Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-12 / 7. szám

bajai orvoslására. A vallásalap törzsvagyonát kepezik még 4., Az eltörlött szerzetesrendek birtokai után, a vallásalap részére kiutalványozott földtehermentesitésikötvények és szőlőváltsági papírok; továbbá a béli és vaskói uradalmak örökhaszonbéri váltsága, 184,000 frt értékben; úgyszintén azon 300,700 frt, melylyel a magyar tőpapság részint várerőditési segély, részint pro cassa parochorum cime alatt évenként fizetett terheit 1858-ban megváltotta. Dacára annak, hogy magánjogunk megállapított régi elve szerint a tartozék a fődolog jogi természetét követi, dacára annak, hogy a várerőditési segély s a lelkészi pénztár részére évenként fizetett összeg a főpapoknak oly kötelezettsége volt, melyre őket mind a fejedelem, mind az országgyűlés törvényesen kötelezhette : mi a vallásalap ezen vagyonait kizárólag kath. felekezeti alapoknak tartjuk, azért, mert az 1848 • 9. tcikk 1. §-a mindenféle úrbéri veszteség kármentesítését, a birtokviszonyokra tekintet nélkül a nemzeti becsület védpaizsa alá helyezte. De azt kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a főpapságnak a várerőditési segély és lelkészi pénztár terheitől földtehermentesitési kötvényekkel való megváltása oly törvényellenes módon történt, melyet sem az idő kényszerítő körülményeivel, sem a kath. egyház jól felfogott érdekeivel nem birunk igazolni. Megváltotta ugyanis a főpapság magát a nevezett terhektől a római szék és a bécsi minisztérium közbejöttével, oly időben, midőn hazánkban sem nyilvános élet. sem országgyűlés nem volt, holott ily nagy horderejű intézkedésnél, hol az állam mind kulturális, mind anyagi tekintetben oly mélyen érdekelve volt, a rendelkezés joga mind a régi, mind az 1848-ki törvények szerint, O Felségével közösen az országgyűlést illette volna. Mert ha törvényhozási tény volt az, hogy a tőpapság a haza védelmére birtokai arányában bandériumokat tartson, mint ezt számos országos törvényünk, különösen Zsigmond 1412-ki decretuma bizonyítja; ha törvényhozási tény volt az, hogy a bandériumok megszűntével a főpapság honvédelmi kötelezettségét birtokaránylagos pénzfizetés által róvja le: akkor kétségtelen dolog, hogy a honvédelmi kötelezettség végleges megváltásának is törvényhozási ténynek kellett volna lennie. Es ha a főpapság azon absolut korszakban nemzeti hivatásának tudatára emelkedik, kétségkívül nem lett volna szabad megengednie, — bármi előnyös volt is a megváltás reá nézve, — hogy a magyar állam és magyar egyház ily nagyfontosságú jogkörébe a bécsi minisztérium beavassa magát s abban véglegesen intézkedjék. Miután pedig az általános védköte- | lezettség behozatalával, a honvédelem azon terhe, mely eddig a főpapságon feküdt, a haza összes polgárainak vállaira ment át, a főpapság pedig ezért őket nem kárpótolta, s a megváltás után többé nem is kárpótolhatja: inár az országgyűlésnek kötelessége a haza polgárait véráldozataiért kulturális érdekei ápolásával valláskülönbség nélkül kárpótolni, vagyis az országos jellegű alapokban egyenlően részesíteni. Ezt kívánja az igazság és méltányosság, erre utal az 1848: 20 tc. 3. §-a, melyet, mint a nagyemlékű Eötvös báró mondá, nem lehet ignorálni. 5. A megürült egyházak interkalaris jövedelmét illetőleg: Ezen jövedelem monarchiánk kezdete óta jogilag mindig a királyi fiskust illette, s a korona jogosítva volt azt az állam szükségleteire fordítni, vagy más céljaira mint kincstári jövedelmet felhasználni. Verbőcy I: 10 címében mondja, hogy a korona a praelatusoknak és egyházi férfiaknak valóságos és törvényes örököse. Sőt II. Ulászló, II. Lajos és I Ferdinánd királyaink magukat a főpapi javadalmakat is, ha a haza szüksége úgy kívánta, világi egyéneknek is elzálogosították. Az egri püspökség egy időben Perényi Péternek, a nyitrai Török Bálintnak, a nagyváradi Czibak Imrének, az érdél) i Dobó Ferencnek, a pécsi Szerecseny Jánosnak, a győri Bakács Pálnak volt inscribálva, mint ezt az 1537: 19, 1542. 3, és 1548. 8. tcikkek világosan tanúsítják. Már maga, e százados gyakorlat is világosan tanúsítja ezen jövedelmi forrás országos jellegét. De későbbi fejedelmeink is mindenkor szabadon rendelkeztek ezen jövedelemmel. III. Károly a szentgotthárdi s pécsváradi apátságokat és győri püspökséget egy ideig üresedésben hagyván, azoknak interkalaris jövedelmét új templomok építésére, szegényebb lelkészek segélyezésére fordíttatni rendelte- II. József császár minden megürült egyh. javadalom jövedelmét a vallásalapnak engedte ; I. Ferenc király a vallásalaptól ismét visszavette s a királyi kincstárba fizettetni rendelte, mig végre O Felsége I. Ferenc József királyunk az interkalaris jövedelmeket az absolut korszak idejében, 1855 márt. 17-én kelt, s Bruck báró, cs. kir. pénzügyministerhez intézett leirata által ismét a vallásalapba fizettetni rendelte. Ha már most az elmondottak nyomán a vallásalap ezen jövedelmének jogi természete felett akarunk véleményt mondani, itt sem az a kérdés sarkpontja, hogy egyik vagy másik királyunk mi célra fordította az interkalaris jövedelmet, hanem az, hogy országos, vagy kath. felekezeti jellegű-e ezen alapösszeg. Ha kizárólag kath. felekezeti jellegű lett volna, tartozott volna azt a király és országgyűlés mindig kath. feleke-