Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-07 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. kir. Kinizsy-utca 29. sz. 1. sm, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes szám-uipéld-ám^oMsal i^Lind.ig' szol^állisitviiilsz.'^l B^P Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetésök lejárt, annak megújítására felkéretnek. Az egyházi közalap ügyében Nyilt levél a szerkesztőhez. Szerk. úr ! ^A konvent után" című cikke lapjának mult heti számában — bizonyság a resignatióról, mellyel a konventnek a ^közalap^ kezelése ügyében hozott határozatát fogadta, s melyben a leszavaztatás fölötti fájdalom leplezetlen bevallása mellett és után, mint nemes ellenfél, keserűséggel szívében, de tisztelettel a megalkotott szabályrendelet és törvény iránt, elv- és nézettársai előtt érzelmét leleplezi s ez által irányt jelöl és utasitást ad mit eselekedni s az adott viszonyok között mint kelljen viselkedni, hogy a történtek dacára a nagy cél elérhetése, a közalap megalkotása kérdésessé ne tétessék s ne veszélyeztessék-Fájdalmát osztom, — sőt állithatom — nagyon sokan osztjuk. A nézet, mit szerk. úr komoly megfontolás, a kezelés kérdésének >meghányíisa-vetése" után őszinte lelkesedéssel védett — az egyes egyházak közvetlen érdekeit megfigyelő s azok sebeit ismerő egyéniségek közül nagyon sokaknak nézetévé, s óhajtása sokaknak óhajtásává vált, s bátran s biztosan lehete vala hangoztatnia: ,,longus post me ordo idem petentium." Mert e „longus ordo" meg volt s megvan, bár annak egyesei az előleges csatározásokba beavatkozni s netalán ügyetlen maneuvrirozás által a sikert kockáztatni nem akarhatták. A triariusok harcának kimenetelét várták. A mesterre figyeltek — figyelnek most is — s vele resignálnak. Resignálok én is. De resignátióm nem tesz egészen reménytelenné. Ismerem az alkotmányos polgár kötelességét, tudom, hogy a törvényt és törvényes intézkedéseket tisztelnem s azok előtt meghajolnom első rendű tartozásom. De ha a káros törvény megalkotása meggátolható nem volt, le kell-e mondani a reményről, hogy a jövő üdvös törvénynek fog életet adni ? Ha a törvény alkalmazásában veszélyesnek tűnik föl előttem, polgári kötelességérzetem parancsolja-e, hogy az ily veszélyes alkotás előtt minden időre meghajoljak ? és nincsen-e jogom s e jog nem kötelez-e arra, hogy az ily törvénynek törvényes formák és mód szerinti megváltoztatására törekedjem ? Én meghajolok, és őszintén, minden utógondolat és fanyar érzet nélkül a cél elérésére legjobb erőm és tehetségem szerint közreműködöm. Várom az alkalmas időt és hiszem, hogy nem sértem meg szerkesztő urat, ha föltételezem róla mikép hasonlóul váró helyzetben leend — s nem követnék el talán nagy vétséget, ha idézett cikkének azon passusát, melyben a megalkotott veszélyes törvényelőtti meghajlás honfiúi kötelességét hangsúlyozza, azzal egészíteném ki: ymeghajolni mindaddig, mig a törvény alkotmányos uton törvényhozás által nem módosittatik s meg nem változtatik.€

Ezt kérni, kérelmezni szabad ; s a kérelmezés nem izgatás. És, hogy a közalap összpontosított kezeléséről alkotott konventi határozat megvalósíttatása a jövőben kérelmeztetni fog, ezt nemcsak abból lehet következtetnem, hogy a zsinati törvény életbeléptetésének módozatára nézve a magyar reform, egyház alkotó elemei, az egyes egyházak és egyházmegyék megkérdezve nem voltak ; hanem abból is, hogy az összpontosított kezelés némely egyházra nézve valóban veszélyt is rejthet. A törvényhozó gyűlésre, a zsinatra megválasztott képviselők részére utasitást adni senki nem akarhatott. A hozott törvényeket megnyugvással fogadta mindenki; azok fölött birálólag nyilatkozni s ez által a szép egyetértést megza-