Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

Es köny ragyog föl annyiunk szemén, De hidd, e köny nem égető, ma nem . . . Mért fájna, ha a nap emelkedik, Hisz éltetőbb sugara oda fenn ! . . Menj Mózesünk ! . . Ősz Áronunk maradt, S neveltetek ti már itt Józsuét — Mehetsz, de nem bocsátunk egy magad : Viszed magaddal mindnyájunk szivét. S mig fent jogo' véd edzett, hu karod. És őrzöd a mi szent, igaz hiven, Mi e házban valljuk szerteszét: Egy Vállyi van, nem pótolja ki sem. Menj Mózesunk ! .. Ha uj meg uj vihart Látunk születni, téged ott talál A kiizdpo'ondon, hisszük ; és kitart Magas lelked, jöjjön bár a halál. S ha majd — ne legyen ez közel ! — te is A földnek, égnek lészesz adva át: Oszloppá női neved s rajta irva áll — Te jelszavad : Szeresd hited', hazád' ! Kalós Péter, e. ín. főjegyző. Quousque tandem? »Ha ezek megszűnnek, a kövek fognak kiáltani.« Urunk e szavai lebegtek előttem, midőn jelen cikkecske élére az ismert szemrehányást tartalmazó mondatot allitám. S még csak azzal nem vagyok tisztába, vájjon e szemrehányás kit illet, e lap általam mélyen tisztelt szerkcsztőjét-e, vagy pedig édes mindnyájunkat ? Azt hiszem eltalálom az egyenes utat, ha e lap szerkesztőjét több alább elősorolandó okoknál fogva egyszerűen felmentem a vád alól s annak egész súlyát minmagunkra háritom. Huszonhat éve annak, hogy e lap érdemekben megőszült szerkesztője, tudományban s bölcseségben kimagasló alakja sokszor gyanúsítás, nem egyszer éles megtámadásokkal szemben is megőrzé a szerkesztői legfőbb erényt, a bölcs mérsékletet. Szerénysége pedig annyira kiemelé őt a mindennapiság köréből, hogy az előtt még elvi antagonistái is tisztelettel kénytelenek kalapot emelni. S hogy mindez nem hízelgés nem panegyris a méltó érdemekkel szemben, szabad legyen ennek igazolására egy kis kitérést tennem s szerénységének egy szép vonását ecsetelnem. A mult évben tölté be e lap 25 évi pályafutását, és pedig méltóan arra, hogy a mai jubileumlázas korszakban negyedszázados méltatásának ünnepét ülje meg. S mit tesz e végből a szerkesztő? Talán hasábokat foglal el — szűkterjedelmü — lapjában annak begyőzésére, mit s mennyit tett ő a közügy érdekében e lezajlott 25 év alatt ? miként volt őre s figyelője minden mozzanatnak, melyet protestáns egyházi életünk e negyedszázados futamában u^y a tudomány, mint a közigazgatás terén felszínre hoza? Nem. Inditványnyal lép fel, melynek intenciója méltatni azokat, kik szerény lapjának munkatársai valának. De halványan rajzolt szerénysége mellett, nem lehet ki nem emelni szerkesztői párta'tlansácját, oly erényt, mely a mai kortesvilágban csak ritka drága gyöngy. S midőn őt cikkem élére állított minden gyanúsítás alól eleve is főimentém: tevém ezt ép ez indok alapján s tiszta meggyőződésből. De hát mi a vád s mi okból terhel édes mindnyájunkat f Kérdi s ezek után joggal kérdheti a szives olvasó, Elmondom tüzetesen. A napilapok csaknem kivétel nélkül hetek óta fog lalkoznak velünk egyháziakkal legvitalisabb érdekünket illetőleg. A napilapok ama francia szólam szellemében: »leroi est mort, vive le roi«l ugyancsak csinálják nekünk a püspököt; mig mi egyháziak s az egyházi lap eltemetve a főpásztort, mélyen hallgatunk, mintha e nagy csapás fájdalomérzete megnémította volna nyelvünket, vagy mintha félnénk bolygatni a nagy halott sírját szellőztetésével annak, ki lesz, s lesz-e méltó utód betölteni üresen maradott helyét? Pedig az idő halad; a halottat feltámasztani nem áll hatalmunkban, a közügy érdeke pedig követeli a vezért. »A püspöki hivatal szabályszerű betöltése iránt szükséges intézkedések megtételére rövid idő alatt rendkívüli egyházkerületi közgyűlés fog összehivatni4

, igy szól a mar hetek óta kibocsátott helyettes püspöki körlevél, s a „rövid idő« maholnap itt lesz a nélkül, hogy mi egyházi férftakul csak némi irányjelölő utasitást vagy tájékoztatást is nyerhetnénk egyházi életünk eme organuma a protestáns egyházi és iskolai lap hasábjain azoktól, kik erre tapasztalatuk s tudományuknál fogva különösen hivatottak. Ily lehangoló tapasztalatokkal szemben ne legyen tehát feltűnő, midőn a hivatottak hallgatnak, »haa kövek fognak kiáltani«, s egyet-mást elmondani a mi e nagy fontosságú ügyre per excellence vonatkozik. A napilapok között a »Budapesti Hirlap* az, mely ez ügygyei különösen foglalkozik. Ennek alig egy héttel előbb megjelent számában egy passzus különösen megragadta figyelmemet s hirte'enében majdnem megdöbbentett ama merész állítása, hogy a református egyház püspökét csak gregarius, ekklézsiás pai)jaiközül választhatja. S e merész állitásat ép akkor hangsúlyozza, midőn az általa kolportált canditátusok egyik kimagasló alakja épen ekklezsia nélküli pap, kinek, miként mondja, »paptársai nagy része a közel-multban papi jellegét is kétségbe akarák vonni.« Nosza! nem is késtem felütni az egyházi törvények könyvét s a 135 §.-ust, hol ez áll: »a püspök az egyházkerület kebelében működő, tudományokkal, valódi lelkipásztori jellemükkel és kormányzói bölcsességükkel felszentelt lelkipásztorok kqzül élethossziglan választatik« stb. ízről ízre boncolva, a következő megnyugtató eredményre jutottam, hogy nem áll az, a mit a »Budapesti Hirlap« ugy felületesen odavetve világgá eresztett, hogy csak tényleg ecclezsiában működő felszentelt lelkész választható püspökké, mert ha ez igy volna, akkor a püspökről szóló paragrafusnak kétségkívül így kellene szövegezve lennie: a püspök az egyházkerület valamely egyházában tényley működő stb. de hát a paragrafusban csak ennyi van : »az egyház kebelében működő.® S igy nem zárja ki azok megvá'aszíatását sem, kik ekklézsiával ugyan jelenleg nem bírnak, de papi jellegük törvényest n elismert s az egyházkerületben vagy egyházmegyén mint tanácsbirá'c működnek. De nem is lehet feltenni, hogy a törvény hozóinak intenciója lett volna kizárni azon jeleseket ép a legfőbb dignitasrai választhatóságból, kik magasabb szellemi képességüknek inkább megfelelő tért vélnek feltalálni a tudományos professori kathedrák, vagy a ritka református papi egyénnek adatott miniszteri tanácsosi fényes állásban, mint az egyszerű, kevesebb képzettségű egyének által is betölthető lelkészi állásban. Hiszen, hogy példaval is illustrálva legyen hivatolt törvény eme deducliója: a törvény egyik, s talán legfőbb szövegezője nt. Tóth Sámuel ur is lelkészi kathedrán kiviil álló egyén, már pedig azt csak nem tehetjük fel róla, hogyha épen nem is ambialja a tiszántúli püspökséget : magat kijáratni engedje még a lehetőségből is. De nincs is arra törvény s nem is volt soha, hogy