Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-27 / 21. szám

selném, ha imádságok betanításán kezdené valaki a vallásoktatást, azért nem marad más hátra, mint azt ajánlanom, hogy kezdje imádkozással. De mindjárt most megjegyzem azt, hogy fődolog az imádkozás és nem az imádságok. Imádkozni szívvel-lélekkel kell, vagy nem kell imádkozni. Imádkozzék a tanító gyermekeivel, vagy azok előtt gyakorta, de ha nincs hozzá jól hangolva vagy ő maga, vagy az iskola, akkor hagyja el az imádkozást, arra figyelmeztetvén a gyermekeket, hogy e mulasztás Isten iránti tiszteletből történik, mely szerint ő hozzá nem illik csak szájjal közeledni, hanem igaz és tiszta szívvel. Ha tudnak már fejből valamely imádságot a gyermekek, mondja azt az egész sereg fennhangon és a tanító maga jól igyekezzék eltalálni az imahangját, mely t. i. elárulja a szívnek teljességét. Lassanként gyermekei is eltalálják a helyes hangot, melyből megismerhetni, hogy immár szivük igaz tiszteletet érez Isten iránt. Néha-néha egy-egy jobb imádkozóval imádkoztasson, amikor a többi csendesen leborulva mondja vele a már mindnyájuk előtt ismeretes imádságot, és az előlimádkozót hiányosságára figyelmessé tenni el ne mulassza. Jó az imádkozásra felszólítással egy időben azt is mindig, vagy legalább többször emlékezetükbe hozni a gyermekeknek, hogy mikor imádkozunk vagy éneklünk, mindvégig Istenre gondoljunk tisztelettel, szeretettel s igy hozzá közelgetünk lelkiképen. Mondjon sokszor a tanító maga szavaival, keresetlen, egyszerű, de meleg szavakkal rövid alkalmi imákat — előforduló alkalmakkor p. o. ha egy a tanítványok közül meghalt vagy súlyosan megbetegedett, mondjon a jelenlevőkkel egy rövid imát az örök élet felőli hittel. Az imádság, ha jól van mondva, mint a harmat a gyenge plántákat ugy eleveníti, táplálja a gyenge hivő lelkekben a vallásos érzületet. Azaz előtte élő példa a tanítóban vagy szülőben, ki vele imádkozik, ki nálánál erősebb, bölcsebb, tanultabb és jobb is — (a gyermek hite szerint,) hogy miként bizik a legfőbb lélekben, mint mennyei atyában : a gyermek szivébe kiolthatatlan vallásos érzelmeket csepegtet, a legszentebbeket, melyeket még később korában is szentségtörésnek tartana megsérteni. — Nem puszta szokásává, hanem lelki szükségévé leend az oly gyermeknek az imádkozás, a ki maga előtt jó imádkozó példákat látott. Minthogy még sokkal meghatóbb a templombau egy felnőttek gyülekezetét imádkozni látni: oda is elvigyük gyermekeinket. Ajánlom, hogy minden kényszerítés nélkül ugyan, de rendesen a tanítók elfoglalnák maguk is a templomban rendes helyüket, és arra tanítványaikat is felkérnék. De nem kényszeritőleg serkentenék. Ha templomba nem szoktatjuk gyermekeinket, miképen re- j mélj ük, hogy lészen szentek egyessége? Hogy Budapesten ez mindaddig pium desiderium marad, mig templomunk, csak egy lészen, itt a központban, azt belátom. Kívánatos volna, hogy itteni ev. népes gyülekezetünk a parochiális rendszer szerint annyi gyűlhelylyel, ha nem is templommal - bírna, a hány parochus (pap) vagyon tényleg, és ne volna nyelvek szerint szétválasztva. Ezt különben csak mellesleg említem. Ho gy immár a józan iskolai vallásoktatás és házi nevelés által az istenimádásra felbuzduló ártatlan gyermeki lélek is tudjon szót adni a belsejében élő szt. érzelemnek okvetetlen kell vele egy néhány rövid imát beemlékeltetni — de csak a gyakori ismétlés által, nem pedig szigorú lecke gyanánt. Legelsőbben igyekezzünk emlékezetébe vésni az Úrtól tanult imádságot, és amellett egy-egy reggelit; estelit tanóra kezdetére és bezarására valót; és azonkívül adjunk már az iskolás gyermekek kezébe is alkalmas imádságos és énekeskönyvet és annak helyes használatába vezessük be és szoktassuk rá. Azon kis imádságos könyvből olvastassunk fel egyikkel vagy másikkal egy-egy imát fenhangon az imahangjának elsajátítására kellő ügyelettel lévén, és az abban előforduló nehezebb ponthoz adván rövid szóbeli magyarázatot. Különösen az ünnepi és alkalmi imádságok a megfelelő ünnepek, vagy bibliai történetek előfordultával okvetlen átveendők. A miatyánknak pedig annyiszor, amennyiszer imádkoztatjuk egy-egy pontját a gyermeksereg értelméhez szabott értelmezéssel kisérve, hogy lassankint annak mély és tökéletes értelme és tartalma a gyermek lelkébe bevésődjék és annak hideg és üres szájbeli ismétlésétől jókor megóvassék. Gyermekek számára irott teljes és alkalmas kis imakönyv előttem még mai napig ismeretlen lévén, szerkesztettem és kiadtam egyet magam nemrég, ezt bátor vagyok addig is, mig jobbat nem ismerek m. t. t. társaimnak ajánlani. Szerkesztettem e mellé egy kis énekes könyvet is, szintén iskolai használatra, a győri és d. t. közkézen forgó egyházi énekeskönyvekből kivonatolva, és pedig különös tekintettel a vegyes, magyar és német ajkú városi elemi iskolákra, egyúttal 38 szokottabb egyházi dallamaink hangjegyeit is melléje csatolván, német szöveggel láttam el. Én egy ily kis énekes és imádságos könyvnek szükségét nagyon éreztem, mert én, mig egyfelől az egyházi énekeknek és dallamoknak begyakorlását a vallási tanórákon elengedhetetlennek tartom és azoknak nagyfontosságot, lélekre ható és semmivel ki nem pótolható erőt tulajdonitok, addig másfelől, sem az egész nagy énekgyíijteményt iskolai használatra valónak nem tartom, sem pedig azt a keveset, amit akár egyik, akár másik kátéba vagy bibliatörténetbe beszőve találunk szebbnél-szebb énekverseink közül, nem tartom elegendőnek ; és amellett kívánnám a vallástanitónak szabad választására bizni azt a dolgot, az ő helyi alkalmi körülményeihez képest. Én az én kis énekeskönyvem szerkesztésénél különös tekintettel voltam arra, hogy annak versei könnyen érthetők legyenek és mig egyrészt a keresztyén hit- és erkölcsi főigazságokat visszhangozzák, addig másrészt száraz dogmatismustól menten, szivre és akaratra inkább, mint csupán az észre hassanak. Általában azt tartom, hogy a vallásoktatásnál csak nagyon keveset, csak a legszükségesebbet kell az emlékezetre építenünk, hanem annál többet a szép, jó és igaz iránti fogékonyságra és érzékenységre, a mely ép oly természeti alaptehetség a gyermekben, mint az értelem vagy az emlékezőtehetség. Mégis az egyházi énekversekből minél többet és minél jobban beemlékeltetendőnek vélek, és természetesen mindannyinak dallamát is begyakorlandónak; mert ezzel az emlékezet tárházába oly anyagot rakunk le, melyből nem csak a muló jelenben nyeri a gyermeki lélek aesthetikai és vallási érzékének egyaránt könnyű és egészséges táplálékát, hanem még az érettebb korban is illető és erősítő fűszerét. A beemlékelés tehát nem a versért magáért, nem a tudásért történik, hanem azon célért szükséges, hogy legyenek lerakva minél korábbról emlékezetébe oly hítelvek és erk. igazságok, melyek majdan az élet tekervényes utain neki irányt mutassanak, hogy el ne tévedjen, oly visszhangok, melyek emlékezetében megkondulva, vezessék a netalán elhagyott jó ösvényre vissza, oly vigasztaló szók, melyek őt buzdítják, ha erőtlenségét tapasztalandja vagy el akarna restülni a jóban, és vigasztaljak, ha majd elborultak napjai. Ezt a célt azonban az énekversekkel is csak ugy lehet elérni, ha azokat nem félig-meddig tanulták meg