezúzó erővel vetődnek fel a halottas ágyon, a koporsó előtt, a sírbolt megnyílt s örökre bezárulandó ajtajánál: hogy minél kevésbé oldhatók meg az emberi észnek, annál gyötrőbbek az emberi szív és érzésnek. Rettenetes a halál ábrázata minden, még legszelídebb alakjában is. Nem csak a harcmezőn, hol „fújó paripák* száguldozva tiporják az összekaszabolt, vagy ágyuk altal szétszaggatott holttesteket ; nem csak a kórházakban, hol a ragály százanként szedi áldozatait, nemcsak a nyomor rothadt szalmáján, a hol a haldoklónak még a gyógyszer kétes reménye s a gyöngéd ápolás enyhülete is hiányzik — oh nem ! — lágy párnák között is, szerető karok ápolásától környezve, támogatva, gyöngéd kezek által emelve és simogatva, könyek balzsamával mosogatva sebeit, szeretet és remény-mosolyá. tói biztatva, hitegetve is, rettenetes a halál s az elvá. lás. Oh mint elenyészik minden, mint háttérbe szorul attól az egy gondolattól: a halál rettenetes gondolatától [ S szomorú s szivszakitó látvány a koporsó, akárkit zár kebelébe. Kis gyermeket patyolatfehérben, atlaszpárnán hervadozó arcocskájával : miért is született, ha oly korán meg kelle halnia ? Ifjú, vagy szüzet, élete szép tavaszkorán, reményektől duzzadozó szívvel, erőszakosan letépett rózsákkal arcain : oh, mennyi remény és ábránd egész világa szál! a sirba vele, mielőtt virágai gyümölcsökké érhettek volna! Férfiút, vagy nőt az élet delén, munkája közepette, munka-erejében letörve vagy özvegyet-árvákat hagyva hátra: oh mily hézag maradt utána ! oh mily rettentő üresség, melyet az életben, melyet a szivekben nem pótol ki, nem tölthet be semmi! Még a megaggott öreget is mily sóhaj kiséri sírjába — hosszú életének felhalmozott emlékei, mint véget nem érő gyászkiséret húzódnak utána, melyben mindenik tud valamit mondani felőle, valami szépet nemest, vagy szomorút. Mindenkép rettenetes a halál ábrázata, mindenkép szomorú látvány a koporsó s nekem mégis ugy tetszik, soha sem szomorúbb, mint a mikor azt kell mondanunk a halál áldozatára, a koporsóban fekvőre : ,0 jól járt, a halál neki jótétemény !a Milyen életnek kellett annak lenni, melyhez képest maga a halai is, képzeletünk e réme, melytől emberi természetünk visszaborzad : jótéteménynek, szabadulásnak tűnik fel 1 Milyen szomorú képet tár fel ott az élet, a hol a halál sötét tekintete is mosolynak látszik, s elvesztve sebző fulánkját, csak enyhületes sziliében jelenik meg ! Pedig e koporsó fölött is, mely e főúri kastély gyászbavont nagy termében fölemelt ravatalon áll, melyben a jóllétben, gazdagságban s országos köztiszteletben élő ősi család egy nagynevű sarja fekszik, e koporsó körül is mindenfelől ezt hallom suttogni, elfojtott sóhajok s tördelt zokogások között: »0 jól járt! neki jótétemény volt a halál !< ( Nem is halálát siratják, életének szomorú képe gyászos emlékei nehezednek itt a szerető és résztvevő szivekre. Nem csodálhatjuk, Sz. H. Gy. ha visszagondolunk az életre, mely e koporsóban ért véget s annak szívfacsaró emlékei tova lebbennek lelki szemeink előtt. Milyen élet volt az, a melynek utolsó felvonására most gördült le a fekete függöny, mint egy lelket rázó nagy tragédiára ! A dicső őseitől, a Garázdáktól és Horogszegi Szilágyiaktól kezdve, mindenik ágában annyi jeles ivadékkal tündöklő s hazánk közéletében oly nagy és fényes szerepet játszó gróf Teleki családnak ritkán volt( a mi életünkre alig, reményteljesebb sarja gróf Teleki Gyulánál. A hazafiúi és emberi erények — a politikai és egyházi kormanyzat, — az irodalmi és tudományos munkásság hagyományai ringatták bölcsejét. Józsefnek, az 1790 91. országgyűlésen a protestáns rendek vezérének szépunokája ; Lászlónak, az akadémiai eszme buzgó előharcosának, a »szép lelkű*-nek unokája ; Józsefnek a kitűnő tudományú történetíró s akadémiai elnök és erdélyi kormányzónak s Lászlónak, a drámaíró, politikai
