Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-02 / 14. szám

Felvirradt a döntő csata napja! Galat. 6: 12-ik versei felett prédikáltam, mely beszédben erősen reflectáltam a helyi körülményekre, sőt rámutattam a gyülekezetünk egységét megtörni akaró hamis atyafira is, a ki a Matakertben a Sátán szerepét játsza. O akar bennünket — mondám — a mennyei Jeruzsálem fel&yezetni, holott becsületes földi útlevele sincs, csak o yan, á melyre ez van felírva : ?> vallásos rajongó, a lei a hatóság figyelmébe ajánltatik. ® Es mégis oda vitt már közülünk né melyeket, hogy letérdepelve imádkoztatja őket, mint a pápista házaknál szokták imádkoztatni a kis gyermekeket. Sőt alamizsnát is szedett tőlünk, és azt beszélte : »csak olvassák az irást, énekeljenek, imádkozzanak ; dolgozni nem muszáj, lássák én sem dolgozom, és mégis csodálatosan megsegitett az Isten sat. sat. »Nem a sátán beszéde-e ez ? Es mondtam még sok egyebet is, mindent a mi csak beszédem keretébe, célom szempontjából, bevonható volt és ez a beszéd csakugyan gazdag gyümölcsöt hozott. Templom után bementem az egyháztanács termébe, hol keseredve kérdezték tőlem: „mit tegyünk hát, mikép hordozzuk egymás terhét ? Hiszen elbánnánk mi velük, ha lehetne ugy polgárosan *. . Éppen ezt akarom — vágtam közbe — miután most éppen ettől várok minden jót. Nézze gondnok ur ! én egy fejezetet irok azonnal, a pénztárnok ur pedig megvonaloz pár ív papirost a nevek számára, összefűzi és megpecsételi. És kimennek vele a Matakertbe s összeírják az ott lakó családokat, így fogjuk megtudni, ha vájjon a mieink-e ők, vagy pedig már a Sátán hálójába kerültek. És a gondnok ur örömmel fogadta a megbízatást, és elment másodmagával a munkát végrehajtani. A fejezet igy hangzik : »Mi saját keheinkkel alólirott gyomai, illetőleg matakerti lakosok a mindentudó Isten szent nevében (Jerem. 23: 21—32) ezennel ünnepélyes hitvallást teszünk, hogy az előbb nazarénus, ma pedig magát már baptistáknak valló „futkározó hamis atyafi«, ^Galat. 2 : 4.) Kornya népcsábitó hitegetéseire semmit sem adunk, ezen tolakodó ember erőlködéseit szánalomból nézzük, s a mi ev^ngyeliumi reíormátus vallásunkban, a melyben születtünk, és neveltettünk, koporsónk bezártáig híven megmaradunk. Gyoma. (Matakert) 1882. február 5-én/ Miután a Matakert ekkor már józan nagy többsége várva-várta a napot, hogy városrészökről a szégyen bélyegét valami módon letörölhesse, örömmel aláirtak mindnyájan, sőt aláirt egy a hat családfő közül is. A még hátralevő öt közül pedig egy távol volt, a másik hozzám jött, három pedig az aláírást megtagadta. A gondnok ur örömébe tehát szomorúság is vegyült, és én nem adtam semmi felvilágosítást másnap reggeli 9 óráig. De nem is adhattam, miután esti V2

ii-ig szobámhoz voltam kötve, s minden lelki erőmet megleszitve munkálkodtam. A hozzám jött egyet, órákig tartott nyájas beszéddel, felvilágosításokkal, aggodalmai eloszlatásával oda vittem, hogy teljesen megadta magát, s e rögtönzött hitvallomást irta alá : »Alólirott ezennel ünnepélyes vallomást teszek, a mindentudó Isten szent nevében, hogy a „futkározó hamis atyafi® Kornya engem hitemben meg nem rontott, magam és családom is, a református vallásban hiven állunk, a melyben születtünk s ebben akarok meghalni is. Isten engem úgy segéljen. Ámen. Gyoma, febr. 5. 1882.® Hihetőleg ezen megtért informatiója folytán, este jó későn megérkezett a másik három is, kiknek ketteje a gyülekezetben paposkodni szokott, felváltva a körülmények szerint. Majd másnap d. e. megérkezett a negyedik is. Nem tagadhatom, hogy az emiitett három emberrel szemben nagyon nehéz volt a feladatom, s nyája an, komolyan, szigorral, a mint csak az ellenvetések kívánták, próbálkoztam mérkőzni velük. Es mégis csak l

/4

11 órakor dőlt el a csata, s történt meg a hódulat és a békekötés. A második hitvallomást ők is aláírták, csak azt az egyet kötve ki : „engedjem, hogy azért családi ahitatoskodasaikat tovább is folytathassák.® Hiszen éppen azt akarom — vágtam közbe — hogy a prot. családi áhitatoskodás, a mi vajha minden háznál volna, méltóságot és töt vényes alapot nyerjen közöttetek; nagyon örülök, ha folytatni fogjátok, sőt megígérem, hogy jövőben is részt fogok venni az áhítatban, s kimegyek hozzátok. És e szavamat be is váltottam. Végig hallgattam éppen pár hete bib'iaolva sásukat, együtt áhitatoskodtam velük, sőt a mit olvastak, t. i. Galat. 5. és 6. részei, meg is magyaráztam nekik, mit örömmel hallgattak. Másnap pedig a még nálam nem volt öreg érkezett meg, a ki már maga kijelentette, hogy — aláírni jött. Midőn az aratás áldásával, ezt követőleg derék gondnokunknak és társainak beszámoltarrt : azt mondották: y>ezt nem hittük volnál"Igy végződött Isten segedelmével a döntő csata, a hódolás és békekötés, mit a következő szerdán este tartott bibliai estén az uj iskolában a több mint 500 jelen volt előtt, nagy örömmel, meg is hirdettem, felkérvén a hiveket — mit az ezt követő templomi beszédben is ismételtem, hogy fogadják örömmel, a kik hitsorsos testvérekül vallották magukat, és többé ne gyanúsítsanak, sérelemmel senkit ne illessenek. S az ez alkalommal éppen jelen voltakat, buzgó imában ajánlottuk a mindenható Isten szent kegyelmébe, áldást kérve házaikra és életükre stb. stb. Kapcsolatban pedig kihirdettem, hogy — a kinek a biblia valamely része avagy verse felett kételye van, sőt bármi féle vallásos lelki aggodalma, jöjjön hozzám, nevezze meg az előtte homályosnak látszó verseket, és én mindig meg adom a kívánt felvilágosítást és megnyugtatást óhajtásuk szerint. Es e kijelentést a hívek oly örömmel fogadták, hogy nemcsak egyházunkra nézve és reánk, de ő reájuk nézve is ez volt a boldog este ! . . . Csak egy baj volt, az t. i. hogy a zsúfolt helyiségben, annyira elfogyott, illetőleg megromlott a levegőnk, hogy az előttem égett benzin lámpán kívül, minden gyertya kialudt, többen elszédültek, én magam pedig három ízben fulladtam el. Közkívánatra tehát elhatároztuk, hogy a következő Írásmagyarázatot a templomban tartjak, a mi azután csakugyan úgy is történt.