Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-15 / 15. szám

venni. A jelentés továbbá egyenkint sorolja fel az egyes egyházaknál lévő s különböző célokra tett alapítványo­kat. melyekben, istennek hála, egyházmegyénk sem sze­gény ; sajnálattal kellett azonban tudomásul vennünk, hogy e kegyes alapítványok néhány egyházban rendel­tetésök céljától elvonatnak, a mi ellen esperes ur nem mulasztotta el megtenni a kellő intézkedéseket. Mint ér­dekes adatot az egyetemes egyház tűzkár elleni biztosí­tása ügyéhez, felemlítem itt, hogy e. megyénk csupán tűzkár elleni biztosítás címén 800 frtot adott ki az el­múlt évben, tüzeset pedig legalább tudomásom szerint egyetlenegy sem volt. Jelenti továbbá esperes ur, hogy a csákvári lelkész sokszorosan szellőztetett ügye végmegoldást nyert az által, hogy közte és az alsó-baranyai e. megyében lévő mohácsi egyház lelkésze közt csere eszközöltetett. Végül fájdalmas szivvel tudatja, miszerint Hollóssy Károly e. megyei tanácsbiró és orsz. képviselő ur nem régiben elhunyt. Emléke jegyzőkönyvileg örokittetik meg s csa­ládjához részvétirat intéztetik. Egyúttal inditványoztatott, hogy e. megyénk főbb tisztviselőinek elhunyta alkalmá­ból mindannyiszor s igy néhai Hollóssy K. felett is a következő tractualis gyűlésen emlékbeszéd tartassék, hogy a vallás és egyház iránti buzgóság ez állal is fokoztas­sék; mire esperes ur közhelyeslés közt azt válaszolja, hogy a mi korunk mégsem egészen olyan vallástalan, mint a milyennek nem egyszer feltüntetik, s ha az egy­ház ügyében buzgólkodók iránt ily módon akarnók elis­merésünket kifejezni, gyűléseinket jó részben emlék­beszédek tartása venné igénybe. Az indítvány tehát mel­lőztetett. A gyűlés legfontosabb- s szokatlanul élénk vitát előidézett tárgya következett most. A dunamelléki e. kerület ugyanis mult évi novemberben tartott gyűlésé­ből egy 9 tagu bizottságot küldött ki, oly megbízással, hogy ,a szentesitett egyházi törvények alapján az egyh. kerület által létesítendő intézkedések célszerű keresztül­vitele céljából* az ez évi májusi közgyűlés elé javaslatot terjesszen be. E javaslat is elkészült s kinyomatva lekül­detett az e. megyékhez is, hogy a javaslathoz azok is hozzászólhassanak, s netaláni észrevételeik kapcsában az e. kerületi közgyűlés annál alaposabban és véglegesen intézkedhessék. Sajnos azonban, hogy e. megyénkhez e javaslat csak a tizenkettedik órában érkezett, s mi azt csak a gyűlés megnyitása előtt pár perccel kaphat­tuk kezünkhöz, ugy, hogy e 14 lapra terjedő füzetkét voltakép végig sem olvashattuk. Mindamellett a dolog sürgősségénél fogva azonnal tárgyalás alá vétetett. Az egyházközségi gyűlésre vonatkozólag a 9-es bi* zottság által tett javaslatokat e. megyénk is hely esli, elfogadja. Hasonlókép elfogadja, sőt örömmel üdvözli a bizottság által kimondott azon elvet is, hogy e. kerüle­tünk az egyházak ujjászervezkedése kérdésében ne csi­náljon tabula rását, s ennek folytán még a presbyterium is, legalább egy-negyed részében, érintetlenül hagyassék. Azonban kívánatosnak jeleztetett általunk, hogy a pres­byteriumok kiegészítése ne »még ez év folytán,« mint a bizottság javasolja, hanem csak ,egy év leforgása alatt® történjék, mivel ha a presbyterek választása ez alkalommal esetleg a nagy munkaidőben eszközöltetnék, jövőre is mindig ugyanazon időtájt kellene presbyter­választó gyűléseket tartanunk, a mi eddigi gyakorlatun­kat s a jó rendet teljesen felforgatná. A tanácsbirák számára vonatkozólag a 9-es bizott­ság azt javasolja: »hogy a mostani egyh.' megyei ta­nácsbirák ez időszerinti létszámukban meghagyandók, de ugy, hogy a megürülendő helyek a meghatározandó létszámig be nem töltetnének, a hol pedig kevesebb az e. megyei tanácsbirák száma, ott az a meghatározandó létszámhoz képest kiegészítendő lenne.* Egyh. megyénk e javaslatot is elfogadja, kimondván, hogy ezutánra is a mostani létszámot (6 egyházi, 6 világi) kívánja fenn­tartatni, s egyszersmind a nélkül, hogy bevárná az egyh. kerületnek a tanácsbirák létszámára vonatkozólag e ja­vaslat alapján hozandó végleges határozatát, a Hollóssy K. halála által legközelebb megürült tanácsbiróí állásra a szavazatot azonnal el is rendeli. A bizottság javaslata szerint a conventi tagok vá­lasztására nézve az egyh. kerületi közgyűlés esetről-esetre határozná el, hogy a conventi képviselőket maga kiván­ja-e gyűlésileg közvetlenül választani, vagy pedig köz­vetve a presbyteriumok altal választatni. P3 javaslat elle­nében e. megyénk határozottan kimondaudónak vélemé­nyezi, hogy a conventi tagok mindig a presbyteriumok által választassanak. A mit a 9 es bizottság az egyházközségek illetékes címének megállapítására, a más vallású helyeken szór­ványosan lakó reformátusoknak egyházközségi beosztá­sára, a számvevőszékek felállítására, a lelkészi javadal mak mennyiségének meghatározására s az egyházak ideiglenes osztályozásara vonatkozólag javaslatba hoz, egyházmegyénk nemcsak elfogadja, de sőt magára nézve már is kötelező erejűnek tekinti, s nem ugyan — mint mondatott — a javaslat alapján, hanem az uj egyházi törvények intézkedéseiből kifolyólag, rögtön intézkedett is, a mennyiben a filiák beosztása s a papi javadalmak mennyiségének megállapítása tekintetéből Rácz János, Balogh György, Farkasdy Dezső és Csordás Sándor urak­ból egy bizottságot küldött ki; hasonlókép az e. me­gyénkben eddigelé még ismeretlen intézménynek, a szám­vevőszéknek felállításáról is gondoskodott, s ennek tagjaiul felkiáltás utján ugyancsak a most nevezett urakat válasz­totta meg. Egyszersmind a megyebeli egyházak ideig­lenes osztályozását is megejtette, az esperes ur által beterjesztett következő javaslatot fogadván el. IV. osz­tályú egyházak a legalább 60O frtnyi papi javadalommal biró egyházak, III. osztályúak 600—900 frt, II oszt. 900—1200 frt, I. osztályúak a 1200 frton felüli papi javadalmat kimutató egyházak. E szerint e. megyénkben első osztályú egyház mindössze csak 4 van u. m. Páty, Seregélyes, Bicske, Csákvár. Egyházmegyénk e most jelzett intézkedése, a mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom