Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-22 / 29. szám

semmi különös befolyást, hanem a felekezet a segélyezett iskolákban is tartsa meg azon rendelkezési jogot, melyet az uj középiskolai törvény meghagyott, mert hiszen kiterjeszteni az uj törvénynek érintett rendelkezését az összes iskolákra, annyi volna, mint az egész prot. közoktatási önkormányzat feladása, mint az összes alapok és alapítványoknak a kormány rendelkezése alá bocsájtása. Államsegély és állami befolyás közt nincs szükségszertiségi viszony; lehet csinálni igy, lehet csinálni amúgy, az állam adhat segélyt a nélkül, hogy hozzá kösse a beavatkozás feltételét; adhat ugy, hogy hozzá köti, adhat ugy, hogy nem köti, amint célszerűnek találtatik. A történelmi előzmények a mellett szólnak, hogy van a kettő közt egybeftiggés ; eddig nem kaptunk semmit, nem is avatkozott az állam iskoláink kezelésébe, viszonyunk az államhoz az volt, hogy bírtuk a szabadságot a szegénységgel párosítva : ebből azonban nem folyik logikailag, hogy ha kapunk valamit, azért adjuk oda a szabadságot, inkább folynék az, hogy ha elvették a szabadságot, szüntessék meg a szegénységet; ha az állam ugy találja, hogy ránk bizhatja pénzét, mert jó kezekbe adja, akkor épen nem szükséges, hogy érette jogokat confiscáljon. Különben ha valaki teljességgel nem birná egymástól elválasztani az állami segélyt és befolyást, megnyugvást találhat abban, hogy az állam az épen meghozott törvényben már anticipált; biztosított magának oly nagy rendelkezési jogot, hogy csakis az igazságnak s az eddigi megszokott formáknak lesz elég téve, csak a súlyegyen lesz helyreállítva, ha utólagosan megadja a megfelelő segélyt, mert valóban az eddigi felfogás szerint is a legnagyobb méltatlanság rejlik abban, hogy elvette jogaink jelentékeny részét s ez által felforgatta az eddigi jogalapot a nélkül, hogy compensátio gyanánt adott volna anyagi segélyt, épen akkor, midőn azt ő maga szükségessé, sőt nélkülözhetlenné tette. Mint e cikk elején emiitettem, az uj törvény végrehajtása csak némi idő multával fog bekövetkezni, ezért oly nehézkesek embereink az uj helyzet átértésében, ezért vélik még mindig, hogy önkormányzatunk szüzességét adnók fel az államsegély kérése vagy elfogadásával. Azonban ezen már túl vagyunk. Ne feledjük egy pillanatra sem, hogy az uj törvény által gyökeresen meg lett változtatva az állam és a protestántizmus közti viszony 5 a bekekötések és az 179 I. XXVI. t. c.-ben lefektetve volt jogalapon nagy rés üttetett ; nekünk most már másutt kell keresnünk fennmaradásunk s jogi létünk biztosítékait, nevezetesen a 1848. XX. t. c.-ben, mely kimondja minden bevett vallásfelekezetek teljes egyenjogúságát s kimondja az állami ellátást is, amiben elvileg kétségtelenül benfoglaltatik — de majoré ad mínus — az állami segélyezés. A bekövetkezett változásnak természetes következményeit le kell vonni minden tekintetben s igy nem csak a mi hátrányos, hanem abban is, a mit hasznunkra fordíthatunk. Eddigi állásunk alapját nemzetközi szerződések képezték ; a pactum conventum lényege az volt, hogy a protestánsok ki maradnak zárva minden állami dotatióból, ellenben teljes és tökéletes önkormányzattal birnak s a katholikus állam az ő dolgaikba nem avatkozik. Képtelenségnek mondották többen e viszonyt a lefolyt vita alkalmával, még olyanok is, kik a törvénynek ellene szavaztak ; az állam, ugy mondák, nem viselhet háborút s nem köthet békét saját polgáraival. Am legyen, de hogy igy volt s az eddigi viszonynak ilyen volta természete, az tagadhatlan tény. Es hozzá tesszük, hogy ez helyes volt, mert uralkodó vallással szemben, mely vetélytársának tekintette, a protestántizmus csak ily erősen megkötött szerződésben találhatott kellő biztosítékot, melyet ez után nélkülözni fog. Megváltozott a pactum conventum, a békeszerződés tényleg nem létezik többé, mert az oly szerződés, melynek egyik sarkalatos pontját az egyik fél nem akarja többé teljesíteni s hatalma van hozzá, hogy ne teljesítse, mig a másiknak nincs módjában őt a megtartásra kényszeríteni, csakugyan megszűntnek és semmisnek tekintendő. Visszamentünk tehát a szerződés előtti vagy nélküli állapotra, de hogy ez ne legyen a teljes jogtalanság állapota, arra nézve provisiot találunk egy positiv törvényben, az 1848 XX.-ban, ehhez kell tehát teljes erővel ragaszkodnunk. Tétettek már megjegyzések e törvényre a tiszamelléki egyházk. körirata alkalmából saját körünkben. Többen félreértették az egyházk. intentióit, amint azokat én ismerem. Nem volt szándékában a törvény betűszerinti végrehajtását követelni oly formán, mint a betűszerinti értelmezés némelyek által tétetett, hanem igenis érvényesíteni a jogegyenlőségnek és az államsegélynek abban lefektetett elvét. Nem kívánhatjuk mi magunk sem, hogy papjainkat az állam fizesse, mert belőlük állami hivatalnokokat csinálni nem akarunk ; és igy egészen elesik, mit némelyek kikerülhetlennek mondottak hogy t. i. az állam majd lefoglal elébb minden egyházi és iskolai alapokat és járulékokat, hogy azután tabula rasával intézkedjék, a mivel azután meglehet, hogy a minden felekezetekre kiterjesztendő egyenlő osztály mellett anyagilag is rosszul járhatnánk. De jól tudjuk azt is, hogy a tökéletes egyenlőséget és viszonosság-ót sem lehet ez időszerint előálliö