Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-16 / 37. szám

plomban s a gyűlésteremben kifüggesztve volt magvas mondatok Luther Mártonra, Isten fölfegyverkezett harcosára emlékeztettek; az ő emlékezetére lett a gyűlésezés 2 első napja szentelve, mely mintegy kezdetét képezte a következő Luther-ünnepélyeknek. A protestáns egylet közgyűlésének különös érdeket kölcsönzött még azon körülmény is, hogy a pfalzi protestánsegylet 25 éves jubileumával esett össze. A fő bejáratnál s a teremben, mely megható képet nyújtott, Luther ezen mondatai voltak kifüggesztve. »Áz ige által lőn e világ meggyőzve, az ige által az egyház megmentve, az ige által helyre is tög az állani4

és »Először kérlek benneteket, hallgassátok el nevemet, mert nem lutheránusok, hanem keresztyének vagytok/1) A templom ajtaján a ker. vallás a'apjának kifejezéseként Luther 62-ik thezise diszlett: »Az egyház valódi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének szentséges evangelioma 4

2) A németországi liberális protestánsegylet törekvéseinek megfelelőleg hangzik Luthernek szava a hitről is: »hogy az ne legyen fogva vagy megkötve: ehez tartsd magad! z »Erős vár ami Istenünk4

eléneklése s dr, Leyser dékán üdvözlő beszéde után dr. Schmidt bázeli tanár tartott a zsúfolásig telt templomban jól átgondolt, megható alkalmi beszédet Ján. 18, 1. felett: Tartsd meg őket, Atyám a te nevedben, kiket adtál nekem, hogy egyek legyenek, mint mi.4 Erintette azon nagy kérdéseket is, melyek a jelenben az egyházat foglalkoztatják, s objektív előadásában élesen tűntette föl a német egyházi viszonyoknak káros voltát, és egyszersmind hivatkozva Ján. 17. 11-re jellemezte az evangy. egylidz jövendő egyesülésének előnyeit: a megtérést, Jézus Krisztus tekintélyét, a társadalom zavarának legyőzését. Az egylet első nagyobb összejövetelét május hó 16-kán tartotta Schröder berlini tanácsos elnöklete alatt. Érdekesek az azon tartott értekezések. Ziegler liegnitzi lelkész ^Lutherről mint keresztyénről« értekezett. Nem pártérdek, mondja a szónok, ösztönöz a Luther-ünnepélyre, de a szellemi közösségnek vágya a reformátorral és nagy idejével. Dacára a féktelen szidalmazásoknak, melyeket az ultramontán körök reá a jelenben sokkal vakmerőbben szórnak, mint azelőtt, Luther nem szorul védbeszédre: élete az emberfiának sorsára emlékeztet; 13 mii. lió német még ma is megveti Luthert, hacsak nem akar Rómával szakítani. E nagy veszély fenyegeti a Luther jubileumot. Az igazság követeli, hogy Luthert egész valójában valljuk az evangelium megújítójának. Népünk számon kérje tőlünk, mit birunk mi Lutherben, mi benne az üdvös és maradandó. Egyedül a szabadság hamis baratai feledik az evangy. szabadság forrását, a léleknek istenben való életét, melyet Luther újonnan föltárt. A jelen széles köreinek vallásos indifferentismusa Luther nevével s műveivel takaródzik. Az nem képes őt megérteni, ki nem fogja föl mint vallásos jellemet. Lutherre nézve nem létezett életének semmi vonatkozása, és helyzete, melyben függését Istentől ne érezte volna. Az erfurti cellában kegyelem után sovarog, de már a wormsi úton bátor hősiességgel haladt. Nem a sok vallásosság, hanem általában a vallásnak eltűnése a római egyházban tette Luthert reformátorrá. Luther személyes keresztyénségének kérdése nagy fontosságú. Keresztyénnek és Isten emberének lenni egy és ugyanaz. Olyan volt Luther főképen mint reformátor. 1) »Zum ersten bitt' ich, man wölle meines Namens geschweigen und sich nicht Luther.sch, sondern Christen heissen,* 2) »Verus thesaurus Ecclesiae est sacrosanctum Evangélium glóriáé et gratjae Dei.« Nem tanaiban kell őt megítélnünk, nem is a külső tettek sikere után, hanem jiui viszonyában az Istenhez. Vasszorgalmu volt, de a természettől is gazdag ajándékokban részesült, kivált nyelvtanulási képességét tekintve. Testi gyengeségeit, melyek sokszor gyötörték, páli állhatatossággal tűrte. Nyíltság, odaadás s ájtatosság voltak szivének legnemesebb jellemvonásai, lénye semmi stoikust vagy világmegvetést nem mutat, semmi elkeseredést a világ s az emberek ellen. Nem a külső benyomások kényszerűsége, hanem belseje szülte elhatározását. Tulajdonságaiban visszatükröződik valami a német nép természetes jellemvonásából. Jelleme borzasztó kísértéseken és megalázásokon ment át, s csak is az volt képes működése terét termékenyíteni: Rómának zsarnoki nyomása oka annak, »hogy a tüzes fej abthat, was kindisch war. 1518-ban lett bizonysága szerint a zárdában a pokol egész kínját tapasztalta, s csaknem elmentette az Isten haragjaba. Saulusból itt is Pal lett. Luthernek utja az igazi bűnbánat utja. Csak miután átlátta, hogy az igazság számára a római egyházban, nincs hely, szakított vele azon szavakkal: „Menj te istentelen, elkárhozott s gyalázatos Róma!*)4

Kinek a nyugalom legfőbb kincse, az megbotránkozik e tekintet nélküli nyelvezeten, de a ki előtt legfőbb az igazság, az dicsőíti a zivatart, levegőttisztitó és termékenyítő áldasa miatt. Világtörténeti hivatásának tudata nem fosztja meg Luthert azon egyszerű ker. érzéstől, melylyel egy Emsert, Ecket vagy Cochláust jóval felülmúlt. Ha Luthert makacssággal vádolják, ugy nem kell feledni, hogy az ujrakeresztelők képostromlók s a lázadó parasztok seregének azért állott ellen oly keményen, mert akarta, hogy egyedül Isten uralkodjék. Luther eljárása az urvacsorai vitákban téves és megtámadható, kimagyarázható azonban szivének Istenben való viszonyából, mint téves erkölcsi Ítélete is I-Iassiai Fülöp kettős hazassága fölött. Az egyes keresztyén személyes felelőssége Isten előtt a hit dolgában Luther életműve által alakíttatott át. Népünk üdvére adatott nekünk Luther mint keresztény és mint reformátor. Ez Ziegler »Luther mint keresztyén« felett tartott beszédének rövid tartalma. Május 17. délelőtt a »pfalzi prote>tánsegylet« 25 éves jubileuma tartatott meg. Az ünnepibeszédet llópfner neustadti lelkész tartotta, melyben rövid áttekintést adott az egylet történetéről. Ez alkalomra dr. Schenkel heidelbergi theol. tanár és consist. tanácsos egy üdvözlő iratot küldött át, melyet Exter elnök átnyújtott, s mely a tagok között nagy lelkesedést szült. Az nap délután a második nagyobb összejövetel tartatott meg, melyen Richter mariendorfi lelkész »a reformátióművéről« értekezett. Beszédének tartalma röviden a következő. Egy ember nem volt képes a reformatiót keresztülvinni. A gondolkodást és érzést egész teljében kellett megújítani az őskeresztyénség szellemében. Az újonnan szezett jogot a gyülekezetek többé nem adták ki kezükből, a német polgári elem s a hatóságok együttesen mozdították elő a reformátiót, a vallásos élet ziláltságából való megszabadulást. Előbb a tanok tisztultak meg az emberi tételektől, azután a visszaélések szüntettettek meg, s csak ezen az alapon volt visszaállítható az Istennek lélekben és igazságban való imádása. Luthert dolgozótársai közül legfőbbképen Melanchton egészítette ki; Luther tiieologus, Melanchton bölcsész volt. Az epigonok megfelejtkeztek a melanchtoni szellem tudományos erőhatalmáról, s megteremtették a vészthozó egyoldalúságot a lutheri egyházban. Bucer Márton, Straszburg *) »Nun fahre hin, du unseliges, verdammtes, lásterliches.Rom.« 74*