Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-19 / 33. szám

ben, vidáman társalogva; sokan gyermekeiket vállaikra emelik, hogy jobban láthassanak, mert ott a chorus megett egy érsek ül, mellette püspökök aranytól ragyogó ornatusban, s közöttük az alsóbb papság sorai. Mindannyian mozdulatlanul hallgaltják az éneket, mely elbájolólag hangzik egy állványról s valóban megragadó is volna, ha nem zajongna ott a kevergő néptömeg s nem háboritná meg az ember belsejét a tudat, hogy a soprán hangot heréltek viszik. Hasonló ünnepélyt láttam a kapucinusok templomában, és a jezsuiták pazarul ékesített nagy templomában is ; itt oly nagy volt a néptódulás, hogy rendőrség és carabinierik ellenőrzék a ki- és be csődülést. Nem kevésbé sajátságosan hatott szt. Kelemen emlékünnepe is a már fentnebb emiitett templomban nov. 23-án. Az alsó templom ki volt vilagitva, minden ereklyék kiállítva, és ezek tartói rendre forró. A tribünről hangzott az ének s fenn a chorusban ott ült ismét a clerus némán mozdulatlan, míg lenn a nép jókedvüleg s csevegve járt kelt és az idegenek százanként sétálgattak keresztül-kasul a templom hajóján s chorusán. A komoly szemlélőben önkéntelen fel kelle merülni a kérdésnek : váljon templomban van-e, vagy színházban, Isten házában-e, vagy a forumon? Hogy mily jelentősége lehet itt a buzgólkodásnak és lelki épülésnek, azt könnyű elgondolni, és ha az ember Németországból jön, előtte e teljes áhitatnélküli szertartás, a nyugalom és csend hiánya az Istenházában a legnagyobb mértékben visszataszító. Bizonyos, hogy a német katholicismus sok s mély vallási tartalommal bir, istenitisztelete a gyülekezeté, s mindazt, bár nem ismeri el, ki tagadhatná, mégis csak a reformatió hatásának köszönheti: mind ennek azonban ellentétét tapasztalja az ember, a mint Rómához közeledik, s legfőkép itt és Nápolyban. Az egyház tényei objectiv hatnak, minek is aztán az ünneplőnek subjectiv felbuzdulása ? Innét a robotszerűség a papok rituális tetteiben, kik mig az áhítat óráin liturgikai feladatukat végezik a templomban, nyugodtan köröztetik maguk között a . . . burnótszelencét. Itt egy gyermek szertartásos ruha nélkül assistál, ott — Péter templomában •— egyszerre mondanak misét három, négy oltáron, egyiknél hangosan, a másiknál csöndesen, és e közben az idegenek százanként futkosnak körül a templomban, kezükben a vereskötésii Baedekkerrel, mig a vezetők Európa minden cultur nyelven csevegik magyarázataikat az emlékekhez. Ha maguk az egyház hivatalos képviselői ennyire túlozzák a szent cselekedetek objectiv hatását, mit lehet akkor várni a népnél ? Nem csudálkozhatunk, ha a nép, a helyett, hogy bajaiban az élő Istenhez fordulna, kocsira takarítja a pénzét, hogy ezen az araceli barátok a Kapitoliumon, az itteni templomból elhozhassák a bambinót a beteghez, ha Péter és Krisztus szobrának lábai a templomokban a nép csókjaitól elvásnak, ha a scala santa a Lateránnál a térden csúszás kellemetlensége dacára még ma is rendre ugy használtatik mint igen kényelmes ut a bűnbocsánat elnyerésére. — Hol a hit hiányzik, ott helyet foglal a babona, ezt régi tapasztalás igazolja. És ha nem kételkedünk is azon, hogy egyik-másik hivő, midőn ott a máriakép előtt, vagy a templom egyik szögletében térdepel imádkozva, csakugyan buzgóságba is van merülve, s az áhítat percein valóban vigasztalást talál; de még is hiányzik itt s épen az, a mi az ily buzgólkodást — az e czélra rendelt templomban — oly jellemzővé teszi a kereszténységben, — hiányzik a gyülekezet. A keresztyénség híven az általános papság eszméjéhez, melyben mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban, megalkotta a közös istenitiszteletet, és ha valami feltünhetik ugy, mint a keresztyénség lényegének teljes elferdítése, ugy az épen a gyülekezeti istenitiszteletnek megsemmisítése. Padok és székek nincsenek a római templomokban, szószékek sincsenek; az alkalmilag felütött állványok pótolják ezek hiányát. Mire valók is volnának ? Közös énekről, imáról, a minőt a német kath. templomokban is találhatni, itt szó sincs. Valóban ha a mostani római cultus már Constantin előtt ki lett volna fejlődve, akkor hihető, hogy a keresztyénségnek sokkal kevesebb küzdelmet kell vala kiállania, mert a római pogány államvallás alig látott volna benne mást mint magához hasonlót, s talán ép ugy megtűrte volna, mint sok más érthetetlen keleti kultust. Igaz, hogy a templomoknak más alakjuk, s az imádás tárgyainak: az égieknek más nevük van, de itt van a legszentebb, kihez csak a papok közeledhetnek, itt van a pontifex maximus; ugyanazt a nevet viseli ma is, és az augurok és haruspexek is ép oly kevéssé hiányzanak, mint azon követelés, hogy az ősi vallás hagyományos szabályai szerint rendezze és vezesse ügyeit az állam is. A város az 1870-dik év eseményei folytán régebbi egyházi jelleméből természetesen sokat vesztett. Az egyházi ünnepek száma nevezetesen megszorittatott, s ha megtartatnak, sem fejtik ki többé távolról sem a régi fényt. A körmenetek, a barátok, a különböző seminariumok tagjainak felvonulásai részben egészen eltűntek, részben igen szük korlátok közé szoríttattak. Ennek dacára azonban papokat s barátokat még most is nagy számmal lehet látni az utcákon. Midőn halljuk, hogy Romának 52 plébániája és összesen 323 temploma, akkor könynyen megfoghatónak találjuk, hogy a clérus a városban még mindig több ezer tagot számlál a szt. Péter templomának és a pápai udvarnak lelkészi karán kivül. A pápa közvetlen környezetét 1821 személy képezi, s ezeknek legalább is fele a clerushoz tartozik ; ha számba vesszük továbbá az alsóbb rangú hivatalnokokat, és a szolgaszemélyzetet, melyből sokan házasok és családjukkal a vaticanban laknak; ugy bátran tehetjük 3000-re a vaticani palota lakosságát. Ennek folytán könnyen meg lehet érteni, hogy a pápa minden nehézség nélkül talál alkalmat a hozzá Péterfillér címén begyülő milliók felhasználására. A szerzetesség Rómában mint egész Italiában kihaló félben van, miután az állami törvények a zárdákat eltörölték és az egyházi javakat lefoglalták. E mellett is azonban a kihalás lassau megy, miután a szerzetek pártolói találnak utakat a törvény megkerülésére. 1871-ben, tehát nem sokkal a város elfoglalása után tartott népszámlálás alkalmával csak magában Rómában volt 216 férfi és nőzárda4588 taggal és 3,380,145 frank évi bevétellel. Ide járul még a városhoz tartozott provinciában 258 zárda 3593 taggal és másfél millió frank jövedelemmel. Az olasz kormány az egész királyságban 2414 zárdát talált 38,396 taggal. 1877 dec. elsején 839 millió frank értékű ingatlan vagyon foglaltatott le. Ennek egy nagy részét saját világi céljaira tartotta vissza az állam, más részét a provinciáknak, községeknek engedte át közhaszna-célokra. Különben kötetelezettségeket is vett át, u. m. a barátok és apácák nyugdíjazását, plébániák, iskolák és jótékony intézetek alapítását, patronusok kártalanítását, — és pedig oly mértékben, hogy mindezekre a lefoglalt egyházi javak jövedelme nem is elég. Évenkint marad fenn deficit, melyet az állam pénztára kénytelen fedezni s mely csak a nyugdijasok elhalásával kevesbül lassanként. Mindezekből látható, mily roppant változásokat idézett elő az olasz királyság felállítása az egyházi viszonyokban is,