Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-07-08 / 27. szám

meg. Nem létezik semmi általános kötelezettség a communio előtti »Busssacrament* felvevésére, az afeletti elhatározás az egyes ember Ítéletére s önismeretére bizatik. „Vallásos kötelezettség a gyónásra csak oly bűnesetekben fordul elő, melyek által valaki tudatos arról, hogy az Isten kegyelmét elvesztette*. »A gyónásban nem nyer a gyónó tanácsot kísértései, viszonyai, kötelezettségei s határozataira nézve: a jezsuita gyakorlat, arra a népet indítani, elvetendő. A hívők saját lelkiismeretük szerint cselekedjenek, s ha tanácsra van szükségök, forduljanak azokhoz, kik legjobban útbaigazíthatják, tehát elsőben szüleikhez, férjeikhez, testvéreikhez, s barátjaikhoz. ,A magángyónás mellett, melybe a fülbegyónás átment, a közös bűnbánati ájtatosság általános bünvallomással előzi meg az úrvacsorát. 3.) Az istentiszteletre nézve a nép nyelve, s a gyülek. tényleges részvételének elve fogadtatott el. A pericopák, mint említve volt, németül olvastatnak föl, hol pap nincsen, gondoskodva van a gyülek. tagjai részéről az istentisztelet vezetéséről. Az ünnepek rendszere egészen evangy. szellemben revideáltatott a róm. babonák eltávolításával. ,Nem 3 sz. királyt ünnepelünk, hanem az Úr megjelenését, * nem testi menybemenetelét Máriának, hanem halála napját.* »Nagypéntek ünnepe megtartandó, s a munkátóli tartózkodással megszentelendő.* A böjtre nézve is ád az 1874. zsinat evangy. magyarázatot, „mivel ezen gyakorlatok modalitása függ az éghajlattól, foglalkozás, megszokás s az egyesek testi minőségétől.* 4.) A magyarázatok egész sora óv a mise babonás fogalmától s használatától. „Az ó-katholikusok tanitandók, hogy a mise ünneplésénél első sorban az egyetemes egyházért, főleg a jelenlevőkért kell imádkozni, s a legjobb eszköz ez ünneplésben nyújtott kegyelemben való részesítésre nézve a communio., ,Hétköznapokon tartandó mise, ha a gyülekezet érdeke kívánja.4

„Mindszentek napján az elholtakért tartandó mise, főleg a gyülekezet volt tagjaiért.* Máskor is emlékeznünk kell a miseimában az elhalt barátokról, jóltevőkről stb. A misestipendiumok eltöröltettek, az egyes istentiszteleti cselekvények nem lehetnek jovedelemforrássai a klérusnak. 5 ) Végül a házasság is lényeges reformokon ment át. A pap nem adhat össze, mig a polgári törvény követeléseinek nincs elég téve. Az egyházi áldás, melyet kívánni vallásos kötelesség, mindenkinek kiosztandó kivéve nem keresztyéneknél s elváltak házasságánál akkor, ha másik fél még él. „Vegyes házasságoknál eltekintendő a reversálisok kicsikarázásától a leendő gyermekek nevelésére nézve.* A kényszercoelibatás felhagyásáról már szólottunk. E nagyjelentőségű reformok, melyekről mi protestánsok csak elismerőleg szólhatunk,B. szerint„keineswegs etwa neue Lappén aufs alte Kleid*, következményei azok az egyházi alapfogalmaknak, melyekbe ez ifjú egyház ev. prot. jellegét katholicismusa dacára is kétségen kivül helyezik. Ide számítja mindenekelőtt a tudatos s teljes elszakadást a pápától. A zsinat által kiadott káté nem is említi a pápát s dr. Reinkens püsp. pásztori levele a pápa kiátkozó encyclikájára kimutatja, hogy nélküle is lehetünk „legitim*. Egy kath. püspök — a tridentinum szerint is — törvényes választás s övéinek íölszentelése mellett lesz illetékessé, nem pedig pápai benedictió által ; egyetemes püspököt nem ismer az ó-egyház N.-Gergely pápa szerint sem, ki e címet elítélte. Pál apostollá lőn függetlenül Péter jóváhagyásától, s ha a pápa az ó-kath. püspökre ez igét használja : »En vagyok az ajtó, a ki a juhoknak akiokba nem az ajtón megyen bé, hanem másunnét hág bé, lopó s tolvaj az*, ugy magát istenítő tévedésében a személyét téveszté össze az üdvözítővel, mert ma gáról s nem Péterről vagy annak valamely utódjáró szól ez ige. Beszél a pápa az ó-katholicusok elszakadásáról, s felelünk neki, ellenkezőleg az 1870. jul. 18-iki constitutió által ő szakadt el az egyetemes egyháztól, s kiátkozásai az igazságot kedvelőknél eredménytelenek, sőt ezek, mint mindig történt az egyházban, vezettek annál biztosabban az egyest a gyülekezet valódi pásztorához.* Az 1875-iki ó-kath. zsinat iratában a róm. papsághoz olvassuk : „Mi választ el bennünket tőletek ? Á pápa kiátkozása ? Krisztus megáld benneteket! Vagy e ráfogás, istentiszteletünk szentségtörés volna ? Mintha az Ur ama mondása: „Hol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott közöttük vagyok*, függne az istenítés eretnekségébe esett róm. püspöknek jóváhagyásától. Mintha Isten az általa rendelt istenitiszteletünkön és imáinkon nem örülne egy tőlünk távollevő embernek beleegyezése nélkül, ki sem nyelvünket, sem erkölcseinket, sem vallási szükségeinket nem érti, s kiben van vakmerőség állítni, ő volna nekünk az, mi Krisztus lett volna, ha láthatólag a földön akart volna közöttünk maradni. Itt látjuk az egyház látható despotájától a viszszatérést egyetlen láthatatlan fejéhez. A pápátóli ezen elszakadással összefügg az evang. fölfogás az állam, egyház s keresztyénségről. Ha az ultrám, katholicísmus világ uralmi tendentiáival együtt jár az állam s a haza kevéssé becsülése ; űgy jellemzi az ó-katholicismust, mint igazán vall. ker. gondolkodásmódot az államnak, mint önálló isteni intézménynek elismerése s a hazaszeretet. Nem hajhássza a világi hatalom kedvét, mégis elismeri, hogy az egyház, az állam törvényeinek, melyek jogi létét benne meghatározzák a nélkül, hogy hitét érintené, engedni tartozik. Reinkens „Revolution und Kirche* (1876) c. iratában kimutatja egyrészt a pápa esztelen uralkodói vágyát az allamok felett, a mint az a vatikánumban csalhatatlan dogmává lőn emelve, s másrészt az Írásból s tradícióból megállapítja az ev. felfogást az állam s egyház közötti viszonyról, s igazán katholikusnak tünteti föl. Nem kisebb örömmel vallják az ó-kath. az ultramontanismus hazafiatlanságával szemben azon hitet, mely szerint „Krisztus nem jött e világba, hogy azt romanizálja*. A haza, nemzetiség, anyanyelv olvassuk az 1875-iki zsinati tudósításban oly javak, melyeknek a ker. egyház nem állhat útjában.* Minél inkább jutottunk azon meggyőződésre, hogy az egyház kárai a reá nyomott pápai lényegben alapulnak, annál határozottabban tekinthetjük az egyh. reformot nemzeti ügynek.* Magáról az egyházról is evang. fölfogást találunk. „Az egyház* — emlékezteti Reinkens a pápát encyclikájára adott feleletében 1873-ban, — nem hierarchia, hanem közösség, a hivők közössége, mint az ó-kath. káté tanítja az ág. hitvallással egyetemben. , Az egyház egysége, az irás s egyh. atyák szerint, nem a pápában, de a Krisztusban van». O tartja össze, nem mint a pápa, törvény, hatalom s erőszakkal, uniformálás s rabszolgai engedelmességgel, hanem szellemével a sz. lélek által, »mely nem egynek adatott mindnyájunkért, hanem mindnyájunknak a közösségre*. E szellem az ember értelméhez s erk. szabadságához fordulva, teremti a hitnek s szeretetnek közösségi kötelékét s ez — nem pedig vak alávetés s üldöző kényuralom — tartja a hívőket össze oly egységben, melyben a szabad különféleségnek jogosultsága van*. Ezen igazán kath. s épannyira evang. egyházfogalom alapján rendezték az ó-katholicusok egyh. ügyeiket, melyekben a pap épugy mint a laikusok az együttműködésre van hivatva. Azon egyházfogalomból érthető állásuk is a ker. felekezetek körében. A „kath.