Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-03 / 22. szám

szólal fel. Szerinte a kilences bizottságnak nem is lett volna joga e tekintetben javaslatot készíteni, mert hiszen a törvény szavai szerint az e. megyék meghallgatásával hozandó e tekintetben szábály, s így elébb az e. megyéket kellett volna meghallgatni; különbség lévén a között, ha az. e. megyék egészen önkényt, vagy ha már egy kész, hozzájuk küldött javaslat felett nyilatkoznak. O a szabadválásztási jogot lehető épségben kivánja fenntartani; azért annyi megszorítást megenged, sőt óhajt, hogy segédlelkészek, kik egyházkormányzati ügyességüknek még semmi bizonyítékát nem adhatták, első és második osztályú egyházakba ne legyenek választhatók; de ha valaki mint rendes lelkész már 3, illetve 5 évig szolgált, az szabadon pályázhassék bármely egyházba. Erdemeket osztályozó minősítés veszedelmes; lelkiismeretes jelölőbizottság azt alkalmazni nem meri, lelkiismeretlen meg visszaél vele. Bízni kell a minősítést az életre s a gyülekezetek józan bírálatára. Egyes lelkészek érdemeit a kijelölő bizottság méltányolhatja azzal, hogy ezeket is kijelöli. Kovács Alb. szerint jogosan a gyakorlatnak megfelelőleg járt el a kilences bizottság, a midőn a minősítésre nézve is javaslatot készített; magát a javaslatot azonban nem helyesli. Ez ugyanis a minősítésnél a fősúlyt a szolgálati évek számára fekteti, holott ez csak inkább mellékes, hanem főtényezőként a képzettség, buzgóság, s a lelkészi pályán szerzett érdemek tekintendők. Ezért ő egy uj módositási javaslatot nyújtott be, a mely szerint előnyösebb minősítést 10, illetve 6 s 4 évi szolgálat után csak azon esetben nyernek a lelkészek, ha egyházaik gondozásában mind vallás-erkölcsi, mind anyagi tekintetben kitűnő sikeres munkálkodást fejtettek ki. Kerkapoly helyesli azon nézetet, hogy ne csupán az évek tekintessenek, hanem az érdem s a siker. Hanem ki minősítse a lelkészeket ? E felől sem a zsinat nem intézkedett, sem a kilences bizottságnak nincs javaslata. Legelőször is erről kell intézkednie, mert különben minden egyes pontnál felakadunk. Török P. nem mint elnök, hanem mint egyik tagja a közgyűlésnek veszi bírálat alá nem is az egész munkálatot, hanem csak annak egyik szakaszát; s ő különösen a theolog. intézetek növendékeinek s a segédlelkészeknek érdekében emel szót. A fennforgó javaslatban a lelkészek eléggé jól gondoskodtak magukról ; de utódaikról, a mostani s.-lelkészekről, theologusokról, ezek között talán épen saját fiaikról, bizony mostohán. Az a körülmény, hogy kissé jövedelmezőbb lelkészi állomás elnyerhetéséhez csak hosszasb szolgálat után lehet reménye a segéd- s legtöbb rendes lelkésznek, épen nem kecsegtető hatású. Tudjuk a közelebbi évek tapasztalataiból, hogy a theologiai pályára mostanában leginkább oly ifjak lépnek, kik félnek, hogy a világi pályákon tapasztalható nagy versenynél a küzdők között elbuknak, kik kevésbé fényes bizonyítványokat nyertek az érettségi vizsgálatról. Ügyelnünk kell a törvények alkotásánál, hogy a papi pályára ne csupán kenyérkereset vonzza az embereket, hanem tehetséges, a sz. ügyért lelkesülő ifjak lépjenek az Ur szőllejének munkásai közé. A hoszszu ideig való káplánkodás nem érdem — minőnek azt a bizottsági javaslat látszik tekinteni, hanem szerencsétlenség, s nemcsak azért, mert a káplán ambitíója, hivatáskedve, ereje lankad, hanem mert a választó egyházak is nem keresik, hanem kerülik az öreg káplánt. Ha a most javasolt szabályok évtizedekkel ezelőtt meglettek volna s a nagyobb egyházak lelkészeivé csak hosszasabb ideig szolgált lelkészek lettek volna választhatók, ugy Nagy Péter, Révész Bálint, Hegedűs László, Tompa, s maga a felszólaló is nem lettek volna azon fényes egyházakba megválaszthatok. Vigyázzunk, hogy a kiválóbb tehetségeket ne riaszszuk vissza a papi pályától. Azt is hátrányosnak tartja, hogy a kitűnő papi bizonyitványnyal nem biró segéd- és rendes lelkészek mind egy kategóriába tétetnek, mert így aki érzi, hogy kitűnő bizonyítványt nem szerezhet, ilyen pedig csak nagyon keveseknek adatik, — az nem buzdittatik arra, hogy legalább jó vagy jeles bizonyítványt érdemeljen. O a fiatal és leendő lelkészek iránt méltányosabb intézkedést óhajt. Szász Károly egy véleményen van a mondottakra nézve jórészt Törökkel; sajnálja, hogy püspökünk, ki a hazai protest. egyház viszonyait egy hosszú életen át tett tapasztalásból ismeri, nem volt jelen a zsinaton ; hiszi, hogy ezen törvény nem alkottatott, vagy másként formuláztatott volna. A protestantismus szellemével a szabad választás egyezik, ezzel pedig mind a minősítés, mind a kijelölés ellenkezik. Visszaélés, kedvezés, érdekhajhászat kikerülhetlen a minősítésnél. Tudja, hogy van különbség az emberek és lelkészek között képesség, buzgóság és érdem tekintetében, de ez nem az emberek minősítésétől függ. A belső képesítést a theologiai készültség, a papi vizsgálat s az önképzés adja meg, a külső pedig a felavatáson kívül a gyakorlati működésben tűnik ki. Minősiti a lelkészt az élet, s fel kell gyülekezeteinkről annyi józanságot s egészséges érzéket tételeznünk, hogy legtöbb esetben ki tudják a hozzájuk legalkalmasabb embert választani. O a szabadválasztás híve lévén, az a baranyai javaslat pedig azt inkább megközelítvén, mint a bizottsági, amazt pártolja. Id. gr. Ráday, úgy alapelveiben, mint részleteiben helyesli a zsinati törvényt, s helyesli az ezzel összhangban levő javaslatát a bizottságnak. Számos szomorú példát tud arra, hogy egyes érdemes tagjai a lelkészkarnak sokszor nagyon is érdemetlenek miatt mellőztettek, egész életükön át kis egyházakban kelle nyomorogniok, a sok visszaélés káros hatást gyakorolt egyházunkban a valláserkölcsi élet fejlesztésére, ezért ő a korlátlan szabadválasztásnak határozott ellensége. Gr. Lónyay szavazásra bocsátván a kérdést, a nagy többség a kilences bizottság javaslatát az általános tárgyalás alapjául elfogadta, s a délutáni ülésben folytattatott e részletes tárgyalás. A javaslat szerint első fokú minősitvényt nyernek a rendes lelkészek 10 évi síkeres rendes lelkészkedés után, különbség nélkül, sőt öt évi rendes lelkészkedés után is akkor, ha kitűnő papi bizonyítványok mellett az egyház gondozásában kitűnő munkálkodást fejtettek ki. Farkas J. Ezen javaslat szerint legtöbb lelkész csak 35—40 éves korában lesz az elsőbb rangú egyházakba megválaszthatóvá ; de avagy megválaztatik-e ekkor is ? Ki kezeskedik róla ? Eddig legalább a lehetőség s a remény volt, hogy ha a szerencse kedvez, tekintélyesebb egyház lelkészévé is lehet fiatalabb éveiben. Ha most a reményt is elvesszük, aligha gyakorlunk buzdító hatást a jobb tehet^égüekre, hogy a theolog. pályára siessenek, s félő, hogy a papság tudományos képzettségének színvonala lejebb szállíttatik. Igaz, hogy más pályákon is a fiatalok kevesekre bízatnak, de a kik hívek a kevesekben, azok biztositvák, hogy többre fognak megbízatni. A tekintélyesebb egyházaknak sem áll érdekükben, hogy örökké idősebb, talán fáradt lelkészek vezérlete alatt álljanak, azért ő a 10 évet hatra, az öt évet háromra kivánná leszállittatni. Az eredeti szöveg meghagyatott, azon Sipos P. által tett módosítással, hogy a ,kitűnő* helyett úgy itt, mint a következő pon-