Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-01 / 13. szám

magára „Sutor" derék iíjú aspiránsunk, azt állítom, hogy szűk lesz ez az öltöny a nagy választói testre. Tegyük fel, hogy megnyílik valamely első osztályú egyházban a választók joga, s van a gyülekezetnek egy derék honfia, egy jó emléket hagyott káplánja, vagy egy más prófétafi, talán éppen egy ifjú Révész Imre, kit mindnyájan ismernek, szeretnek, óhajtnak, kérdem, hogy ha annak megválasztása az anyaszentegyház érdekével nem ellenkezik, csak azért, mert még nem 5 — 8, hanem 2—3, vagy ennél kevesebb éves lelkészek, elzárjuk ezek előtt a sorompót? el, talán örökre, ? mert lehet, ő előttük soha fel nem nyílik. Hiába igériink ott a választóknak Tolnából, Baranyából bármily nagy tudományu, előttük ismeretlen lelkészt, aspiratiójuk megsértését nem fogják könnyen íe^dni. Azért mondtam múltkor írt cikkemben, azért ismétlem, hogy tágitsuk a pályázhatást egészen a jeles, gyakorlott káplánokig. Arra nézve, hogy valaki kész életember és lelkipásztor legyen, legalább két évi segédlelkészkedést mindenkire szükségesnek tartok, de azontúl megnyitnám előtte a pályázhatást, a gyülekezet előtt a választhatási szabadságot. A törvény sincs javaslatom ellen. A minősítésről szóló 186 §. ugyanis egyáltalában nem kötelező szabályként, hanem csak „elvként" állapítja meg, hogy „a lelkészeknek pályájukon szerzett érdemeik, huzamosabb időn át híven teljesített szolgálata méltánylásban részesüljenek." Tehát nem feltétlenül döntők, hanem csak méltánylandók. Midőn én azonban a választói jog kiterjesztését sürgetem, egyáltalában nem azt akarom, hogy tehát minden állomásra boldog, boldogtalan tolakodhassék, s azért mondtam fenntebb, hogy tágitsuk a választó tért, meddig az anyaszentegyház érdeke engedi; sőt inkább a minősítő bizottságtól elvárom, hogy lelkiismeretéből és a törvény szelleméből kifolyólag míg egyrészről az érdemeket méltányolja és jutalmazza, addig azokat, kik az iskolába csak azért jártak, hogy majd a theologia dat klebám, vagy a papságot sine curanak tekintik, olyan kenyérre utalja, milyet érdemelnek. De az előnyöket és érdemeket §§-ba nem szedém, mert minél több a §., annál jobban, megszorítja a választási szabadságot. A törvény ezt nem is kívánja. A szoboszlói s vele rokon javaslatok a pályázni akaró lelkészeket épen ugy, mint az egyházakat 4 osztályba sorozták, „osztályozták", holott, mint ezt már a debreceni egyházi lapban megjelent cikkemben emlitém, a törvény ezt nemcsak nem kívánja, sőt még ezt a szót is gondosan kerüli, pedig a 187. §. kezdetén szövegszerűleg és logikailag alkalmazhatta volna. Ebből s az egyházak érdekeinek általam sürgetett minél nagyobb figyelemre méltatásából három dolog foly: Először az, hogy az érdemeknek, írott bizonyítványok és a 186. §. alapján méltánylását és elbírálását a milyenségnek, minőségnek, képességnek, alkalmatosságnak bizonyítását ne maga a Senior végezze, hanem cum praecipuis suis fratribus. Az ellenvélemény ezt, bár perhorrescálja a nepotizmust, önkénykedést, csak az esperesre bizza. Másodszor az, hogy esetről-esetre, kinek-kinek az elfoglalni szándékolt positióhoz való képességéről, minőségéről, alkalmas voltáról adandó bizonyítvány a törvény szavai szerint minősítés. Erre érzékenyen feljajdul Zsigmond Sándor barátom, s azt mondja, hogy ez a legvastagabb személyi minősítés. Igen is az; ezt kívánja az érdem méltatása, sok emberben a „gnoti seauton'1 hiánya, a tolakodó szerénytelenség visszautasítása, a választó egyházak érdeke. Az ellenvélemény egy- és ugyanazon egyént egyformán minősít és bocsát a — tegyük fel — első osztályú kakucsi és debreceni papságra, pedig lehet, hogy mig az elsőnek örülne, az utóbbira fejét csóválná a pályázó esperese. A nánási javaslat kit-kit azon egyházba bocsát, a melyben emberi reménység és megyyőződés szerint bele illik. Azt mondja Zsigmond Sándor barátom, hogy ők is teljesen meg voltak arról győződve, hogy más forma pap kell Debrecenben, Pesten, mint Kakucson, Szalmadon, de azt kiválasztani a kijelölő bizottság dolga. Igen, de hátha az ellenvélemény megszorított pályázhatása mellett csak két-három hivatalosan, de bensőleg és lényegileg nem minősített ember pályázik, quid tunc r meg kell választani, bár eo loco indignus inveniatur. A nánási javaslat mellett több lesz a pályázó, s ha a fentírt eset mégis előállana, a jelölő bi-és a gyülekezet nyugodtabban bocsátkoz-