Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-19 / 33. szám

templom, belső berendezését tekintve, igazi unicum, mert* sehol sem maradtak fenn a régi basilikákra emlékeztető belső alkatrészek oly híven s oly szilárd állapotban, mint itt. Es a mi még nevezetesebb, a két utóbbi évtizedben a régi templomot, a mostani alatt teljesen kiásták. Egy széles lépcsőn lemenve, elbámul az ember, midőn magát ott lenn egy második, régibb templomban találja. Píárom hajója van s a felsőnél még nagyobb oltárfülkével bir, falai fedve vannak számos freskókkal, melyek a középkor legrégibb freskó festészetének ismeretére vonatkozólag igen fontosak. Majd még mélyebbre hatoltak, s felfedezték az alsó templom oltárfülkéje alatt a mithras szentélyét; ama phrigiai istenét, kinek tisztelete Rómában a császárok alatt nagyon elterjedt. E felfedezés világosan bizonyitá, hogy a keresztyének Konstantin után e mithrás szentélyt elfoglalták és keresztyén templommá alakították. A római legenda szerint itt állott ama Kelemennek háza, ki egyik tagja a flaviusi császári családnak, mint második vagy harmadik utódja Péternek, ült a pápai székben, és a kinek nevéhez az egyház legrégibb történetére nézve oly nevezetes Kelemen-féle irodalom fűződik. Annyi történeti igazság mindenesetre van ebben, hogy egy Kelemen nevű kiváló egyén tagja volt a legrégibb római keresztyén gyülekezetnek, és ez nem lesz más, mint ama Kelemen, Domitian nagybátyja, kinek viseletéről s halála okairól Tacitus és Svetonius homályos adatokat nyújtanak, melyekből azonban mégis kivehető, hogy titokban keresztyén volt, valamint neje Domitilla is, ki a via appián a legrégibb temetkezési helyek egyikét alapította. De legyen ez elég a régi keresztyén templomok csoportjából. Az első hat századból 72-őt számitnak fel mint ide tartozót, melyekről részint az irodalom, lészint e fennmaradt emlékek is tanúskodnak. Sok a meglevők közül természetesen annyira átalakíttatott, újra építtetett, hogy a régi épületből alig maradt meg valami és ezeket már nem mint régi keresztyén templomokat, hanem mint a renaissance alkotásait kell tekintenünk. És most majd ezredévet kell átugornunk. Középkori templom tulajdonkép egy sincs Rómában. A szép román és góth építményeket, a minőket Némethonban találhatni, itt hasztalan keressük; a mostani város száz és száz kupoláival a renaissance teremtménye. E művészeti irány sok régi keresztyén templomot egészen átalakított, s bennünk egy egészen uj világba: a fény, ragyogás, földi jólét és uralom világába vezet, mind ezekre vonatkozó lag ezen stil tagadhatlanul a leghatásteljesebb ugyan, e körülmény azonban annál kevésbbé ajánlja keresztyén templomok emelésénél. De térjünk be végül ama templomba, mely, mint a renaissance főképviselője mindenek bámulatát felkölti : a Szent-Péter templomába. Az észak szülöttére nézve mindenesetre megkapó hatást gyakorolnak a Vatikán he'yiségei, honnét még ma is oly titokzatos hálózat nyúlik szét minden országra. De mindenki ugy találja, hogy várakozását felülmúlja a valóság, midőn a Tiber hídján átmegy, Hadrian mausoleuma, vulgo angyalvár mellett elhalad és a borgói szennyes, szegényes néplakásokkal teljes szűk utcából kilépve, egyszerre a páratlan nagyszerű Pétertéren látja magát, hol a tágas körben egész embertömegek elveszni látszanak. Pia pedig tul vagyunk a tágas félivben négyszeres oszlopsorral bezárt téren s a büszke egyptomi obeliszk mellett elhaladva, a hatalmas kapun és előcsarnokon' át belépünk a templomba, akkor épenséggel ugy érezzük magunkat, mint egy csepp a nagy óceánban, e boltozatok alatt s e márvány tömegek közt, melyek oly területet zárnak be, hogy ebbe a freiburgi miinstert majd négyszer, a kölni domot többször mint kétszer bele lehetne állítani. Itt látható világosan, hogy a törekvés a roppant kiterjedés után a basilikastil oszlopalkotmányát kiszoritá, és ennek helyére a romaiak tömör pillér- és boltozatépitménye lépett. A kupola képződése a középkori polygon alakból kerekdeddé, mely a négy pilléren mintegy a levegőben látszik úszni, mutatja a technikának óriás haladásat, valamint a középkor békóiból kibontakozott szellemnek subjectivitásat, mely a templom építés hagyományos alaprajzával önkényüleg játszik, és itt e kupola építményekben diadalát ünnepli az anyag felett, egyszersmind azonban a leghívebb kifejezőjévé lesz egy oly uralomnak, mint a papai. — Ha nem zárjuk el érzékeinket az épület hatása előtt, — ha körül járunk a büszke ragyogó csarnokokban, ha oda megyünk Péter sírjához a kupola alatt, s onnét szét tekintve látjuk fent és alant — mindenfelől a csillogást, a fényárt, vagy ha felmegyünk s onnét a 405 láb szédítő magasságból nézünk le a templom belsejébe, vagy kifelé a város felett száll el tekintetünk a kö^éptenger tükréig, ha sorba vesszük e kápolnákat és fülkéket bámulva a mű emlékeket, a nagy sekrestyében felhalmozott kincseket; a mindenfelől megragadó hatás varázsa alatt be kell vallanunk, hogy „mint egy második ég, emelkedik fel szt. Péter csudálatos dómja az égbe.« lís valóban, ha valaha az egész keresztyénség egy uralkodó pálcája alá kerülne, s előtte meghajolna a keresztyénség hite, nem adhatna e nagyszerű gondolatnak megfelelőbb kifejezést mint e templommal. Azonban, ha az ember meg szokta a cultust nem pusztán érzéki benyomásokban keresni, akkor azonnal előtűnik a képnek másik: kevésbbé fényes oldala is... nem lehet tagadni, hogy törekedtek az istenitiszteletnek méltó helyeket berendezni, és ha a vallásosság a templomok művészi kiékesitésében állana, akkor Róma volna a föld legkegyesebb városa. Azt is meg kell engedni, hogy az egyház, midőn az istentiszteletnél az érzékeknek hízeleg, kénytelen volt bizonyos fokig tekintetbe venni az ottani népnek lelki szükségletét. E városnak, a maga fénykorában — s ez épen összeesik a keresztyénség emelkedésével — művészeti gazdagsága folytán oly ragyogással kellett birnia, a melyhez hasonlót a mi legfényesebb modern nagy városaink még távolról sem képesek felmutatni. Ennek népét, mely a legalsóbb osztályokig, majdnem összes szellemi táplálékát a szemlélet utján nyerte, mely meg szokta templomait és isteneit a szépség mintaképeiben szemlélhetni, — egy egyszerű templom, egyszerű, józan cultus képtelen lett volna a keresztről szóló tannak megnyerni. — Panem et circenses 1 hangzott fel a régi rómaiak kiáltása; e jelszavaknak hódol ma is a nép. Boldog, ha mulathat a látványosságban, gyönyörködhetik a színházban, a corson s más helyeken ; de a templom is gondoskodik számára circenses-ekről, és ez által tényleg színházzá alacsonyul. E benyomást érezni fogja mind az, ki már egyszer egy egyházi ünnepélyen részt vett. Rómaban mohón felhasználják alkalmul egy egy szentnek centenáriumát, vagy valahol csudatevő Máriaképet, hogy a népnek egy tarka színjátékot nyújtsanak. Nagy plakátok ragasztatnak ki az invito sacroval, az illető templomokon tarka baldachinok hirdetik az ajtók felett, hogy nevezetes ünnepély van készülőben ; és ha az ember szerencsésen áthatolhatott a bejárást megszállva tartó koldusok csapatján, majd megvakul a ragyogó kivilágítástól, mely a templomot legfelsőbb boltozatáig megtölti. Az oszlopok veres posztóval vannak körülvéve, kevert néptömeg sürög-forog a templom tágas belsejé,-