Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-06 / 18. szám

Nyilt levél! — T. Kardos Albert úrhoz. — Tulajdonképen nem is ebbe a lapba tartoznék már ez a »Nyilt levél*., mert t. uraságod jeles értekezése a ^X VI. század magyar lyrai költészetéről*, a magyar tud. akadémia nyelvtudományi bizottságának megbízásából kiadott »Egyetemes philologiai közlöny * ez évi II. füzete 167 - 197 lapjain jelent meg; ámde mit csináljak én ott ? engem ez a lap szült jó husz évvel ezelőtt, s nevelt ; a pör, melyről szó lesz, általam itt kezdetett, folytattatott; tehát engedjen meg t. uraságod, ha fennt idézett jeles cikkére itt válaszolok, s t. kedves szerkesztő uramat kérem, legyen szives a lap azon számát, melyben az megjelenik cimzett úrnak kezéhez < juttatni, mert az ilyen embereket nekünk tisztelnünk s becsülnünk kell 1 Szerény munkálkodásomra hivatkozván K. úr, a 167. lapon emliti a nagy-dobszai Gradual ismertetését, mondván, hogy ennek ismertetője Kálmán Farkas az ebben foglaltató Benczédi Székely István-íéle zsoltárokat tartja a legrégibb fordításoknak. Engedelmet kérek, én erről semmit se tudok, nyilván irtam a nagy-dobszai Codex ismertetésénél, e t. lapok 1881. évi 4. sz. a 114. hasábon: s

a zsoltárok után a 204. lapon ez van irva : Hi psalmi ex (olvashatlan szó) Hyeronimi latina in Ungaricum Idioma translati sunt per Steph. Szentlász(lói) olvashatlan szó).« Ez a szentlászlói laskói oskolamester volt. Tehát a nagy-dobszaiban nem azok a zsoltárok vannak, miket Benczédi Székely István 1548-ban Krakkóban kiadott. Legelső magyar zsoltárokúi ugyanott mondám ugyan őket, a miket t. i. én addig (mert az ismertetést 1879. őszén irtam) ismertem. Ennek kapcsában bátor vagyok t. uraságodat a csurgói-, kálmáncsai-, Spátzai féle, óvári, béllyei gradualokra figyelmeztetni, miket részint Czelder »Figyelő4

-je, részint a »Debreceni prot. lap'-ban ismertettem, melyekben mind különféle zsoltár fordítások vannak, melyek kisebb-nagyobb mértékben külömböznek a Rákóczy Gelei-féle Graduálban levőktül. T. uraságod következetes akarván állításához és a történeti okmányokhoz maradni, a 168. lapon igy szól : »azt kell állítanunk, hogy a református zsoltárok az eredetiek. A katholikus egyháztörténelemben nyomát sem találjuk a reformáció korát megelőző magyar zsoltároknak, nem is őriztek meg Codexeink egyet sem, s arról az egyetlen zsoltárról, mely a Régi magyar költők tárában a középkori költészet maradványai közt foglal helyet, maga Szilády azt tartja, hogy a XVI. századnál korábbi időbe nem tehető;*) Székely pedig a latinból ültette át zsoltárait. Valamint a hymnusok, úgy a zsoltárok is, mint magyar nyelvű egyházi énekek, protestáns termékek: tehát nem a reformátusok vették át a magyar hymnusokat és zsoltárokat a katholikus egyháztól, hanem a dolog épen ellenkezőleg történt Igy van ez, a történeti kútfők erre mutatnak, s Bogisich úr mégis egész megátalkodottsággal azt állitá ellenem, hogy ők birták a zsoltárok magyar énekeit elébb, mint mi 1 Természetes, a ki Illyés Istvánnál régibb könyvet nem látott és azt veszi alapúi, épen ugy jár, mint a nagy érdemű túdós Jakab Elek úr, ki 1612 előtt nem akar kalvinista éneket ismerni. A 169. lap aljegyzetében, hol a Bogisich s köztem folyt irodalmi harcról van említés, ez áll: »A vita felekezeti elfogultsággal, sőt szenvedélyességgel folyt a *) Igaza van, megvan Göncziben az 55. levélen — K. F. Prot. egyh. és islc. lapban, mi által mindkét fél több hamis állításra ragadtatta magát. Igy Bogisich majd minden alap nélkül e két századnak (XVI. és XVII.) egész egyházi költészetét brevi manu a protestánsoktól elragadja s minden érdemet a katholikusoknak tulajdonit; sőt az elébbieket még nem hazafiassággal is vádolja, mind a költészet, mind a nemzeti zene terén. Ily szellemben irvák több akadémiai értekezése (Magyar egyházi énekek 1881. és Cantionale et pass. 1882.) és felolvasása/ Ezek megcáfolására ismertettem én Illyés Istvánt, és a Cantus katholicit, s a mit irtam, azt egykorú okmányokkal bizonyitám. Felekezeti elfogultsággal sem vádolhat senki, mert egy betűt sem irtam olyat, a mit hivatolt kútfőimmel nem bizonyíthattam ; ha néhol kissé erős kifejezésekkel éltem, oka egyedül az volt, hogy Bogisich úr nem átallott hazafiatlansággal is vádolni bennünket — mint Kardos úr is kárhoztatólag megjegyzi, — minket, kik mindig magyarok valánk éneklésünkben, imádkozásunkban, egész istenitiszteletünkben, mig Bogisich urék, — mint e t. lapok ez évi 4. sz. 122. hasábján okmányilag bizonyitám, synodaliter tiltották ki a magyar énekeket a templomból, sőt a reformcáio idején már annyira mentek, hogy magyarúl nem is énekeltek, s csak a protestáns magyar énekek zengésének hatása után adá ki Ferdinánd király 1 546 ban a királyi parancsolatot, melylyel megengedi, hogy ezután szabad lesz offertorium előtt és után egy-egy verset magyarul is énekelni. Ezért nincsenek magyar énekek a reformáció előttről. íme, most még többet mondtam mint eddig, Ferdinánd parancsolatának felhozása által, de hát — én istenem 1 el kellett ezt is mondanom Bogisich úr ellenében, mert ez is történeti tény! Arra azonban egész tisztelettel kérem Kardos urat, hogy miután Bogisich úr hamis állításait idézte, legyen szives idézni az én hamis állításaimat is, s ezeket egész nyíltsággal adja tudtomra, mert mint fenntebb is citáltam, azt irja hogy : »mindkét fél több hamis állításra ragadtatta magát. Nagyon helyesen és teljesen okadatolva irja Kardos úr, hogy a reformátorok saját dogmáikat rakták a zsoltárokba, hanem az derék aztán, hogy a pápisták ugyanezen zsoltárokba — több mint egy századdal később a maguk dogmáit rakták bele, még pedig ellenünk csufolkodólag, mint ezt Illyés Istvánnál kimutatám 1 A 172. lap 1. 2„ aljegyzetében, egy 1648-ban Debrecenben Margitai Jánosnál nyomatott énekesről emlékszik Kardos úr, melyet tanulmányához használt. Ilyet eddig nem ismerünk\ Az 1648-iki cantionale, (mely Gönczinek 8-ik kiadása) Váradon Szenczi Kertész Ábrahám által nyomatott, s ugyan egy kisebb alakú kiadás ugyan azon évben ő általa. Margitai János, a XVIII. száz. harmadik tizedében kezdett nyomdászkodni Debrecenben, jóformán első nyomása nagy 4-ed rét alakú énekes 1736-ban nyomatott, megvan birtokomban, a Berence-i (Baranya m.) régi fatemplomban találtam. Bod Péter az »Erdélyi Fénix«-ben Margitai János nyomdászságát 1739-re teszi. Ugyan ő nyomatta 1752-ben az első tót ref. énekes könyvet is, miként a Spátzai András-íé\e Graduál ismertetésénél (Debreceni prot. lap 1882. é. f. 3. sz.), s a s

Sárospataki lapok* 1882. é. f. 33. sz. megirám. Az 1736-iki Margitaiban a Kardos úr által citált két ének ugyancsak 81. és 83. sz. a. áll. De megvan a 83. sz. alatti 23-ik Zsoltár átírása a XVI. századi gyűjteményekben is, Göncziben a 15. levélen, Sztárai Mihályé, ezt is eltulajdonították a pápisták (a huszonhar-