Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-24 / 52. szám

egyház gondja. Vagy 2-szor legyen az iskola a társadalmi keresztyén erényekre nevelő intézmény, a mint azt az 1806-iki isk. törvény mondotta. A harmadik mód lett volna a közös-iskolai rendszer különböző felekezetű növendékekkel, melyben a vallástanitásról az egyes felekezetek gondoskodtak volna szintén az állam meghagyásából. Az 1848-iki javaslat az első módon akarta a kérdést megoldani; ezért nem is voltak vele megelégedve nagyon sokan, bár mások a gyakorlatban meg csak ezt tartották egyedül célra vezetőnek. De hogy csakugyan elérhető-e ez a semlegesség a tanításnál ? az már más kérdés s erre méltán felelték a legtöbben, hogy s sohasem !*, mert bármint vegyük is tel a dolgot, mindenütt, hol tanítunk s nevelünk, beszélnünk kell kötelességekről is, melyek teljesítésére növendékeinket ösztönözni kell; bizonyos morálnak kell lenni úgy a tankönyvekben, mint a szóbeli tanításban. Es ez a morál a semleges állásponton miben, hol találja meg alap-Ját ? hol gyökerezzenek a kötelességek s miben culmináljanak ? A keresztyénség melyik irányzatában? A javaslat azt mondja s

egyikben sem ! mert mi tiszteletben tartjuk mindenki vallási meggyőződését, de magunk felette állunk mindeniknek.« De hiszen ha hatarozott vallási meggyőződés nincs, nincs a moralnak sem alapja. Az ifjúság erkölcsi nevelésének vallási tényeken kell felépülni, tényeken, melyekről érzi, hogy ezek alapjai az ő lelkében megvannak, tőle nem idegenek, s a menynyiben külső tények, bensőkké lesznek a betinök nyilatkozó eszmék által. A »németalföldi tanitóegylet* a második mód mellett nyilatkozott, meg akarva tartani a keresztyénség történeti és morális oldalát; de mig némelyek minden dogmát ki akartak zárni, addig mások csakis a felekezeti váldogmák mellőzését kívánták. A javaslat a sok ellenzés dacára is törvénynyé lett s a „Grondwet* 194. articulusát képezi. A kérdés azonban annyira érdekelt mindenkit, hogy az a javaslat törvénybe iktatasaval azért még megoldva nem volt. Elégedetlenek voltak s uj tervezet készítését követelték. De Kempenaer belügy minister 1849-ben elő is állott egy uj tervezettel, a mely azonban tárgyalas alá sem került az o visszalépése miatt. Majd utóda Tkorbecke adott ki néhány rendeletet a felekezeti iskolakra vonatkozólag ; de nagyobb munkásságot nem fejthetett ki, 1853-ban le kellett köszönnie. A törvény hat megvolt, az állam a maga suprematiájat érvényesítette; quid nunc ? Élni mindazzal a joggal, mit a törvény határain belől megnyertek. Az alaptörvény megengedi a külön iskolák (byzondere scholen) felállítását. Mihamarább hát ilyeneket kell állítni. A tarsadalorn maga sürgette ilyenek szervezését, mert mind erősebb visszhangra talalt Dr. Beets (most utrechti egyet, tanár, akkor lelkész) ama nézete, melyet az »észak hollandi lelkészek egyesületének* 1851. maj. 13-an tartott gyűlésén kimondott: »Tanítás és nevelés elvá. laszthatatlanok ; az iskolának keresztyénnek kell lenni; a közös iskolák, a mennyire lehet, protestáns és kath iskolákra választandók szét ; a protestáns iskolákban a könyvek-könyve a Biblia legyen.* E gondolatoknak lesz a parlamentben s a gyakorlati életben harcosa Groen van Prinsterer. A gyakorlatban felállítja s lánglelkével és mély vallásos kedélyével szervezi az u. n. keresztyén iskolákat (Christelyke scholen), a tanítás központjába állítva a vallást s a bibliát. A ,keresztyén iskolák* elnevezés polémia a már akkor több éven át működött spolgári-társadalmi iskolák* ellen, melyek abban a szellemben működtek, melyet az 1842. jan. 2-iki királyi rendelet szelleme és betűje követelt, mely a keresztyénséget tényeiben és tanaiban kizárta az iskolákból. A Christe lyke schoolok pedig épen ezekre építették egész tanításukat s távolról sem érdemlék meg az ellenfél által rájuk szórt vádakat, hogy ezek ,hideg, élettelen, szőrszálhasogató dogmatismus nyomása alatt csak tengődnek ;* sőt bennök oly igaz vallásos levegő van, melyet beszíva, a gyermek üdül s egészséges világnézetet visz magával ki az életbe ; másrészről ezek az iskolák éltetik, tápláljak a holland nemzeti geniust, tehát nemcsak egyháziak, hanem egyenesen speciális nemzeti iskolák is ezek. Es a nép érezve mindkét dolog nagy horderejét, óriási áldozatokkal tartja fenn őket. Az 1878-iki törvény szerint állithatnak ugyan a felekezetek külön iskolákat, de az állami iskolák költségeinek fedezésére követelt adót tartoznak azért megfizetni. Már most a vallásos hollandus megfizeti hűségesen az adot s állit mellette külön iskolát, felszereli azt a törvény követelményeinek megfelelőleg, fizeti tanítóját egész tisztességesen, és mindezt szeretetadományból gyűjti azért, hogy gyermeke vallásos nevelésében úgyis gazdagon fog az kamatozni romolhatatlan kincseket. Groen fellépte a parlamentben sok ellenzéssel találkozott ; vádolták, hogy ő és partja viszályt akar támasztani az egyház és az állam között; ellenvetették, hogy a felekezeti iskolák csak a vallási türelmetlenséget fogják nevelni. Majd brochurok, folyóiratok, napi- és heti lapok foglalkoztak a kérdéssel s a legmesszebb menő végletekig jutottak. Az egyik fél azt mondotta a felekezeti iskolákról, hogy »azokban csak gyűlöletet csepegtetnek be az ifjúság szivébe a másként gondolkozók ellen ; ott a gyermekek álszenteskedőkké s képmutatókká iesznek, kik hálát adnak Istennek, hogy újjászülettek s nincs bennök bűn és nem oly elkarhozottak, mint a katholikusok s főleg azok, kik a közös iskolába jarnak.* Más oldalról meg a közös iskolákat gíz-gaz iskoláknak nevezték, melyekben csak konkolyt hintenek el, hol a tanitó maga sem megtért ember, ki a kegyelemről és az uj életről semmit nem tud, a ki azt tanítja, hogy minden csak a mi erőnktől függ stb. E szellemi harcban a közvélemény mindinkább a felekezeti iskolakat sürgeti. A közös iskolák növendékei fogyni kezdenek, mi lassanként a felek, iskolák szaporításai követeli. A család, egyház és iskola organikus 106*