Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Magyar protestáns egyházi szónoklatok. Ünnepi, alkalmi, közönséges és gyászesetekre. Irta Gyöngyösy Sámuel, tiszanánai reform, lelkész s egyházmegyei tanácshiró. Új folyam. I Füzet. Bolti ára 1 frt 80 kr. Miskolc, Ferenczi B. tulajdona 1882. i Ezen szép és becses munka bemutatásával nyitjuk meg az uj évben ezen rovatot. Mint a cimből látható ezen füzetet még több más füzet követendi szerző tollából, de mielőtt ezek napvilágot látnának is, örömmel mutatjuk be a már megjelentet a protest. egyházi irodalom iránt érdeklődő közönségnek. Kedves újévi ajándék ez. Sajátságos egy állapot a protestáns lelkészé. Mikor ez elindul, hogy kimenjen a nagy mezőre munkálkodni, nyakába akasztanak egy fekete palástot, kezébe adnak egy fekete kötésű könyvet, és ezzel útnak indítják, hogy menjen avatni, vagy hogy egy nyájat vegyen gondjai alá, őrködjék annak minden egyes tagja felett ; a kiknél lobogva találja a hit tüzét, ne hagyja elaludni, a kiknél szunnyadozik a szent láng, szítsa életre, az erőseket buzdítsa, a gyengéket támogassa, az eltévelyedetteket keresse fel s hozza vissza, legyen vezére gazdagnak, szegénynek, ugy a hatalmasnak mint a porig lealázottnak, boldognak, boldogtalannak. Neki nincs szüksége világi hatalomra, külső fényre, méltóságra — mondja a világ, de mondja Idvezitőnk is — ott van a palást, erről megismerik, hogy az aratók közé tartozik. Neki nincs szüksége az egy fekete könyvön kivül semmi más eszközre. Ha a nagy mezőn tuskót kell hányni, tövisét irtani, vagy gyomot kitépni, ha szántani, vetni, plántálni, vagy a zsenge hajtásokat ápolni, azokat vész, vihar ellenében védeni kell: neki nincs semmi más eszköze, semmi más fegyvere, mint az egy fekete könyv. És az a fekete palást és fekete könyv igen nagy tényező volt abban, hogy a világ arculatja megváltozott, és nagy tényezőkként kell szerepelniük a világ továbbfejlesztésében. Innen az a nagy gazdagság, melyet a protestánsok egyházi beszédirodalma felmutat negyedfél száz év óta ugy kint, mint bent a hazában. Innen van, hogy a midőn a hosszas dermedtség után a közelebbi időkben uj életnedv pezsdült meg hazai protest. egyházunk fajában, az egyházibeszéd irodalom mezején feltűnő munkássággal találkozunk. A hivatott munkásoknak egy jó része kiváló szorgalommal kutatja s próbálgatja, hogy miképpen férhetne legbiztosabban hallgatói szivéhez, és a mit a maga körében sikerre vezetőnek talál, azt a nyomda segítségével siet társaival is közölni. És nem is felesleges e munka. Mert bizony mai napság felettébb megnehezedett a protest. pap állása. Régebben, míg a vallási pártok szenvedélyes harcai folytak, egy jól képzett prot. lelkésznek, ki a bibliából kölcsönzött kétélű fegyvereket ügyesen tudta akár saját egyháza védelmezésében, akár az ellenfél ostromlásában forgatni, szép tere, hálás közönsége volt. Hiszen akkor a templom volt a község központja, a textus, a predicatio a közérdekeltség legkiválóbb tárgya, mivelteknél és miveletleneknél a beszélgetésnek, vitáknak főthemája. Ámde ma más a divat, másfelé van a figyelem irányulva. A lelkésznek tanulmányozni kell nemcsak azt, hogy mit beszéljen, hanem azt is, hogy beszéde meghallgatására miként nyerje nieg s miként bilincselje le a közönséget. Ha avult orthodox hitcikkeket hirdet: ki hallgatná ezeket ? Ha saját bölcseségét prédikálja : minek azért templomba menni, könyvekből, de talán még a politikai lapok tárca-cikkeiből is bölcsebb emberek tudományát olvashatjuk ki. Ha elvont igazságokat fejtegetnek a kathedrában : az a mai reális világ gyakorlati embereit mit érdekelné ? ha pedig a pap a gyakorlati élet eseményeibe markol bele : mit tartozik az papra ? kiáltja és kérdi a világ. Ha egyszerű nyelven beszél, milyen törpének, elmaradottnak, Ízléstelennek tűnik fel egy-egy divatlap pehelyértékű s percnyi életű beszélyének irója mellett; ha pedig magasabb igényeknek is megfelelni óhajt, hamar elkészül a kritica, hogy beszédei nem a nagy közönségnek valók, tehát nem is hallgatják. Az ilyesféle nehézségek külföldön is megvannak, de mégsem oly nagy mértékben mint nálunk, hol a régi és új theologiai nézetek között még csak most indult meg a harc, s a vallásos nézetek művelteknél és műveletleneknél a legchaoticusabb állapotban vannak, s hol a közfigyelem és közérdekeltség oly kiváló mértékben a politikai dolgok felé van fordulva. A fent cimzett munka már csak ezen mi speciális viszonyainkra való tekintetből is értékes kincse irodalmunknak. Husz egyházi beszédet tartalmaz ezen most megjelent első füzet, és ezek egynek kivételével mind ünnepi — értem, nem közönséges vasárnapi — beszédek. Adventi, karácsonyi, ó-, újévi, böjti, nagypénteki, húsvéti, áldozó csütörtöki, pünkösti predikátiók. Mily szép, kedvező alkalmak voltak ezen ünnepek apáink előtt egyegy hatalmas predikátió készítésére, theologiai, hitvallási álláspontjuk kifejtésére s körülsáncolására. Sőt mai napság is egy Berlinnek, Haliénak, Zürichnek, Utrechtnek vagy Edinburgnak papja mily előnyösen, nagy hatást ébresztőleg felhasználhat egy-egy ily ünnepi textust a maga theologiai, már akár orthodox, akár mérsékelt vagy túlzó liberális nézeteinek fejtegetésére. Igen, de nálunk, hol a népnek már az alsóbb rétege is kinőtt a ió-ik század orthodoxiájából, de a hol másfelől a legmiveltebb s magát liberálisnak valló ember is botránkozva hallgatja a régi gyepűnek templomi szószékből való megbolygatását, mitévő legyen ? E lapok olvasói nagyrészt ismerik ezen helyzet súlyos voltát. Bátran utasíthatom az érdeklődőket a fentcimzett munkához. Szerencsés kalauzt találand abban. Hitét, meggyőződését nem kell elnémítania egy pillanatra sem, és a melleit nem fog botránkoztatásra okot szolgáltatni senkinek. Szíve egész melegével hirdetheti a testben megje-