Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-07 / 40. szám

ször mutatva meg az ő dicsőségét ér> csodával erősítve meg tanítványainak benne helyezett hitét, (i i. vers.) A 12. vers szerint azutan egész családjával elhagyja Názárethet s Kapernaumban telepszik le ; de a „hol nem sok napig lőnek*, mert közel vala a zsidóknak húsvétjuk, s ez ünnepre Jézus felmegy Jeruzsálembe. (13. vers.) Itt egyszerre mint a Messiás jelenik meg, s mit a synoptikusok szerint csak rövid idővel halála előtt tesz, azt János szerint mindjárt fellépése elején teszi, a templomot, melyet „kalmárságnak házává tettek4

megtisztítja, mintegy ez által akarván felébreszteni Izrael alvó lelkiismeretét, hogy felhívja a népet, s annak főnökeit, hogy vele együtt vigyék keresztül a theokratia szellemi megújhodását. De a helyett, hogy az isteni hivást követnék, hidegen maradnak. Jézus a titkon felszólaló ellenségeskedés horderejét érzeni látszik, (18. vers) s a pillanat komolysága alatt mondja a 19 vers szavait. De a hitnek jelei is feltűnnek, »sokan hívének az ő nevében, látván a jeleket, melyeket cselekszik vala«. E hitnek példájául van oda állitva Nikodemus ; de az ő hite és a farizeusoké nem az igazi hit, mert Jézus isteni küldetését csak csodatetteiben ismerik fel (III. 2.)Jézus őt magasabb eszmék világába vezeti be, fenségesebb Messiástudatot ad neki s elbocsátjá őt ama nyilatkozattal: „Aki pedig igazan cselekszik, a világosságra megyén* stb. Jeruzsálemből azutan Júdea földére ment Jézus és az ő tanítványai és ott keresztelt. A 24. vers ama megjegyzésére vonatkozólag, hogy »mert még János nem vettetett vala a tömlöczbe« a magyarázók közül sokan azt aliitjak, hogy itt egy hibás tudósítást akart kiigazitni az evangelista, melyet olvasói Mát. 4. 12. és Mc. I. 14. alapján ismertek. Az evangélistának ama gondolata, hogy a zsidóktól, kik hitetlenül fordulnak el Jézustól, elvétetik az üdv s adatik az a pogányoknak, mint Pal apóstól is kifejezé, már előtérbe lép a IV. 1—42-ben foglalt elbeszélésben. A zsidók által megvetett Samariának egyik varosában talál olyan hitet Jézús, minőt nem talált Izraelben. Mikor Júdeát elhagyva Galileaba menne, akkor ment at Samarián, melynek hivő városa oly élénk ellentétet képez a zsidók hitetlenségével ; melynek irgalmas embere, annyira felette áll a zsidó papon és levitán. Az Ur két napig marad ott s »két napok elmúlva kiméne onnét és méne Galileába.4 Másodszor tér vissza most már Galileába (4. 43. 54.) Jézus, hol kedvezőleg fogadják ; de még mindig a csodatévőt tisztelik benne (45 vess.) Közben megfordul Kánában is ; majd a kapernaúmi főember fiának meggyógyítása beszéltetik el. „Ezek után vala a zsidóknak ünnepek és felméne Jézus Jeruzsálembe4

a Purim ünnepére. Itt most legelső tette a 38 esztendei betegnek meggyógyítása. A csodagyógyitást szombaton végzi s ezzel vonja magára a zsidók megbotránkozását, sőt bosszúját, „akarják vala őtet megölni, »hogy ezt művelte volna szombat napon.4

Jézus az ő vádjaikra felelve mondja: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.4

Eme nyilatkozátra, melylyel ő Istenhez merészeli magát hasonlítani s őt Atyjának nevezni, a zsidők dühe nem ismer határt, istenkáromlással vádolják. Jézus védi magát s e védelemben mig egyfelől absolut istenfiusági méltóságának tudatával lép fel, 20—29. vers. addig más felől az Istentől való függés érzetének is kifejezést ad : »mert nem cselekedhetik ő magatói semmit4

, nem keresi a maga akaratát, hanem az Atyáét. Ő maga felől nem tesz bizonyságot, sem ker. János bizonyságtételére nagy súlyt nem helyez, mert nem keresi ő »az embernek bisonyságát.4

Mennyei atyja bizonyságtételére hivatkozik; a cselekedetekre, melyeket Isten rábízott ; az írásokra, melyek felőle szólanak. De az a nemzetség, mely „egyik a másikból vár dicsőséget4

és nem azt keresi, mely csak az istentől származik, nem hisz benne, mert hiszen Mózesben sem hisz, a ki pedig ő felőle irt. A VI. fejezetben újra Galileában találjuk Jézust, a Tiberiáson túl. Öt kenyérrel és két hallal megvendégel ötezer embert, kik e csodát látva hisznek messiásságában. De e nép is nem az igazság után szomjazik és éhezik, hanem érzéki váradalmainak beteljeseaését véli most elkövetkezettnek és hitével a messiási birodalom örömein és dicsőségén csüggve a csodatévő mestert királylyá akarja tenni. (6. 15.) Jézus látja a veszélyt, mit ez a politikai fordulat müvére hozhatna, távozik s tanítványait Kapernaumba küldi a tengeren tul ; majd ő maga is átmegy tanítványai után a tengeren járva. Másodnapon a lakosság is követte őt, Kapernaumba áthozván őket a kíváncsiság, hogy megtudjak, hogy a Mester miként jutott ide ? Jézus felismeri a kicsinyes érdeket, mely őket hozzá vezette, magasabb, fenségeseb érdekeket tár eléjök, beszélvén a mennyei kenyérről és italról, mely eledel megmarad az örök életre. A nép véleményével való harcaban annyira megy, hogy galileai hívei majdnem mindnyájan szakitnak vele ; még tanítványainak is „kemény beszédek ezek; kicsoda hallhatja őtet?4

(60. r.) s a hitükben megrendült tanítványoknak fel is teszi a kérdést, nemde el akartok-e ti is menni ? Ekkor teszi Péter azt a gyönyörű nyilatkozatot: „Uram, kihez mennénk? örök életnek beszéde vagyon nálad l4 A nyár elmúlt ; a sátoros ünnep közeledett. Jézust bíztatják atyjafiai, hogy menjen fel Júdeába, mert senki nem cselekszik semmit titkon a ki híres akar lenni.4

Jézus erre azzal felel, hogy az ő ideje még nem jött el, hogy mint Messiás mutassa be magát nyilvánosan. Műve még nincs befejezve, a nyilvános fellépés ideje pedig halálanak ideje leend. Mégis felmegy Jeruzsálembe, de csak titokban, „mikor már az ünnepnek fele elmúlt volna (7 : 14.) Az ünnepnek utolsó nagy napján mondja el, hogy ő volna ama typikus szikla, melynek vizéből merített a pusztában szomjazó nép. Személye felől élénk párbeszédek fejlődnek ki hallgatói között. Majd nem minden szónál meg szakítják ellenfelei s mig hallgatóinak egy része mint prófétát ismeri el, sőt némelyek messiásnak nyilványitják : addig mások makacsul kétkednek küldetésében. Mindama beszédek, melyek a VII. és VIII. fejezetben foglaltatnak e két szóban foglalhatók össze lényegükben : itélet és bizonyságtétel: ítélet a nép érzékiessége felett s bizonyságtétel a maga messiási, isteni jellege mellett. Az ellenfél megteszi már itt ellene az első lépést, szolgákat küldenek el, hogy őt megfognák (7: 32). De szavai oly mély hatást gyakorolnak (7: 46) rájok, hogy „senki nem veté kezeit reá«. A főemberek és a farizeusok erre átkozottnak nyilványitják a községet, mely nem tudja a törvényt, a mely szerint Galileából soha próféta nem támadott. (52 cz.) A beszédeket a 8: 1—11 rendkívül gyengéd s igazi jézusi szellemet lehellő elbeszélés szakítja meg, a mely után újra felveszi az evangelista pillanatra elejtett fonalát. A kételkedő kérdésekre adott feleletek mind jobban elkeserítik a zsidókat s mikor a 8: 58-ban azt mondja, hogy „minek előtte Ábráhám volna, én vagyok,4

ragadozanak köveket, hogy ő rea hajigálnak, — Jézus pedig elrejté magat. Kenessey Béla. (Folytatása köv.)