Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-12 / 32. szám

az egyik ker. gyűlés is ujabban szintén elrendelte, hogy az iskolai év gyülekezeteinkben mindenütt legalább 8 hónapig tartson, vagyis, óhajtásunk szerint, kezdődjék az év szeptember első felében, a confirmáció tétessék át áldozó-csütörtökre s az évzáró vizsgálat a rákövetkező vasárnapra. A dunamelléki egyházkerület által ujabban kiadott iskolai kézikönyvek némelyike iskoláinkban még ma sincs mindenütt elfogadva használatra, holott ezt a legutóbbi egyh. ker. közgyűlés újonnan is elrendelte. Ennek általánosan hangoztatott, de nyilvánosan kimondani átallott oka az, hogy e tankönyvek módszere és irálya a régibb használatú könyvekétől jóval eltér, s különösen a felfogás és a nyelvezet még a fejlettebb fokú értelmet is nem egyszer próbára teszi. E dolgot nem lehet tovább hallgatással mellőzni (néma gyermeknek anyja sem érti szavát), minélfogva e kérdés megoldása az e. m. tanügyi bizottság figyelmébe ajánltatik. Végül magának a lelkészi értekezletnek megalkotása | és életbeléptétése iránti indítvány vétetett tárgyalás alá. Jelen összejövetelünk is rreggyőzőleg igazolván a lelkészi értekezlet tartásának szükségét, egyhangú lelkesedéssel kimondottuk, miszerint feltétlenül kívánatos, hogy ez iidvös intézmény egyházmegyénkben is életbeléptettessék. Az ezáltal elérendő cél : a folytonos önképzés, valláserkölcsi és gyakorlati kérdések megvitatása, a testületi szellem ápolása, érdekeinek megóvása. Osztassék fel az egyházmegye 3 kisebb, lehetőleg egyenlő nagyságú körre: a kisebb körök évenkint legalább egyszer, maga a lelkészi egyesület pedig évenkint junius hóban értekezletet tartsanak. A lelkészi értekezletnek legyen minden megyebeli lelkész és segédlelkész — s kizárólag csakis ezek — rendes és kötelezett tagja. Ezek után a megbeszélt elvek alapján készítendő alapszabály-javaslat szövegezésére egy 3 tagból álló bizottság küldetett ki, azon utasítással, hogy javaslatát mielőbb elkészítve, terjessze be azt az esperes úrhoz, ki az alakuló lelkészi értekezletet még ez év folytán ugyancsak K.-Nyékre egy behivandja. E szerint a lelkészi értekezlet ügye egyh. megyénkben a megvalósulás rendes kerékvágásába zökkent, a jelenvolt lelkésztársak mindnyájan" lelkesedéssel karolták fel ez eszmét, s igy semmi kétség, hogy az nemsokára köztünk is testet ölt. S most, miután már tollat fogtam, legyen szabad visszatérnem a közalap életbelépésének nem csekély fontosságú, de eddigelé, fájdalom, alig szellőztetett kérdésére. Hogyan történhetett az, hogy mig alárendelt fontosságú kérdésekben, mint p. o. az egyenruha dolgában, egymást érték a hírlapi közlések és indítványok, a közalap tényleges keresztülvitelének nagy munkájával szemben sajnosan nélkülöznünk kell a tapasztaltabb férfiak gyakorlati tanácsait, s egyszerűen a conventi száraz utasításra vagyunk kénytelenek támaszkodni. A külföldi prot. egyházakban egy ily mérhetlen horderejű intézménynek gyakorlati életbe való átültetését egész halmaz röpirat és könyv megjelenése előzi meg : ellenben nálunk nem történt e tekintetben semmi. Minden lelkész saját gyenge erejére s legjobb belátására van utalva. Még csak lelkészi értekezletek sem voltak mindenütt. Nem gondoltuk meg, hogy minden a kiviteltől függ. Neki mentünk az ütközetnek készületlenül. Hát az isten szent szerelméért hogy ne hallatszanék most a vész és jajkiáltás mindenfelől ? 1... Most már hiába panaszkodunk a 20 kr. minimum miatt, hiába hivatkozunk arra, hogy hiszen a nyári hónapokban, e nagy munkaidőben, midőn a természet templomában van minden ember, s a mi kézzel csinált templomunk többnyire üres szokott lenni, hogy — mondom — ilyen kedvezőtlen körülmények közt kockáztatott dolog megkísérteni ily fontos dolog életbeléptetését: mindezek ma már túlhaladott kérdések s kár ezekkel az időt tölteni. A kérdés most már csak az : mit tegyünk, hogy dacára mindeme nehézségnek, az ügy sikere mégis biztosítva legyen ? Egyenes felelet helyett legyen szabad elmondanom, miként jártam én el a közalap keresztül vitelében gyülekezetemben ? — Még akkor, mikor az országos közalapot a zsinat törvényileg kimondotta, s e célra annak tagjai nagyszerű ajánlatokat tettek, még akkor megragadtam az alkalmat, az ügy iránt híveim fkörében az érdeklőséget felkölteni, s egy vasárnap délutáni összejövetel alkalmával az iskola-teremben részletesen ismertettem a közalap ügyét, mely akkor örvendetes fogadtatással találkozott. Most, hogy az életbeléptetésre vonatkozó conventi utasítás megérkezett, a presbyteriumban többször és részletesen előadtam az ügyet, valamint a szószékről is ugy a törvény mint a felhívó szózat felolvasása alkalmával híveim figyelmébe nyomatékosan ajánlottam, egyszersmind alkalmi prédikációt is tartván e tárgyban, mintegy illusztrációjául a felhívó szózatnak. Ennek meglett az a hatása, hogy az istenitisztelet végeztével, bár itt-ott az elégedetlenség félreismerhetlen jeleível s egyes félig elfojtott kifakadásokkal találkozám, felhívásomra a templomban jelen volt családfők, csekély kivétellel, az iskola-terembe vonultak, s miután ott ujolag szivükre kötém e minden prot. ember támogatására méltó ügyet, az aláírást legott megkezdettük, lelkész, tanitó, elöljárók, mint illik, jó példával menvén elől. S örömmel tapasztaltam, hogy egyes szükkeblüeket leszámítva, a jelenlévők többsége szivesen s egyik-másik aránylag nagyobb összeggel sorakozott a külömböző osztályokba. Tehát nagy volt örömem. Ám az aláírási ívvel kiküldött gondnokok már nem épen kedves fogadtatásban részesülének. Mind mondják, a legdurvább kifejezésekkel és sértésekkel illettettek egyesek részéről, sőt még az én személyem is erős megtámadásnak lett kitéve, ezt mondván a többek közt egy neki keseredett öreg asszony : „Bárcsak ide se hozták volna azt a papot, azt az uj adót is ő hozta a nyakunkra!8 Bocsánat, hogy a magam ügyes-bajos dolgát a közönség elé cipelem. De ama vén asszony e kifakadásában egy igen fontos tanúság rejlik, s ez az, hogy a közalap mibenléte még ismeretlen a közönség előtt. Mert kérdem, tett-e valamit az egyetemes egyház a közalap népszerű ismertetésére ? . . . Nem, mert ezt a gyülekezetek lelkészeire bizta és azon híszemben volt, hogy ennyi elég ez intézmény népszerűsítése és megkedveltetése céljából. De tisztelettel kérdem : mit tegyen a lelkész ilyen kedvezőtlen körülmények közt minő a mostani, mikor a gyülekezet apraja-nagyja a legszorgosabb mezei és házi munkával van állandón elfoglalva, s feléje se néz az Istenházának, hanem a vasárnapra lelki épülés helyett, a testi nyugodalomnak szenteli. . . . Hát én egyszerűen azt teszem, hogy a közalap tárgyában mondott egyházi beszédemet több száz példányban kinyomatom és híveim között ingyen szétosztatom. íme tehát a közalap népszerű ismertetése : ez volna szerintem a jelen körülmények közt a legsürgősebb teendő. Népszerű nyelven irt röpiratokat kellene kibocsátani, melyekben az egyetemes egyház égető bajai konkrét tényekben és példákban is feltüntetve legyenek, a