Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-11 / 45. szám

hat alkalmazkodni, azt a kánoni jog nyúlós természetéből lehet következtetni, hogy tud is: azt fényesen bizonyítja az, hogy Ausztriában nincs Culturkampf, nincs legalább a házasságért. Ilyen békésen akarná a szerző Magyarországon is a polgári házasság problémáját megoldani. Azt szóba sem hozza, hogy a korona a tervezett reformot ellenezné. Bizonyára Ausztriára gondol, hol a mit ő csak tervez, már létezik. Ez a jogi állapot' Ausztriában csak egyszer volt megzavarva, akkor, a midőn a concordatumot behozták, a mi által házasság dolgában olyasféle állapot állott elő, a minő a mi jogállapotunk a katholikusokra nézve. Az egyházilag szabályzott házasság ezen jogállapotát Ausztriában az alkotmányosság a régi, a II. József óta fennálló jogi állapotok visszaállításával 1867-ben elseperte. Érdekes tudni, hogy a mig nálunk az alkotmányosság 1790-ben a házasság dolgában a katholikus érdeknek kedvezett, addig az alkotmányosság Ausztriában 1867-ben a katholikus érdekek ellen fordult. Azt csak a jövő fogja megmutatni, hogy az alkotmányosság nálunk a házasság dolgában meddig tartja fenn a mai jogállapotot. Nálunk az alkotmányosság nem csak 1790-ben volt a katholikus érdekeknek kedvező, de 1867-ben is, a midőn az 1868. évi LIV. t. cikkben foglalt törvénykezési rendtartás megalkotása küszöbén a szentszékek házassági bíráskodásainak tervezett megszüntetése ugyancsak megbukott. Szinte kénytelenek voltak a mellett protestáns hangok is emelkedni, hogy a Királyhágón innen is legyenek házasság dolgában protestáns papszékek. Mindezeket a munka második fejezete igen szépen exponálja. A harmadik fejezet azon egyes foimai különbségekkel foglalkozik, melyek a házasságkötésre nézve az egyházi és polgári jog között léteznek. Ez a rész nevezhető a munka casuisztikus részének. A fejezet a magyar jogéletből vett s történeti nevezetességű házassági esetektől szinte hemzseg. Magyar jogélet a jog egyik ágában sem volt még igy feltárva. A negyedik és ötödik fejezet a vegyes házasságok változatos sorsával Magyarországon foglalkozik. A hatodik fejezet a házasságkötés belső természetét taglalja. A hetedik fejezet a protestáns jogfejlődésnek van szentelve. Ennél tovább kell időznünk, pedig ez a legrövidebb rész. Szerző azon kezdi, hogy mit tartott és mit nem tartott meg Luther a kánoni házassági jogból. Kitűnik, hogy a régi alapon kellett tovább épiteni. A jogfejlődés minden egyes szakát a magyar protestánsok jogéletéből illustrálja, habár ezt elég szomorúnak találja, minek oka abban keresendő, hogy a protestánsoknak nem volt országosan szervezett házassági bíráskodásuk, miről mint már emiitettük, sem a bécsi, sem a linci béke nem gondoskodott. Természetes, hogy ebből zavarok támadtak. A hol a protestánsok szórványosan bíráskodtak, máskép és máskép jártak el. Azért nem kell mégsem teljes igazságosnak elfogadni azt, mit Lippay György esztergomi primás az 1658 ban tartott nagyszombati zsina ton felpanaszol: cum sacros canones non agnoscant prcprias nullás certas habent et mutant quotidie leges. Ezt biz a szerzőnek, sem ártott volna enyhíteni. Módjában állott volna. Hisz ő maga idéz Kiss Áron zsinatgyüjtéséből több rendbeli házassági enuntiatiót.Érdekes a debreceni hitvallásnak következő kijelentése: „Mindazáltal nem kötjük egyedül a püspökhöz mint a pápisták, az egybekötést, hanem a közegyetértésből választatnak ki tisztességes és becsületes emberek, a kik a házassági ügyeket értik, azok is helyesen köthetik össze az isten törvénye szerint a házasokat. Mert nincs egy szabályuk vagy példájuk sem az apostoloknak, mely egyedül a lelkészekhez kötné a házasok egybeadását. A pápista babona hozta be a véleményt. Noha az atyák idejében tisztességesebben gondolkodtak a papok által való esketésró'l. Tehát a Krisztus példája szerint, ki hittel és esküvel jegyezte el magának az egyházat, helyesen eskettethetnek össze hittel a jelenvaló szükség miatt a házastársak, nem azért, mintha hit és eskü nélkül nem lehetne a házasságot megkötni és végrehajtani, mert a hit és eskü nem tartoznak a házasság lényeges okához.4 Kár, hogy szerző nem foglalkozik hosszasabban e hely magyarázatával. Megtesszük tehát mi. A protestantizmust sokan szeretik olybá venni, mint melynek felfogása a polgári hatóság előtti házasságkötésnek kedvező. Szerző maga idézi Luther mondását : Demnach weil die Hochzeit ein weltlich Gescháft ist, gebührt uns Geistlichen oder Kirchendienern Nichts darin zu ordnen oder zu regieren, sondern lassen einer jeglichen Stadt und Land hierin ihren Brauch und Gewohnheit, wie sie gehen. Helyes, hogy szerző Luther következő szavait is kiemeli: Aber so man uns begehrt, vor den Kirchen oder in den Kirchen s:e zu segnen oder über sie zu beten, oder sie auch zu trauen, so sind wir solches zu thun verpflichtet. Benn obs wohl ein weltlicher Stand ist, so hat er dennoch Gottes Wort für sich und ist nicht von den Menschen gedichtet und gestiftet. A mi ép az idézett debreceni hitvallást illeti, hibás volna erről arra következtetni, hogy mi protestánsok a házasság mikénti szabályozásával nem törődnénk. A debreceni hitvallásból bajos volna polgári hatóság előtti átalánosan kötelező házasságot kimagyarázni. Abból, hogy nem kötjük egyedül a paphoz az egybekötést nem következik, hogy mi már nem akarnánk egybekötni. Nekünk legalabb is úgy lehessen, mint a polgári hatóságnak. „A jelenvaló szükség miatt4

, mely még mindig jelenvaló, mi is azt tartjuk, hogy „Krisztus példája szerint helyesen eskettethetnek össze a házastársak.4

Egyháziasságunkból egészen kivetkőznénk, ha még ezt sem tartanok. íme a szerző maga kiemeli, hogy habár a debreceni hitvallás hitsorsosaink belátására bizta a házasságkötés módját, „idővel a házasoknak pap által való öszszeadása kivívta azt, hogy a házasoknak laicusok által való összeadása kiment a divatból4

. Kár, hogy szerző nem foglalkozott oly behatóan a protestánsok házassági dolgaival hazánkban, mint a katholikusokéval. Pedig arra szerzőben a hivatás nem hiányzott. Sok oly dolgot tud, melyről eddig sejtelmünk sem volt. Megjegyzései, magyarázatai itt-ott megkapok, csakhogy a protestáns jogot nem látszik annyira szeretni, mint a katholikust. Előtte is nyilvánvalóak a protestáns jogfejlődés eredményei, melyeket nem lehet eltagadni. A protestáns jogfejjlődés majd Carpzowot, majd Boehmert vallotta magáénak, sőt ez utóbbi alapján Bod Péter feldolgozásában*) Erdélyben egy saját Jus Connubiale fejlődött, mely mai napig fennáll a maga papszékeivel. Sajnos, hogy Magyarországon a fejlődés nem mehetett annyira, hogy egy külön házassági jogrendet is valósított volna, melynek külső existentiája van. Erre nézve Magyarországon a politikai viszonyok akadályozólag hatottak. Sajnos, de nem mi vagyunk okai, hogy a házassági jogban mindent II. Tózsef császár kezéből bírunk. József után is hiába igyekeztünk azon, hogy önálló házassági joghoz jussunk, a mi célunk volt, ha már a katholikusoknak is van saját házassági jogrendjük. *) Fordította Benkő »Házassági törvény* cím alatt. Kolozsv. 1836.