Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-21 / 42. szám

zemhez jutása előtt megtétetett az intézkedés, a gyűlés­nek e folyó hó végére egybehivása iránt. Akkor befogok számolni eljárásomról s ha igazol­tatik s helyeseltetik az, mi iránt kételyem sem lehet, ak­kor készséggel és keresztyéni békülékenységgel megfo­gom bocsátni tiszteletes ur épen oly alaptalan, mint méltatlan vádjait; ha pedig kárhoztató vagy rosszalló leendene egyházmegyém határozata, Ítélete, egyházme­gyém épen oly szerény, mint engedelmes szolgája, mély tisztelettel fogok az előtt meghajolni, s kész leszek a tiszteletes ur előtt is a »mea culpát« elmondani. Egyet azonban az elnöki kötelesség parancsolta önmegtagadás dacára sem szabad mellőznöm s ez az, hogy tiszteletes urnák ezen kifejezéseit, mintha »vala­mely terv keresztülvitelére használtatott volna e törvény­telen (?) eljárás*, s hogy a szavazatok felbontására kikül dött bizottság az egyházmegye egyes egyházait akarta tévútra vezetni, mint alaptalan és semmivel sem indo­kolható, annyival kevésbbé igazolható, gyanúsítást ugy magam, mint bizottsági tagtársaim nevében a leghatáro­zottabban visszautasítsam. Jól tudom, hogy a tiszteletes ur, mint művelt férfiú, s elismert hivatásu lelkész, teljes tudatával bir a papi és protestáns egyházi kötelességeknek; s ezért nem lehet feladatom a tiszteletes úrhoz bárminő figyelmeztetést ís intézni, csupán egész átalánosságban kívánok aziránti meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy nem jó szolgá­latot tesznek protestáns egyházunknak, önkormányza­tunknak azok, akik a törvényes orvoslás iránti lépése­ket s az illetékes forumokat mellőzve egy nagy ugrás­sal egyenesen vagyis inkább görbe uton a sajtó segélyéhéz folyamodnak. A sajtó bizonynyal sok sebet meggyógyít, többet mint a mennyit ejt; de azokat a sebeket, melyeknek gyógyításáért a rendes orvos mellőzésével fordulnak hozzá, nemcsak soha nem gyógyítja, hanem többnyire el­mérgesiti. M.-Sziget, 1883. évi oct. 17. Vdrady Gábor, a máramaros-ugocsai ref. egyházmegye gondnoka Az ág. hitv. ev. egyház egyetemes gyűlése. F. hó 10—12-én tartatott meg br. Prónay Dezső főfelügyelő és Geduly Lajos superintendens elnöklete alatt. A gyűlést ünnepélyes istenitisztelet e'őzte meg a templomban, hol Haan Lajos békéscsabai lelkész mon­dott imát. Ennek végeztével a gyűlés tagjai a tanács­terembe vonultak s br. Pronay Dezső főfelügyelő elfog­lalván az elnöki széket, meleg szavakban iidvözlé a meg­jelent képviselőket és röviden előadá, mely ügyek azok, melyek nagy fontosságuknál fogva a gyűlés figyel­mét ki álóan veendik igénybe. A kitörő tetszés-nyilvá­nítások közt elmondott beszédben kegyeletesen megem­lékezett az ág. hitv. evang. egyház megalapítójáról, Luther Mártonról, kinek születése négyszázados évfor­dulóját jelenleg világszerte ünneplik, im következőleg : „Midőn a mult évi egyetemes gyűlés elhatározta, hogy Luther születésének 400-ik évfordulóját a magyar evangélikus egyház mindenegyes gyülekezete megünne­pelje, ez által kétségkívül azt szándékolta, hogy az ün­neplés egyetemes jeléggé) bírjon, hogy a hazai ev. egy. ház mindenik gyülekezetében, még a legcsekélyebben is megünnepeltessék. Indokolva van azonban, hogy midőn az egyház képviselői az egyetemes gyűlésen együtt je­len vannak, megemlékezzenek a nagy reformátorról ki­nek emlékezetét ez évben minden egyes gyülekezet meg fogja ünnepelni. Az egyház szerény helyzete nem engedi meg, hogy Luther emlékezetét külsőleg, diszmenetekkel vagy egyébb pompával ünnepelje meg, de megünnepe­lendő kegyeletes visszaemlékezéssel, megünneplendő az által, hogy az egyház működésében Luther szelleméhez mindenkor hű maradjon. A jelen kort a római birodalom történetének ama korszakával szokás összehasonlítani, melyben a hanyat­lás kezdődött. A keresztyénség terjedése mintegy belső­leg támadta meg a roskadozó birodalmat, másrészt pe­dig az előre nyomuló barbár népek kívülről fenyegették az antik világ leghatalmasabb ailamát. Mozgalmas kor­szak volt ez, tele nagy eseményekkel. Tagadhatatlan, hogy a jelen korban is vannak jelenségek, melyekben analógiát lehet találni ama korral, de az összehasonlítás még sem helyes. A reformáció korszaka és a jelen kor között számos analóg jelenség alapján lehet párhuzamot vonni. Technikai találmányok készítették elő azokat az átalakulásokat, melyek között a reformáció korszaka beállott. Csak a könyvnyomtatás és lőpor feltalálására kell utalni ennek igazolására. A jelenkor átalakulásait is nagyobb részt technikai találmanyok készítették elő. A szocialisztikus mozgalmakra ís találhatni analóg esetet a reformáció korszakában, az akkori paraszt lázadások­ban. Ily mozgalmas korszakból magaslik ki Luther nagy alakja, kit ha elfogulatlanul és tárgyilagosan akarunk megítélni, saját korszakának mértékével kell bírálni. O ugyan sok tekintetben kimagaslik kortársai közül s egy uj korszaknak veté meg alapját, mégis saját kora hatása alatt állott és kellett állania. Midőn Luther emlékét ünnepeljük, nem szabad őt szembe, ellentétbe állítani a többi reformátorokkal. Több a közös vonás, mint a külöbség. Luther emlékének, szü­letése 400 évfordulóján való kegyeletes megünneplése ne szolgáltasson alkalmat arra, hogy abból korlát, vagy válaszfal emelkedjék a protestántizmus keretén belől. Legyen Luther emléke oly ünnep, melyben habár az ev. egyháznak kiváló, mégis az összes protestantizmusnak része van. — Szóló nem akarja Luther életrajzát, vagy teljes jellemrajzát adni, de a kegyelet adóját akarja le­róni, midőn kiemeli életének, jellemének ama vonásait, melyeket még ellenfelei is, — ha elfogulatlanok, el fognak ismerni. Erdeme, hogy egyfelől az evangé­liumra, mint egyedüli kútfőre utalt. Másrészről, hogy a theologiában a szabad vizsgálódást honosította meg. Ki­váló jellemvonása az. a bátorság, melylyel a korrupciót ostorozta; tudvalevő, hogy a Tetzel által gyakorolt vissza­élés szolgáltatta az alkalmat Luther fellépésére, melytől a reformációt keltezni szokás. Kiváló érdeme végre ; hogy a zárdai askézis helyébe a család javára való ön­feláldozó munkásságot állította fel. A középkori keresz­tyénség a zárdai elvonultságban, a contemplativ élet­módban kereste a valódi keresztyénség ideálját. Ennek helyében Luther a családi élet szentélyére, a család és a társadalom javára való önfeláldozó munkásságot tűzte ki célul. Szóval tanai, művei és egész élete által olyan egyházi szervezetnek veté meg alapját, melyben a ke­resztyénség örök igazságai, saját korának felfogása és társadalmának ál'áspontjához képest a legmegfelelőbb alakban nyilvánultak s az egyházi szervezetet a szabad vizsgálódás által megóvta a megmerevedéstől. A protes­táns egyház nem merev mechanizmus, hanem fejlődő orga­nizmus, mely mindenkor megtartja az ev. keresztyénség alapigazságait s a kor követelményeivel szemben sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom