Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-10-07 / 40. szám
ségének sugarai akkor sem vesztenek erejükből, ha tudjuk, hogy nem János volt az a gyúpont, mely összeszedve e fénynyalábokat, özönnel ömleszti azokat felénk. Reflectálva az annyi egymástól merőben ellenkező nézetre s olvasva az evangeliomnak a más evangeliomi tudositásoktól s minden egyéb uj testamentumi irattól való nagy eltéréseit, önmagaban is rejlő ellenmondásait, csakugyan bevéve és elnyelve a könyv megkeseríti a mi gyomrunkat, mely szánknak előbb oly édes vala. Vegyük elő a könyvet mégis, bár érezzük, hogy nem vagyunk méltók lapjainak forgatáí-ára, kisértsük meg legelőször is tartalmát adva jellemezni, összehasonlítván történeti tudósításait és Jézus beszédeit a synoptikus evangéliumok hasonló feljegyzéseivel. 1. §. A negyedik evangelium jellemzése. 1. Az evangelium tartalma. ,Az evangelium tartalma, annak önéletrajza.* mondja Godet és teljesen igaza is van. Közelebbről megnézve s tanulmányozva tartalmát ez egészen elvezet az evangéliumnak megítélésében is. A legtöbb magyarázó szerint a műnek teivszerű beosztása nincsen ; részekre csak az egyes tudósítások osztják az evangéliumot s valóban az exegeta bizonyos szempontokból elkülönítheti egyes részekre; de azok beosztása mindég önkényes leend s nem a tartalom által jogosított. A nagy evangeliumi testről részekként önkénytelenül csak a prolog Ján. I, I —18. és a csak függelékül tekinthető XXI. fejezet válnak el. Vannak egyes kimagasló pontok, melyekről az előzők s a következők jobban áttekinthetők ; de ezek sem egyes külön részek határpontjai. Igy emelkedik ki jobban X. 30. s következő versek, mintegy culminatioja Jézus saját személyéről va'ó nyilatkozatainak : Én és az Atya egy vagyunk,* Istenfiuságanak legmélyebb érzete; vagy a XII. 20 , mely a halál által való megdicsőittetéséhez képez bevezetést és a XIII—XVII., melyben a külvilág ha rca felett győzelmet ül a benső harmonikus élet. A XII. 37—5°- Pe c hg csak egy nyugpontot képez s nem mint Godet állítja, egyszersmind forduló pontot a zsidó nemzeti hitetlenség fejlődésében, a mint egy részről mind erősebb lesz e hitetlenség, mig végül a halálra Ítélésben elégíti ki bosszúját, úgy másrészről a hívők kicsiny serege meg annál jobban ragaszkodik a felismert Messiáshoz, s a pogány lesz ezután az, mely benne hisz (XII. 20. 21.) Különben pedig találóan mondá Strauss, hogy a negyedik evangelium az a varras nélküli köpeny, mely felett sorsot vetetlek ; de nem tudták elosztani.4 Az evangelium, mintegy fenséges isteni színjáték, a prologban (I. 1 —18.) mutatja be a szereplő nagy alakot, ki Istennél vala és ő maga is Isten vala, „ki most testté lett, lakozott az emberek között, mennyei világosságot hozva a setétségbe; de a sötétség azt meg nem ismerte. E világosság megjelenését előre hirdeti János, egy ember, ki Istentől bocsáttatott, hogy tenne ama világosságról bizonyságot, »hogy ő általa mindenek hinnének.4 Az iró még csak bemutatta a nagy alakot, működéséről, tanairól még mitsem szólott; de már érezteti, hogy az ő lelkében él az egész munkásság, ő már annak eredményét, hatását, célját latta, azt a maga egészében szem'éli s azért mondja: ,Az övéi közé jöve és az övéi őtet be nem vevék4 , »valakik pedig őtet bevevék, ada azoknak ily méltóságot, hogy Istennek fiaivá lennének, kik nem a vértől, sem a testnek akaratjától, sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől születtettek.< „Es az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért, mert az a törvény Mózes által adatott ; de a kegyelem és a valóság a Jézus Krisztus által lett.« Ő hozta le a mennyből a földre a tökéletes kijelentést, mert előtte az Istent soha senki nem látta, hanem csak amaz egyetlenegy született fiu, ki az Atyának keblében volt, az beszélte meg nékünk.4 Majd János bizonyságtétele után, melyet tett a hozzá kiküldött papok és leviták előtt, a 29 versben fellépteti magát Jézust. Az I. 19—43-ban három napnak eseményét beszéli el. Az első napon a zsidók Jeruzsálemből papokat és levitákat küldenek ki Jánoshoz, „hogy megkérdenék őt. Te kicsoda vagy ? és ő meg vállá, hogy „ő nem volna ama Krisztus*, ő csak a „kiáltó szó a pusztaban«. És mint a synoptikusoknál van, úgy nyilatkozik itt is : »Én keresztelek vizzel ; de ti köztetek vagyon, a kit ti nem tudtok« stb. Másodnapon Jézus Jánoshoz megy, s ez mindjárt a megpillantáskor bizonyságot tesz róla, mint Messiásról, mert látja Istennek lelkét reá szállani s rajta megnyugodni. Ez volt a jele annak, hogy ő az, „a ki keresztel szent lélekkel.4 János szerint tehát a keresztelő a legelső pillanatban felismeri Jézusban az isteni küldöttet s később sem merül fel nála a kétely, hogy talán kivüle mást kellene várni, mint a hogyan megszólal benne ez a synoptikusok szerint. A Márk. XI. 2 s következő versek elbeszél lése azt mutatja, hogy Jánosban a zsidótheokratiko-messiatistikus remények éltek, azok beteljesitését várta Jézustól és a mikor látja, hogy a várt messiási munkájává késik Jézus: akkor ingadozni kezd benne vetett hite. Mig János evangelista szerint már a Keresztelő nem zsidó messiást lát és vár benne, hanem megváltót, ki elveszi a világnak bűneit s mikor a III. 26. s következőkben újra bizonyságot tesz róla, még eiőteljesebben mondja, hogy »ő onnan felül jött és mindenek felett vagyon, az Isten beszédét szólja, mert neki nem mértékkel adja Isten az ő lelkét4 , mint más, nálánál sokkal kisebb prófétáknak. Hogyan is kételkedhetnék benne, hisz ő maga mondja, hogy „aki pedig nem hiszen a Fiúnak, nem látja az életet, hanem az Istennek haragja marad rajta.« (36 vers.) Azok a kételyek, melyek a synoptikusok szerint Jézus irányában egyeseknél felmerültek, itt mar elhallgatnak, a hosszú idő mar igazolta Jézus messiásságát, s most mar csak két alternatíva van : hinni benne, vagy nem hinni, a felőle való kétkedő kérdezősködésnek, az ingadozásnek nincs már helye ; szeretni vagy gyűlölni lehet csak, a közönyös magatartás az evangelista álláspontján ki van zárva. A harmadik napon Keresztelő Jánosnak két tanitvanya csatlakozik Jézushoz ; az egyik meg van nevezve, ez András, „a Simon Péternek atyafia4 , ki a Keresztelő bizonyságára csatlakozik a Mesterhez ; a másik alatt a magyarazók szeretik magát Jánost az evangélistát érteni. Hogy vájjon csakugyan ő-e az ? majd később látandjuk meg. E két tanítványhoz csatlakozik azután András testvére Simon, Jónásnak fia, a synoptikusok Pétere, kit a Mester mindjárt megismer s Képhásnalc (kősziklanak) nevez el minden különösebb indokolás nélkü', mintha a szerző előfeltételezné, hogy úgyis tudják, miért neveztetett Képhásnak Simon ? Az I. 44. II. n-ig más három napnak eseménye van elbeszélve. Jézus Galileába akarván menni, az uton találá Fiiepet s elhívta őt tanitványaul, ez pedig Natanaellel talalkozva ezt nyeri meg a Mester, hivéül annak a ki felől irt Mózes a törvényben és a kiről a próféták szólottak. Ez az első két nap eredménye. Harmadnapon a kánai mennyegzőn jelenik meg Jézus, elő-