Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-07 / 40. szám

várni minden komoly ember inconsideratus dolognak tartotta; — de azt, hogy a zsinat alkotásának életbeléptetése — a közalap mikénti létésitése s kezelésének kérdésében az alkotó elemek nyilatkozatra felhivassanak s közvetlen érdekeik kívánalma szerint véleményt mondhassanak: egyházalkotmányunk alapelvei szerint várni s remélni lehetett, hogy ama fundamentomon melyen Jcivül más senki nem vethet minden egyes egyház épített volna aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénéit, pozdorját, és mindenkinek műnkéi ja nyilván lett volna; a nap — a konventi atyák bölcsességének napja -— megmutatta volna', és hogy mindenkinek munkája minemű legyen a tűz — ugyancsak a konventi atyák buzgóságának és igaz lelkesedésének tüze — megprohéilta — és igy alkotott — volna, i. Kor. 3, 11 —13. És, hogy a kezelés összpontosított módja némely egyházra veszélyessé válhat, ennek illustrálására csak ennyit: Van nagyobb, sőt van nagy egyház, hol az egyháznak, mint erkölcsi testületnek semmi ingatlan birtoka, és semmi pénzalapja nincsen, de terhe, adóssága van és pedig bőven, s ezek letörlesztése s a folyó szükséglet fedezése csak kirovás utján történhetik. A folyó szükséglet mind egyes egyházaknál — hogy az evangyeliomi szolgéilat és az iskolák közöttünk megtartassanak •— mind az egyházkormányzó testületeknél naponként növekedik. A kirovás sok helyütt mindjárt eléri — ha még el nem érte — a „ne tovább"-ot. Pedig az adósságot is törleszteni, s az egyház élete biztosítására is alapot teremteni kellene ! Ha már a „közalap" megosztottan kezeltetnék, s az e célra befolyt összeg egy része az egyházak javára maradna vissza, s ezek azt tőkésiteni és szigorú felügyelet mellett, szigorú felelősség terhe alatt gyümölcsözni köteleztetnének: a mellett, hogy a központi közalap-tőke is növekednék, az egyes egyházak is alapot gyüjtenének, anyagilag erőhöz jutnának, vagyonosodnának, míg a centralizált kezelés mellett az egyes egyházak javára misem történhet, s a kötelezettség hű teljesítése foytán nálok a kimerülés veszélye állhat be. Sok más és figyelemre méltó okok voltak még a centralizált kezelés ellen. De minek ezeket fölemlegetni épen szerkesztő ur előtt, ki az érvek egész láncolatával küzdött, nézetének győzelemre juttatásáért, de fájdalom! sikertelenül. Az idő, a tapasztalás, a decentralizatio barátainak fog igazságot szolgáltatni. ... _ m. r. I. E levelet, mely egy tekintélyes egyházunkban évtizedek óta buzgón és kiváló sikerrel működő lelkésztől ered, nem azért tettük közzé, hogy az abban foglalt, mondhatom, sokak véleményét és reményét kifejező hangulatnak uj táplálékot nyujtsunk, hanem azért, hogy midőn tisztába kell jönnünk a teendőkre nézve, az e felett folytatandó eszmecsere oly alapból induljon ki, mely a valóságot lehetőleg megközelíti. A „longus ordo" felől mi is megvoltunk győződve — a mint ezt a konventen kifejeztük — és nem kételkedünk, hogyha akár az egyházakat, akár a lelkészeket vagy espereseket hívták volna fel az e tárgyban való szavazásra a diadalt aránytalanul nagy többség szerezte volna meg számunkra. Azt is sejtettük, hogy a konventi határozat meghozatala után sok elvrokonunk kebelében felébred a hit, hogy resurgemus, de talán a törekvés is arra, hogy resurgamus. Elbuktunk, — így szólnak — de fölkelhetünk, megkezdhetjük újra a harcot, s az uj harcban diadalra jutásunk annál biztosabb, minthogy most a tapasztalás is ,,nekünk fog igazságot szolgáltatni" — mint a fentebbi levél végszavai mondják. Mi ezt sejtettük, s egyikért azért siettünk ,,A konvent után" című sorainkat közzétenni, hogy az afféle, jogos bár, de a domestika megindult foganatosítását megakasztással fenyegető törekvéseknek e'ejét vegyük. Mert kétséget nem szenved, hogy mihelyt akármely irányban opponálásra kerül a sor, legio lesz azoknak száma, kik az oppotiálókhoz csatlakozva mindaddig, míg a konvent vagy zsinat ez ügyben nem dönt, magokat fizetésbeli kötelezettségük alól fölmentetteknek tekintenék. Pedig a híveket uj rendes évi adó vállalására birni, és épen a mostani súlyos anyagi viszonyok között, és semmi megragadóbb esemény által nem lelkesítve, hanem csupán egyházunknak hidegen átgondolt érdekei által ösztönöztetve, oly feladat, melynek keresztülvitele magában is elég nehézséggel jár; minden oly kérdés tehát, mely által rés nyilnék akár csak halasztásra is, az ügy előmenetelére nézve vészessé válhatnék. Ámde ha most megakadna a domestika csirája a maga fejlődésében, akkor ujabb évtizedek kellenének, míg az ismét életre lenne kelthető. Ezt nem szabad szem elől téveszteni, ha a közalap létre jöttét igazán óhajtjuk s ezért szükséges minden képen azon lennünk, hogy a ta-