Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-04 / 9. szám

Mindezeknél fogva mi utasíttatni kívánjuk a kormányt arra, hogy uj javaslatot terjeszszen elő, a melyben az egységes középiskola megalkotva legyen. Mi nem hajolhatunk meg ama sokszor hangoztatott érvelés előtt, mely szerint az egységes középiskola még vita tárgya, várnunk kell, mig a külföld eldönti az ügyet. Szerintünk az elvek mar eléggé tisztázva vannak, az alkotás lehetséges ; s mi nem írhatjuk alá azt a szegénységi bizonyítványt, a melyet az érintett érvelés valójában magában foglal : mint ha t. i. nekünk csak másolás utján lehetne alkotnunk. Mi akként vagyunk meggyőződve, hogy épen e téren az eredeti alkotáshoz kell nyulnunk, mert a nemzet szelleme, műveltségének niveauja s helyzete a maga egészében annyira sajátlagos, hogy másolt intézményeket a nemzeti érdek és jelleg megcsorbítása nélkül egyáltalában át sem vehető. De tisztán a ház asztalán fekvő törvényjavaslathoz alkalmazkodva, mi azt még más, szintén igen lényeges okoknál fogva sem fogadhatjuk el. A javaslat a szervezet tekintetében határozottan és mereven centralisztikus. A kormány minden aprólékosságban magának vindikálván az intézkedés és döntés jogát, lehetetlenné teszi a szabad mozgást, mely nélkül az oktatás sikeressége, még kevésbé fejlődése, nem képzelhető. Ha e javaslat törvénynyé válik, a tanár és a tantestület a gépies működésre lesz ítélve, a tanár, tanárikar s az iskola maga el lesz ütve attól, hogy individualitását kifejtse. Mi elfogadjuk azt, hogy az állam tűzze ki a tancelt s gyakorolja e tekintetben az őt megillető legfőbb főfelügyeletet ; de követelnünk kell azt is, hogy a cél elérésének módját bízza a tantestületre, mely e tekintetben a hivatott és a felelős is. 11a már oly dolgok is, mint az osztályok összevonása, a magántanulók vizsgázása stb. a tanártestület döntő ítélete alól elvonatva, miniszteri engedélytől tétetnek függővé, ugy ez oly bureaukratiko-centralisztikus irány, melyet a tantestületeknek oly annyira szükséges tekintélyével összeegyeztetni nem lehet, az önérzettel épen nem. Szerintünk oly igazgatóságról kell gondoskodni, mely a tanári testülettel folyton együtt működik s egyetértve nem uralkodik, hanem kormányoz; kötelességért jogot élvez. A tankerületi beosztás révén, az iskola közvetlen és valódi igazgatását tankerületi igazgatókkal s még külön miniszteri biztosokkal is tetézni akarni, ez oly komplikálás, mely c«ak súrlódásokra vezethet; a biztosokat azonkívül még a vető jogával is felruházni, akkor, a midőn valódi feladatuknak mar azért sem felelhetnek meg, mert az oktatás menetét részleteiben nem követhetik, ez csak azt a bajt okozhatja, melynek neve : »stat pro ratione voluntas.* A midőn ezeket kimondjuk, nem vezetnek minket felekezeti szempontok, mert mi ugy vagyunk meggyőződve, hogy a felügyeletnek túlságos és indokolatlan alkalmazása a tanárok, tantestületek és iskolák működését mindenütt megbénítja, mert chablont állítva fel, a formanak feláldozza a lényeget. Az a nemes becsvágy, mely a tanárban csak akkor keletkezhet, a midőn a működés szabadságát látva, felelősséget is érez s maga tűzi ki a célt, a melynek elérésétől reputációja, boldogulása függ, az a nemes testületi szellem, mely a cél érdekében megteremti a szolidaritást s a melyre a tanintézet jó hírneve egyedül alapítható : ezeket a felügyelet kontemplált módja csak megölheti, az állami tanodában épen ugy, mint a felekezetiben vagy bármely másban. Ezeken kivül a javaslat, bemenve a tanárok számának megállapításába, a tanórak mennyiségének meghatározásába, abszolúte nem számol, pl. egy igen lényeges bajjal, mely immár hazánkban és a külföldön is folytonosan s mind komolyabb alakban megújuló panaszokra szolgáltat okot. Értjük ez alatt a tulterheltetés panaszát. Az úgynevezett „szakoktatás4

természetes folyománya az, hogy a gyermek egy és ugyanazon osztályban tobb tanár keze alá kerül; a buzgóbb tanár rendesen a maga szakmájára fektetvén a fősúlyt, a tananyag kiszabásánál nem számol a feladatok összeségével, melynél a gyermekek átlagos fölfogási képessége a mértékadó. A gyermek így kézről kézre járva, mindenütt aránytalan követelésekkel találkozik s e baj annal nagyobb, minél több tanár kezére kerül. A gyermeknek az elsajátítandó tananyag mellett négy, olykor 6 embernek modorához kell alkalmazkodnia ; a tanárnak tartós behatása, az oktatás sikerének ez elsőrendű előmozdítója, lehetetlenné van téve. A legjobb tehetségek rneglankadásának, a testi elcsenevészés okai szerintünk, leginkább itt rejlenek. De nem járulhatunk e javaslathoz azért sem, mert centralizáló és majdnem rendőri természetű felügyeleti törekvése közben merőben elejti és számon kívül hagyja pl. a felekezeti iskolák tekintetében a történelmet s vele mindazon jogokat is, a melyeket nevezetesen a protestáns felekezetek számára, nemzetközi érvénynyel bíró békekötések és organikus törvények, nevezetesen az 1790—1: XXVI. t. c. biztosítanak. Következménye ez oly okoknak, a melyeket a törvényjavaslat positive megjelölni nem akar, vagy nem mer, de a melyek a felügyeletről szóló szakaszok összeségéből világosan kiderülnek, a mint ezt a különvélemény végén ki is fogjuk mutatni, már eleve is kijelentvén azt, hogy ama bizonyos felügyeleti általánosítást sem jogosnak, sem méltányosnak nem tarthatjuk. A felekezetek tudtunk szerint sohasem tagadták meg az állam főfelügyelet jogosultságát abban az értelemben, a mint a;;t az 1791 : XXVI. t. c. („coordinatio litterariae institutionis« és .suprema inspectio*) megállapítja, s az 1819-ik évi királyi leirat inaugurálja. Ezen az alapon kell, hogy elfogadják a tananyag és tancél tekintetében a konformitás megállapítását; a kimerítő jelentések elkészítését és fölterjesztését; s valamint tisztelettel kell fogadniok s megszivelniök a kormány megjegyzéseit, a mennyiben azok a törvénynyel megférnek, az iránt sem foroghat fönn kétség, hogy szívesen megnyílnak a látogató miniszter előtt. De arra, hogy ők is elfogadják azt a rendőri színezetű, vexatorius jellegű felügyeletet, a melyet a javaslat contemplál; hogy feladjanak minden intézkedési jogot, még pedig épségben fennálló törvények teljes mellőzésével, nem tartván meg egyebet, csak az anyagi terheknek viselését, a melyekhez az állam egy fillérrel sem járul, arra nem kötelezhetők. Az imént felhozott irányzat mindenütt érezhető: igy a mennyiben a javaslat a felekezeteknek pl. jogokat oszt. legott kitűnik a célzatosság. Ezeknek egyike volna a tanárképzés. Mi mindenesetre haladást látunk abban, hogy a tanárképzés ezentúl nem köttetik mereven a tanárképezdékhez, a melyekről a tapasztalás mindinkább azt bizonyítja, hogy csak chablonszerű műveltséget adnak, hogy ellenben ezentúl a tanárok szabadon is képezhetik magokat az egyetemeken, sőt majdan a felekezetek megfelelő tanodáiban is ; de a felekezeteknek majdan itt is csak a teher, t. i. az intézménj fölállítása és fentartása jut osztályrészül; a lényeges rész t. i. a tanárképesités joga ellenben az allamnak van fenntartva.