Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-26 / 34. szám

egyházlátogatast 14 anya- és 17 leánygyülekezetben el­végezte és intézkedett tapasztalásai szerint, nevezetesen hogy az egyháztanács minden három évben újra válasz­tassák, hogy a vagyon teljesen biztosíttassák, a szám­adások kellő rendben vezettessenek és az itt-ott előforduló iskolai fogyatkozások szüntettessenek meg. A lelkészek és tanítók szegénységével majd nem mindenütt találkozott. A hivek száma, kivált az Amerikába történő vándorlá­sok által, fogy ugyan, de vigasztal az, hogy a vándor­lók egyhazuk és hónuk szeretetét távolban sem veszítik és anyagi és családi viszonyaik rendezésére körülbelül 200,000 frtot küldtek haza. Kassán a magyar-német egyházban Brósz Jónat felügyelő és Csislcó János lel­kész buzgolkodása folytán, valóságos mintaállapotokra talált. Kevésbé örvendetes volt a szerzett tapasztalas Pazdicson és Mernyiken. Felső-Kemencén constataltatott, hogy ott Kossuth Lajos nagy hazankfia Czapkai lelkész alatt confirmaltatott. A többi jelentésből még felemlít­jük, hogy 5 hitielölt szenteltelett fel, 28 vérrokonsági és sógorsági akadály miatt felmentés kéretett, 8 tanitó, egy-egy IOO frttal kapta a Zsedényi4éle ösztöndijt ; kö­rülbelül 60,000 frt folyt be kegyes adakozasok és ala­pitvan) ok utján egyházi és iskolai célokra; ő felsége 700 frtot küldött szegény egyhazak gyamolitására. A superintendens kimeritő jelentését következő elfogadott indítványokkal zárta be : az anyakönyvek 1884-ik évi január hó elsejétől kezdve az egész kerületben magyar nyelven vezetendők, mit az egyetemes gyűlésen a kiküldöttek az egyház többi kerületeire nézve is indít­ványozni fognak, valamint azt is, hogy az egyetemes gyűlés eddigelé 3 nyelven megjelent jegyzőkönyve csak magyar nyelven jelenjék meg, hogy a magyar agenda újra adassék ki, átdolgozott formában és hogy ez évi nov. 10-dike, mint Ijuther négyszázados születésnapja ünnepélyes istenitisztelettel tartassék meg. Tudomásul adatott a közgyűlésnek, hogy Lichten­stein József kerületi pénztárnoknak megválasztatott, hogy Miskolcon, Prónay egyetemes felügyelő ő méltósaganak beiktatasi ünnepélyére rendkívüli ker. közgyűlés tarta­tott és hogy Jóny Tivadar 270,000 frtnyi vagyonat, a sárospataki főiskola, a miskolci ev. és ref. gymnáziumok részére jaró összegek levonasával, végrendeletileg a kézs­márki Lyceumnak hagyományozta. A középtanodai törvény tekintetében jelentetett, hogy a rozsnyói főgymnázium a kormány nyal szerző­désre lépvén, attól évenkint 7000 frtot nyer tanintéze­tének rendezése céljából a törvény értélmében. A be­mutatott szerződés, melynek alapján a kormány jogában álland 4 tanait, megától értetik ev. hitűeket kinevezni, jóváhagyatott, miután az egyház és a tanintézet auto­nomiaja semmiképen nem érintetett. Jellemzésül még emlitem, hogy egy tanárnak fizetése IOOO frtból és 150 frtnyi lakbérből fog allani. A mennyiben a kerület többi gymnaziumai is önerejükből a törvény értelmében szer­vezkedni képesek nem volnának, megengedtetik azok­nak is a fennálló középtanodai törvény értelmében ál­lamsegélyért folyamodni, de az állammal kötött szerző­dést végleges jóváhagyas végett kötelesek mindég a kerületi gyűlésnek beterjeszteni. Túlesvén a középtanodai ügyön, a coordinatíó, egy­házi szervezet főbb pontjai tárgyaltattak és véglegesen szövegeztettek. Hosszú, heves vita után módosíttatott a 24. § d. pontja azon értelemben, hogy nem elegendő az esperességi elnökség tudomása, ha az. egyházközség valamit eladni, venni, vagy épiteni akar, de szükséges az illető esperességi elnökség jóváhagyása is. A28.§szö vege hosszas vita utan megmaradt ilyképen »tiztag kiva­natára szavazásnak van helye, szavazategyenlőség esetén az életkor szerint idősebb elnök dönt«, t. i. egyházi köz­gyűlésekben. Módosíttatott még a 46, § ugy, hogy az egyha/.tanács nem jelöl ki, hanem csak ajanl 3 egyént lelkészválaszlás esetében. A megválasztottnak magyar honpolgárnak kell lenni. A 118. §-nál kimutatta a kézs­márki lyceum, hogy 1760 a szepességi nemesség a kö­tött s coalitió« és későbben a XIII városi tátraaljai és Vll bányavárosi esperességek az 1839-ben kiállított „amica4 szerint a tanintézet felett a pártfogóságot vállal­tak magukra, minél fogva az intézet kerületi jellegű és független volt a helybeli egyházközség, valamint a VI szabad királyi városok esperességének befolyásától. Ezen allapotot az utolsó 1865-ben tartott canonica visitatió is jóváhagyja és fenntartja. E jellem megóvását kéri az uj szervezetben is. Erre határozatba ment, hogy a gym­náziumok, kivéve az eperjesi és kézsrnárlci főiskolákat, csakis azon esperességi gyűlésen, melynek keretén belül feküsznek, érvényesittethetik szavazataikat, más viszonyai­kat és jogaikat megváltoztatni, az uj szervezetnek ni 1 csen céljában. Az nap még a kerületi gyamintézet Brósz János és Stehlo főesperes ikerelnöklete alatt végezte dolgait. A mult évben gyűjtetett és pedi<^ : 968 frt 89 kr. sza­badrendelkezésre, 440 frt 42 kr., hatarozott célokra, 640 frt I kr. kiosztva lett, 127 frt 43 kr. tőkésittetett, 48 frt 39 kr. költségre adatott ki. Összesen gyűjtetett az egyes egyházakban 2223 frt 16 kr. A kiosztható rész azon összegből tett 381 frt 69 krt., mely részlet 7 egyház közt lett felosztva, úgy hogy egy-egy 54 frt 52 krt ka­pott. A tegnap este, a gyámintézeti istenitisztelet alkal­maval begyűlt offertorium 89 frttal 151 /2 krral két részre osztatott, ügy hogy a berki egyházra 44 frt 57 kr. és a nagy szeretet adományra 44 trt 58V2 kr esett; az utóbbira Hernád Vécse ajanltatott az egyetemes gyam­intézetnek. Az utolsó napon, augustus 15-én a közgyűlés me­gint az egyházi rendezet feletti tárgyalással kezdődött. A 122-ik §-ba még az foglaltatott, hogy a kerületi gyűlést elmulasztó esperesség, illetőleg a kirendelt tagok el is marasztalhatók pénzbirságban. A 272-ik § azzal tolda tott meg, hogy a vallástanitó a középtanodában csak szakember, az az végzett és megvizsgált theologus lehet. A theologiai tanulók rendkívüliek is lehetnek. Dacára a tanári értekezlet ellenvéleményezésének a 290 § értelmé ben az osztályzatosztó szigorlatokon kivül még ünne­pélyes zarvizsgák is rendeltetnek el. A 338-ik § pedig ily értelemben egészíttetett ki, hogy esperességi, egy­házkerületi adó csak az egyház meghallgatása és »a több­ség hozzájárásával* vethető ki. Ezen letargyalt és jog­erőre emelt egyházi rendezet magyar, német és tót nyel­ven ki fog nyomatni és az utasítások elkészülésével a jövő évi kerületi gyűlésig életbe fog léptetni. A debreceni ev. fiókegyháznak kérvénye az önál­lósítás iránt jogosítottnak találtatván, az anyaegyházzá emelés kimondatott. A Baldácsy féle alapítvány értelmében a jövedelem szegény egyházak, lelkészek vagy azok özvegyei és ár­vái közt felosztandó és a superintendens fizetésének emelésére fordítandó. A kiküldött bizottság nézetét, hogy a superintendens fizetésére a nevezett jövedelem egy harmada fordittassék, a gyűlés is elfogadta. A kerületi árvaház Rozsnyón némethoni ajándékok­ban 1000 márkkai segélyeztetett és még van remény további segélyekre is. A tőkealap áll 10,068 frtból, azon 1000 frton kivül, melyet Kassa ev. egyháza ala­pítvány fejében adományozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom