Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

magunkat az istenséghez. Honnan e hódító erő ? ! Nem a beszédek erős logikával berendezett gondolataiban, -mert a kedély ez emberének nem volt erős oldala a logika ; nem a bizonyítékok megcáfolhatatlan hatalmában, mely előtt meg kellett volna feltétlenül hajolni és nem a szónoklat mesterfogásaiban, melyek hatást vadásznak: hanem abban, hogy »a sziv teljességével szólott mindég a száj.* Oosterzee a maga predikátióiban mutatja meg, hogy nagy lyrai költő volt, csakhogy prózában énekelt, de ebben is olyan nyelven, olyan fennkölt irányban, oly gazdag képekben és hasonlatokban, amint csak az tudhat Írni, ki a biblia keleti színpompában ragyogó nyelvét úgy ismeri, mint ő ismerte és a biblia szelleme úgy él benne, mint élt az Oosterzeeben. Hat még milyen lehetett e beszédek hatása, mikor azokat ő mondotta el azzal a hévvel, azzal a lelkesedéssel és szent tűzzel, a melylyel gyújtott? ! Mikor az az ember mondotta el őket, aki ugy is élt, amint beszélt ; kinek egész élete csak arra volt irányozva, hogy megvalósítsa azt, mi igazán nemes emberi ! Neki könynyű volt azt mondani, hogy az atheistát soha ne igyekezzünk argumentomok halmazával meggyőzni, a hitetlennel szemben úgyis gyenge minden bizonyíték: hanem éljünk ugy, hogy az, aki a mi életünket látja, önkénytelenül azt mondhassa : oh ennek az embernek van lelkében egy olyan kincs, melyet ha megnyerhetnék az egész világot oda adnám érte ! Hol vette ? s hogy szerezhető meg ? ! O valóban igy is élt. Egész kedélyvilága olyan derült volt, a minő fényt csak a vallás napja 'áraszthat a lélekre; élete olyan nyugodt, a minő csak akkor lehet, ha ankak történeteit a mennyei Atya kezében tudja valaki ; munkássága törhetetlen, mert erőért mindég a mennyhez fordult. Mint tanár is nem annyira erős boncoló eszével, kifogástalan tudományos rendszerével, avagy önálló kutatásaival tűnt ki, hanem azzal, hogy az erős meggyőződés embere volt és ezt a meggyőződést át tudta önteni tanítványaiba is. A'nagy kritikus theologusok szigorú történelmi kutatások után mondották ki a hagyományos nézeteket leromboló tanaikat; Oosterzee ezek ellenében nem hasonló nagy tudományos apparalussal védte nézeteit, hanem rendkívül erős egyéni hitével, a saját subjectivitását vetette a mérleg másik serpenyőjébe. Szigorúan véve ez ugyan nem tudományos eljárás, mert oda a mi alanyiságunknak belejátszani nem szabad, objective kell a dolgokat megvizsgálni s úgy ítélni; de a theologiaban, hol úgyis annyi a kétely, annyi a hypothesis s hol a legtöbb az illetőnek egyéni hitétől tügg: ott kétségtelenül meg kell adni a subjectivitásnak ezt a jogát, különösen, ha valaki oly igazán keresztyén, ] mint volt Oosterzee. A nagy szónok a tanári kathedráu sem tagadhatta meg magat s ugy látszék minden egyes előadásakor, hogy mint a rege Antheusának a föld, úgy volt reá nézve a kathedra az a csodaerővel bíró elem, hol újra megifjodott. Nefiány év óta a vízkor jelei mutatkoztak rajta, labai meggyengültek s csak nehezen bírták a vízkóros testet ; botra támaszkodva apró, lassú lépésekben jött be a tanterembe egészen meggörnyedve, mintha már nem bírná ez élet terheit — és mikor fellépett kathedrajába, a megtört alak kigyenesedett, a homályosuló szemek tűzben égtek és a vén ember ifjúi hévvel tanított. Bizonyosan azért lett ifjúvá, mert ott látta maga körül „kedves fiait* „a fiatal nazirokat* ; kik ama szentségnek szolgálatára készülnek, hol fájdalom, »annyi szentségtelen tüz lesz az oltárra vive* és ilyenkor elragadtatva intett: »Fiaim ! Isten a bizonyságom, hogy fenségesebb hivatást nem ismerek, mint a melyre ti készültök, de hogy a szószéken úgy állhassatok mint egy király, ahoz az kell, hogy úgy álljatok meg ott, mint Krisztus szolgái.* Tanítványaival szemben nyájas és barátságos, szeretetreméltó volt s a legkisebb is egész bizalommal fordult hozzá, mert soha sem éreztette felsőbbségét; mindég ő maga akart tanulni tolok valamit, holott ő tanított. Halála előtt már néhány hónappal folyton az elmúlás gondolatával foglalkozott. Nyugodtan nézett a végóra elé. Egyszer egyik előadásan mondotta volt, „hogy olyan mar az ő élete, mint mikor viharos tenger felett a nap nyugodni készül. A letűnő nappal kezdenek a hullámok is lecsendesedni, elsimulni, egy két révedező sugár még megaranyozza a habokat — azután az is eltűnik s a csendes éj homálya borit be mindent. De túl az éjen örök hajnal hasadását latja!* A „Magdaléna* című folyó évi evang. évkönyvben megjelent kis költeménye szintén a halál gondolatával foglalkozik, de egészen keresztyéni megnyugvással mondja : „törd meg e szívet, némítsd el érzékeimet, oltsd ki az utolsó éltető sugarat is ! Legyőzetve fogok győzelmet aratni, és halál, hol van a te diadalmad?!* És a végóra nem is soká késett. A vízkor erőt vett a meggyengült testen és szétrombolva azt, kiszabadította a Krisztusához vágyó lelket. Holttestét haza szállították Utrechtbes a lefolyt év aug. 3-án cl. u. helyezték örök nyugalomra. Óriási tömeg kisérte ki. Maga a királyi család is képviseltette magát a holland oroszlán rend lovagjának és az „Eikenkroon« kommandansának temetésén. Koporsóját tanítványai vitték ki, s a 89. zsolt. 1 versének éneklése közben bocsátották le azt a sírba ; a zsoltár eme versével kezdte Oosterzee legelső beköszöntő beszédét, ezzel végezte legutolsó predikátiójat, ez kisérte sírba is. Nemes fennkölt lélek legyen áldott emlékezeted! Kenessey Béla. IRODALOM. A magyarhoni reformacio bölcseimi történelme. Irta Rac Károly, a ménesgyoroki ref. egyház lelkésztanitója. — Nagy tuskóba vágta a penicillusát Rác Karoly ur, midőn a reformatio bölcseimi történelmének megírására vállalkozott. Szerző a reformatiót stratégiai rendben lépteti az olvasó elé, s számozott életr ; ;iil