Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-02 / 48. szám

közmunkával szerzett, — hogy az uj hajlék falai között zenghesse dicsőségét Istennek, ki e kicsiny seregnek munkája bevégzését megengedte. Fölszentelésénél az Ormányság minden vidékéből nagy számmal gyűlt hitrokonok hálaadó éneklése után Kovács Antal esperes mondott buzgó imát, Istennek adva hálát a nagy kegyelemért, hogy a gyülekezet láthatja munkálkodásának sikerét. Iványos Soma k.-csány-oszrói lelkész II. Mózes 2. 8. verseiből kiindulva fejtegette, hogy az Isten mily keveset kiván az embertől, s mily sokat ad minekünk, Isten azt kivánja, hogy a szív szabad akaratából adjuk az ajándékot, építsünk hajlékot, s ezért gazdaggá teszi életünket az által, hogy ő közöttünk lakozik. Kívülről Szívós Károly hiricsi lelkész tartott emelkedett szellemű beszédet. Az ünnepély bevégzése után a gyülekezet a vidékről összegyűlt vendégekkel, csak szájhagyományban élő, de az ily alkalmakkor énekelni szokott énekét oly buzgósággal énekelte, mely minden jelenlevőt meggyőzhetett arról, hogy népünk vallásossága ma is oly erkölcsi tőkét képvisel, melyre a legnehezebb napokban is számítani lehet. Ennyit akartam irni az ünnepélyről, hogy ezt nem tettem előbb, oka az, mert vártam, hogy majd avatottab toll teszi papírra az ott látott kedves dolgokat. Iványos Soma, r. 1. A dunántúli ref. e. kerület kátéügye. (Válaszul nt. Kiss János és Kiss Gábor uraknak.) Kátéügyünk történetét Kiss János ur elferdítve, Kiss Gábor ur pedig hézagosan adván : szerkesztő úr engedelmével kissé szellőztetnem kell az ügyet, nem viszketeg és személyeskedésből; hanem az igazság s különösen a kerületünk népiskoláiban használt némely tűrhetlen rossz tankönyveknek elvégre jobbakkal kicserélése érdekében. A miket e lapok 44-ik számában irtam, azokat lényegükben nemcsakfenntartom, hanem részletesen indokolom is, hogy t. i. kerületünk a Kerecsényí féle pályamunkával szemben nem járt el egyenes szabályos uton, és hogy az annyira magasztalt s most közel múltban j 1880-ban — újra, harmincadszor megjavított (?) kiadott Tót Ferenc-féle káté ; valamint a fölajánlott procentokért ránk kényszeritett Halasi-féle tankönyvek oly nyomorúságos hitványság, hogy azokat megtűrni szégyen s megbocsáthatlan vétek a népoktatás ellen. Kiss János ur némely dolgokat, különösen a chronologiát ferdíti. Azt állítja ugyanis, hogy az 1878-ban kinevezett bíráló bizottságnak tagja lévén, joga volt bírálatát ösmerősei s barátaival közölni. Való, hogy tagja volt az 1878-iki bíráló bizottságnak, mert ott olvassuk az azon évi jkönyv 277. p. a. 3 társával együtt az ő nevét is azon 13 sorból álló bírálat alatt, mely a beküldött 12 pályamunkára az e. kerületeié terjesztetett. De már az nem való, hogy a később 1879-ben kinevezett bírálók közt is hivatalosan szerepelhetett ; mert az azon évi jkönyv illető (113-ik) p. a. neve nem fordul elő. A baj itt nem az, hogy K. J. ur két bírálatot irt, egyugyanazon munkára, egyet 1878-ban hivatalosan nyilvánosságra szánva, jelige alá rejtett szerzővel, másikat később privátim, barátai számára a már ösmert szerzővel szemben; hanem az a baj csak, hogy a chronologiát elferdíti, 1878-ki adatot idéz 1879-iki gyanánt s méginkább, hogy a személyekre nézve is ferdít, állítván, s elhitetni akarván, hogy a kit már 1878-ban megösmert, azt 79-ben még nem ösmerte. A legnagyobb baj pedig az, hogy mig az állítólag csak néhány példányban hectograűrozott bírálatot — mely aligha csak néhány volt, miután én is kaptam belőle, pedig nem kértem — barátainak s ösmerőseinek megküldi, Kerecsényinek, kit már akkor ösmert s kit tán mégis legközvetlenebbül érdekelt volna, — nem küldi meg. Ugyan miért? »Szerénytelenség lett volna,« feleli K. J. ur. De hisz' vagy tagja volt K. J. úr — mint állítja — a bíráló bizottságnak még 1879-ben is s ez esetben nem szerénytelenség, sőt kötelesség lett volna, a kerület meghagyása folytán, a már akkor ösmert szerzőnek megküldeni a bírálatot, hogy ahoz képest javítsa ki munkáját, vagy nem volt tagja, a minthogy nem is volt az 1879. jk. 113 p. szerint — s irt bírálatot nem hivatalból, hanem önszántából, az ügy iránti érdeklődés és jóakaratból s távolról sem az illető körök félrevezetése céljából; de mindezeket két körülmény teszi nagyon kétségessé : i-ör hogy mért nem vezette ugyanazon ügy iránti érdeklődés és jóakarat 1878-ban, midőn módjában s kötelességében állt elmondani véleményét, habár az a többi bírálókétól elütő lett volna is; 2-or hogy mondhatja akkor Kerecsényí rágalom nélkül, nyíltan, a kerület színe előtt (lásd jkönyv 1880. 427 p.) azt, a mit most már maga K. J. ur is bevall e lapok 1480-ik oldalán, hogy t. i. azért kénytelén Kerecsényí visszavenni pályamunkáit ; mert ellenök K. J. úr hektografirozott bírálatával agitációt indított. És ezzel mondja K. J. ur a kerület leszámolt Kerecsényivel; a jeles szónok szerint pedig »lelépett a térről Kerecsényí.4

— Épen igy lépett le — Napoleon is. Leszoritak a szövetségesek. Hogy mikép ? azt a szónok elhallgatja. Nem kell mindent elmondani; még a jegyzőkönyvek is hallgatnak e lelépésről. De a hézagok közt ott látjuk működni a hektografot, e furfangos kis gépet, mely oly könnyen le tudott számolni a vallástani kézikönyvek ügyével. Egy szerkezete, irálya, methodusáért megdicsért pályamunka visszaadatik szerzőjének, hogy az ujabban kinevezett bírálók utasítása szerint némely mellőzött tanlételeket vegyen abba föl, és az utasítás nem jön évekig; hanem azalatt actíót indít ellene egy volt bíráló, kinek módjában állt kezdetben »pereat«-ot mondani rá s a szerző tapasztalván, hogy hiába vár reá, mert ama célzatos bírálat már bejárta a kerületet, ez eljárás feletti méltó indignációval visszaveszi munkáját. . S ezzel lelépett a térről, leszámolt vele a kerület... Hát egyenes, szabályos leszámolás ez? 12 kéz, mely megfoghatlanul évekig pauzái, bár sürgölik; s egy hectograf, mely megfoghatlanul működik, bár nem kívánják ! Nem az a bűne K. J. urnák, hogy külön bírálatot irt a kerület s külön barátai számára; mert irhát még többet is, ehhez van joga, sőt, mint a dogmatika tanára nagyon illetékes arra, hogy ha nem szólítják is fel, hozzá szóljon szakmájába vágó ily ügyhöz ; hanem az a bűne, hogy akkor, mikor hozzá kellett volna szólnia ez ügyhöz 1878-ban, hivatalosan, felszólítás után : akkor nem vetette latba tekintélye egész súlyát, hanem későbbi titkos actiója által odahatott, hogy Tót Ferencnek a javítás (?) által végkép hasznavehetlenné tett kézi-könyvei botránkoztassák még nagy időkig szemeinket. S ha jogának tartotta s kötelességének ösmerte felkéretlenül is bírálatot irni, egy a kerületi hivatalos bírálók által jónak mondott pályamunka ellen: a tárgyilagosság kivánalmából folyólag, szintén joga s kötelessége lett volna K. J. urnák Tóth Ferenc kézikönyveit is szemügyre venr^i s nem ámítani a világot azza^ hogy