Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-17 / 24. szám

vatkozom, annak is csak egyetlenegy részére, az iskolakötelezettségre, mikor lesz itt még az ige testté ?! a helyett gyártunk tankönyveket, tanszereket oly bővséggel, hogy az ember eltéved közöttük, hanem azért a gyerekek falun most is csak őrzik a libát, meg a malacot. Öregbiró uram ugyan a sógora, komája kedvéért nem büntetheti meg a többieket se, inkább a szülők durva insultásának odaveti a tanitót, mert az irta ki! Ilyenforma a többi alkotás is külombféle tarka változatokban. Csak az adó az iofaz, mert azt o ' meg kell fizetni, ha ki van vetve, akár jogos, akár jogtalan. Hej! ha a többi törvényt is oly erélylyel és gyorsasággal hajtanák végre, de más alakzata lenne a társadalomnak! Ezen ingadozó társadalmi rend alatt meglazult a családi és vallásos élet is, még pedig talán legjobban ami protestáns egyházunkban. A katholicismus divatba jött, mert a tónadók divatba hozták, főurak kezdenek búcsút járni, előkelő dámák perselyt hordoznak egyházi' szent célokra. Pápista tudós társulatot alakítanak s az egyház fényét, tekintélyét emelik ott a hol, ugy a hogy csak lehet. A mi főurainkat lehet ugyan látni a gyűléseken, hol ők viszik a fő szerepet ma már, de a templomban vajmi ritkán, pedig ha a katholikus előkelő világ szükségesnek látja a példaadást az alsóbb rétegnek, nálunk ugyancsak szükség volna a világiak példaadására, mert az alsóbb rétegekben sok hajlam van az atheismusra, nihilismusra, vagy a kiben vallásos lélek lakik, átcsap a nazarenismusra. Vajmi más alakja és tekintélye lenne a protestáns egyháznak is, ha mig a pápista urak mennek vasárnaponként a belvárosi és Ferenciek templomába, vagy a budai templomokba, a Pesten lakó főuraink is vinnék uri családjaikat pompás fogataikon a Kálvin-téri reform, basilicába, hallgatni valami nagyszerű protestáns pap szent beszédét, (s nem holmi theologus diákocska szárnypróbálgatását!). S a vidéken lakó uri nép is ne a kártyát meg a nyulat kergetné vasárnap, hanem tekintene el az isten házába, majd vonná maga után a sokaságot is! A valóság azonban elszomoritóan másként van. Ha az ember nagyobb városban tölt egy vasárnapot, hall muzsikaszzót, lát mulatságot eleget, csak templomokba tóduló tömegeket nem, falun pedig délelőtt szénát, szalmát, fát stb. szállítanak, délután tele a korcsma, hol az istent ugyancsak káromolják s egymás ünnepi ruháit rongyokká tépik, s mikor reggelfelé véres fővel haza tántorognak, elverve a mult hét keresményét s tán egy kis adósságot is csinálva a jövő contojára ; re bene gesta pihenni térnek s a hétfőt átaluszszák, minek utána a feleséget odahaza jól eldöngették. Ilyenforma arcképe van minden Űrnapjának majd minden egyházban külombféle változatokban. Nem tudom, ha az öreg Kálvin felébredne, mit szólna manapság a nevéről nevezett vallásfelekezet buzgóságára ? Nem bánna e velünk keményebben mint a libertinekkel ? Hogy az összes társadalom maga megsokalta már a vasárnapnak ilyetén megszentségtelenitését, mutatja a hírlapokban országházban, törvényhatóságok termeiben, történt számos felszólalás (Csak a mi zsinatunk határozatai hallgatnak róla !); de mind ezen felszólalások csak kiáltó szók maradtak a pusztában; a közvélemény közlönyei és teremtői, a hírlapok is felszólaltak, s indítványozva lett a vasárnapi munkaszünet s egyletet akarnak alakítani (ha a verseny engedi), hétfőn nem szándékoznak lapot adni, hogy vasárnapjuk legyen a betűszedőknek s elmehessenek a korcsmába, a szerkesztői személyzet pedig a kávéházba szóval divatba lett liozva a vasárnap megszentelésének eszméje munkaszünet alakjában, s hivatkozni szoktak Angliára, hol a vasárnapot milyen nagy buzgósággal csendességben ülik meg; mig egyszer valamelyik journalista Bismark szájába olyan szavakat adott, hogy Angliának legnagyobb zsarnoka a vasárnapi törvény, mely a tisztességes munkát letiltja, s a munkások dorbézolását megengedi, ugy hogy a kontinens egyik államának népe se óhajtaná az angol vasárnapot stb. nem tudom, hogy Bismarck mondta-e, nem-e, de annyi igaz, hogy ezen röpülő mondás után alább hagytak a vasárnapi munkaszünet emlegetésével is ? de annyit én is bizton merek állítani, hogy ha a vasárnap megszentelése csupán munkaszünetté devalválódnék, abból se a társadalomnak. sem az egyeseknek, sem vallásnak semmi haszna nem lenne, mert a tisztességes munka beszünnék, s a dorbézolás, tékozlás nyerne tág tért csupán. A vasárnap kell, hogy a vallás napja, az istenitisztelet napja, a lelki munkásságnak ideje legyen. A városi és falusi ember ezen napon nyerjen időt és alkalmat érintkezni istenével, kielégíteni vallásos ösztönét, mely mindenkiben I megvan, habár hallgatag is, kell, hogy ezen napra felébresztessék, szóval a vasárnap legyen az Urnák napja, nem pedig a dorbézolásé. Az egész vasárnapi munkaszünetelő hajcihőben én azt találtam legnevetségesebbnek, hogy egyletileg akarták az eszmét keresztülvinni, holott minden olyan eszme, mely az egész társadalmat érdekli., ha nem törvényileg, hanem egyletileg akar életbelépni, meghal, mielőtt megszületett volna. Ezt láttuk b. Eötvös nevelési egyleteinél, magára a társadalomra akarta bizni a népnevelés ügyét, holott hatóságilag törvény erejével, executióval is alig lesz évtizedeken át keresztülvihető- ilyen volt valaha az ipari védegylet, consumó-egylet, valamely külföldi iparcikkek lenyomására, s a ha-